Póta Georgina öt szettben kikapott szombaton este a lengyel Natalia Partykától, így a negyeddöntőben búcsúzott az asztaliteniszezők Európa Top 16-bajnokságán a svájci Montreux-ben.

A hetedik helyen kiemelt, 34 éves magyar játékos a 32., ötszörös paralimpiai bajnok riválisa pedig a 63. az aktuális világranglistán. A 29 éves, balkezes Partyka úgy született, hogy a jobb karja a könyökízület alatt hiányzik, ennek ellenére az épek között is ért már el sikereket.

Mindkét játékos kínai származású, ex-bajnok ellenfelet búcsúztatott az első körben, Póta a luxemburgi színekben versenyző Ni Xia Liant, Partyka pedig a holland Li Jiét.

Az esti meccsen aztán szinte végig Partyka irányított, nagyon gyorsan és pontosan játszott, a magyar játékos pedig három játszmán keresztül nem találta az ellenszert. Egyedül a negyedik szett lett az övé, ekkor többször is sikerült megakadályoznia, hogy az ellenfél a tenyeres oldalról üssön, de végül négy meccslabda hárítása után alulmaradt. Partyka ismét egy nála előrébb rangsorolt játékost búcsúztatott, s ő játszhat majd vasárnap délelőtt a marosvásárhelyi születésű, Romániát képviselő, címvédő Szőcs Bernadette-tel a döntőbe jutásért.

Póta Georgina kilencedszer indult a bajnokságon – amely 2014-ig 12 fős volt –, a legjobb eredménye a 2017-es ötödik hely, az elődöntőbe még egyszer sem sikerült bejutnia. Tavaly is a negyeddöntőben esett ki.

Az idei viadal 80 ezer euró összdíjazású, Póta 1750 eurót kap.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok