Három-nullra tömte ki a felcsúti csapat a cívisváros együttesét az NB I. 10. fordulójában.

A Puskás Akadémia háromgólos győzelmet aratott az újonc Debrecen otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

Nagyon megverte a DVSC-t a Puskás Akadémia Debrecenben

A debreceni Bódi Ádám és a felcsúti Spandler Csaba a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában játszott Debreceni VSC – Puskás Akadémia mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2021. október 24-én

Fotó, címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt

A felcsúti együttesnek – amely sorozatban negyedszer nem kapott gólt – ez volt a hatodik idegenbeli fellépése a mostani szezonban, ezeken egy döntetlen mellett ötödször győzött. A DVSC immár négy meccs óta nyeretlen a bajnokságban.

A közönség jó iramú első félidőt láthatott, amelyben többnyire a vendégek akarata érvényesült. Gyorsabbak és pontosabbak voltak ellenfelüknél, s miután a kiugró Komáromit Bévárdi ellökte a 16-os vonalánál, 11-eshez jutottak, amelyet Puljic magabiztosan értékesített. A Puskás Akadémia mélységi passzokkal rendre zavarba hozta a debreceni védelmet, egy ilyen után Plsek balról nagyszerűen tálalt a középen érkező Kozák elé, aki két védő között bepasszolta a labdát a kapuba, megduplázva ezzel csapata előnyét. A DVSC nehezen viselte a mérkőzés alakulását, játékosai dühből futballoztak, s több szándékos, durva szabálytalanságot is elkövettek az első játékrész hajrájában.

A szünet után megpróbálta beszorítani riválisát a hazai csapat, támadásaiból azonban hiányzott az átütőerő. Továbbra is sok volt a szabálytalanság, a játékmegszakítás mindkét oldalon, s bár a Puskás Akadémia nem játszott olyan lendületesen, mint az első félidőben, egy szöglet után a duplázó Kozák fejese révén mégis növelni tudta előnyét, ezzel végleg eldőlt a három pont sorsa. A hajrához közeledve Németh Krisztián megkapta második sárga lapját, így a Debrecen emberhátrányban fejezte be az összecsapást.

OTP Bank Liga, 10. forduló:

Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 0-3 (0-2)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 3400 néző, v.: Pintér

gólszerzők: Puljic (19., 11-esből), Kozák (25., 69.)

piros lap: Németh K. (73.)

sárga lap: Varga J. (34.), Dzsudzsák (37.), Németh K. (45., 73.), illetve Puljic (33.), Kozák (37.)

Debreceni VSC:

Gróf – Bévárdi, Baráth, Deslandes, Ferenczi – Bódi (Soltész, 75.), Dzsudzsák, Varga J., Sós (Tischler, a szünetben) – Ugrai, Németh K.

Puskás Akadémia FC:

Markek – Szolnoki, Stronati, Spander, Nagy Zs. – van Nieff, Plsek, Puljic (Csirmaz, 71.), Baluta (Baktu, 84.) – Komáromi (Corbu, 84.), Kozák

Forrás: mti.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Dzsuva Balut meg kéne kínálni egy kossuth dijjal...( is )
Horizont
Most el kéne alélnom??? Amennyi pénzt beszippantanak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.