Pedagógusnap alkalmából szívhez szóló videót tett közzé a köztársasági elnök. Sulyok Tamás ellátogatott egykori gimnáziumába, visszaült az iskolapadba és még volt osztálytársával is találkozott. 

Ki ismerné fel a régi képről? – Ilyen volt érettségizőként a köztársasági elnök

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Itt kezdődött minden. Diákként együtt koptattuk Zsuzsával a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium padjait. Ennek már több, mint ötven éve. Eljöttünk újra emlékezni, egy kicsit ismét diáknak lenni, köszönetet mondani egykori tanárainknak, és fejet hajtani a ma nebulóit oktató, nevelő, támogató pedagósusok munkája előtt

- számolt be közösségi oldalán Sulyok Tamás.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Nem is oly régen, még a kormány feje, vagy éppen az oktatásért felelős miniszter köszöntötte a "nemzet lámpásait", pedagógusainkat ezen a napon, június első vasárnapján. Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de most ilyennel nem találkoztam. Na, akkor köszöntsük mi Őket, bár már régen kinőttünk az iskola padból. Nagyon szivesen, és szeretettel emlékezem a tanáraimra, akik nem csak a tananyagot tömték a fejembe, hanem gondolkodni is megtanitottak, és ezáltal segitettek, hogy hogyan ismerjem meg a tananyagon kivüli világot, és példát mutattak emberségből, világlátásból.
Ez most itt Nekik , és mindazon pedagógusoknak, akik hivatástudatból tanitják , és okositják a ma gyermekeit:
“Kezedbe teszem a Könyvet,
hogy vezessen a sűrű ködben.
Kezedbe teszem az átlátszó kristályt,
hogy lásd a szépet, keresd a tisztát.
Kezedbe teszem a gyertyalángot,
világíts annak, aki bántott!
Kezedbe teszem a szőtt takarót,
takard be az árván fázót!
Kezedbe teszem a fénylő kulcsot,
hogy meleg legyen, és várjon az otthon.
Indulj hát, s hívd magaddal a gyerekeket,
hogy kezükbe tehesd a szeretetet.”
/Róth Mária/
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toller Béla
Vazze, a képért jöttem, nem fogok ezért egy propaganda videot is megnézni ! Egy ilyen jóképű, sunyi, becsületes gazemberről ...
percsi
"és fejet hajtani a ma nebulóit oktató, nevelő, támogató pedagósusok munkája előtt"
A fejet hajtásért mit adnak a közértben? Ki tudják fizetni belőle az ocsó gázt?
Az Euró és adóforint lenyulásért, hallgatásért kastélyokat, havonta 4-5 milliót osztogattok maguknak.
percsi
@Toller Béla: Lehet, hogy nincs róla tablókép, mert pont hiányzott abban a 4 évben a gimiből!
kereső
Nem is oly régen, még a kormány feje, vagy éppen az oktatásért felelős miniszter köszöntötte a "nemzet lámpásait", pedagógusainkat ezen a napon, június első vasárnapján. Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de most ilyennel nem találkoztam. Na, akkor köszöntsük mi Őket, bár már régen kinőttünk az iskola padból. Nagyon szivesen, és szeretettel emlékezem a tanáraimra, akik nem csak a tananyagot tömték a fejembe, hanem gondolkodni is megtanitottak, és ezáltal segitettek, hogy hogyan ismerjem meg a tananyagon kivüli világot, és példát mutattak emberségből, világlátásból.
Ez most itt Nekik , és mindazon pedagógusoknak, akik hivatástudatból tanitják , és okositják a ma gyermekeit:
“Kezedbe teszem a Könyvet,
hogy vezessen a sűrű ködben.
Kezedbe teszem az átlátszó kristályt,
hogy lásd a szépet, keresd a tisztát.
Kezedbe teszem a gyertyalángot,
világíts annak, aki bántott!
Kezedbe teszem a szőtt takarót,
takard be az árván fázót!
Kezedbe teszem a fénylő kulcsot,
hogy meleg legyen, és várjon az otthon.
Indulj hát, s hívd magaddal a gyerekeket,
hogy kezükbe tehesd a szeretetet.”
/Róth Mária/
Méhes
sulyok úr! felesleges a jópofizás
human
Jó példát mutat a gyerekeknek arról, hogy ha hazudnak és csalnak még mindig lehet belőlük köztársasági elnök, amennyiben hűséges katonái a pártnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.