Az olasz válogatott szombaton 2-1-re legyőzte az angol csapatot a brazíliai labdarúgó-világbajnokság D csoportjának első fordulójában.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Squadra Azzurra Claudio Marchisio révén a 35. percben szerzett vezetést, de két perccel később Daniel Sturridge egyenlített, azonban Mario Balotelli 50. percben fejelt góljára már nem tudtak válaszolni a szigetországiak.

A Gianluigi Buffon kapust bokasérülés miatt nélkülöző olaszok legutóbb tavaly szeptemberben nyertek mérkőzést, azóta hét meccsen hatszor döntetlent értek el és egyszer kikaptak.

Az 1966-ban világbajnok Anglia csütörtökön a kétszeres első Uruguayjal, míg a négyszeres aranyérmes Olaszország pénteken Costa Ricával találkozik a második fordulóban.

Az első percekben inkább az angolok veszélyeztettek, de aztán már az olaszok akarata érvényesült, akik sokat birtokolták a labdát és lassan építették akcióikat, hogy ne jöjjön lendületbe a fiatal és gyors játékosokból álló szigetországi alakulat. Az angolok a széleken vezetett gyors támadásokkal és átlövésekkel próbálkoztak, míg az olaszok hirtelen ritmusváltásokkal és a mesterien játszó Pirlo hajszálpontos beindításaival szerettek volna a rivális védelme mögé kerülni. Sok helyzet nem volt ugyan, de ez elsősorban annak tudható be, hogy – a gyors gólváltás ellenére – mindkét gárda kiválóan védekezett. A szünet előtti percekben az Eb-ezüstérmes olaszok beszorították az angolokat, egy ízben Jagielka mentett a gólvonalról Balotelli emelése után, majd a jobb kapufa segítette ki Hartot.

A második félidő egy olasz góllal indult, utána az angoloknak több helyzetük is volt, hogy ismét szinte azonnal egyenlítsenek, de ezek kimaradtak. Később kiegyenlítetté vált a játék, a színvonal viszont változatlanul magas, az iram pedig hatalmas volt. Mindkét csapat nagyrészt befejezte támadásait, így ígéretes lehetőségekben sem volt hiány, de igazi ziccer nem alakult ki. Ahogy telt az idő, a vezetés birtokában úgy húzódtak egyre visszább az olaszok az eredmény tartása érdekében és egészen a meccs végéig sikeresen "ölték az időt", sőt, az utolsó pillanatokban még ők szerezhettek volna újabb gólt, azonban Pirlo szabadrúgása a keresztlécen csattant.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.