Casey Stoner győzelméhez egy pillanatig nem férhetett semmiféle kétség. Az ausztrál alatt összeállt a technika és a Ducatival legyőzhetetlennek bizonyult. A második, harmadik helyért Valentino Rossi és Daniel Pedrosa vívott harcot, és a spanyol húzta a rövidebbet. A futam igazi hőse Jorge Lorenzo volt, aki az utolsóelőtti helyről rajtolva, közel sem 100%-os állapotban a hatodik helyig küzdötte fel magát. A rajtot Casey Stoner és Valentino Rossi kapta el a legjobban. Az ausztrál néhány kanyar után már majd egy másodperccel az olasz előtt haladt, igaz a FIAT Yamahást komolyan veszélyeztette Andrea Dovizioso. A Jir-Scot versenyzője azonban hamar belátta, hogy a két technika közti különbség nem teszi lehetővé, hogy hosszútávon tartsa a lépést a hétszeres világbajnokkal. hirdetés // Vele ellentétben Daniel Pedrosa simán együtt tudott haladni Rossival, sőt a 14. körben meg is előzte az olaszt, igaz a Yamahás két kanyarral később nem kisebb bravúrral visszaelőzte a spanyolt. Ezt a műveletet még egyszer megismételték, majd a repsolos feladta, és szépen csendben bemotorozta magát a harmadik helyre. Szomorú véget ért a doningtoni hétvége James Toseland számára, hiszen a hazai közönség előtt versenyző, kétszeres Superbike világbajnok az első kanyarban bukott, és végül egy körrel a többiek után ért be a célba. A mezőnyből Alex de Anglis is bukott, de a gresinis is vissza tudott állni, és a 15. helyen hozta be a motort. A versenyt egyedül John Hopkins nem tudta befejezni, miután a Kawasaki megállt alatta. Jorge Lorenzo a verseny felénél hatalmas vágtába kezdett, és úgy ment át Haydenen vagy éppen Vermeulennen, mint kés a vajon. Casey Stoner közel hat másodperces előnnyel megnyerte a Brit Nagydíjat, ami remek eredmény a ducatistól, de a pontversenyben mindössze öt pontot tudott hozni Rossival és kilencet Pedrosával szemben. A világbajnokságot 12 pontos előnnyel Rossi vezeti. Donington, MotoGP, futamSorrendVersenyzőCsapatMotorGumikIdőeredmény, hátrány 1C. StonerDucatiDucatiB44:44. 9822V. RossiYamahaYamahaB5. 7893D. PedrosaHondaHondaM8. 3474C. EdwardsTech 3YamahaM12. 6785A. DoviziosoJiR-ScotHondaM14. 8016J. LorenzoYamahaYamahaM15. 6907N. HaydenHondaHondaM18. 1968C. VermeulenSuzukiSuzukiB21. 6669S. NakanoGresiniHondaM29. 35410A. WestKawasakiKawasakiB41. 03011A. EliasAliceDucatiB44. 42612R. de PunietLCRHondaM46. 19913S. GuintoliAliceDucatiB48. 73114B. SpiesSuzukiSuzukiB49. 59115A. de AngelisGresiniHondaM1:22. 18616M. MelandriDucatiDucatiB1:30. 02117J. ToselandTech 3YamahaM1 RundeKiesettJ. HopkinsKawasakiKawasakiB

Forrás: motor-sport.hu
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.