Síri csend és döbbenet: dráma az Udinese-Roma mérkőzésen

A Roma védője a szívéhez kapott és összeesett.

Gálával lett meg a Leverkusen történetének első bajnoki címe

Florian Wirtz csereként triplázott.

A párizsi olimpia a tét: Magyarország–Japán - Még egy négygólos vereség is beleférhet

Még egy négygólos vereség is beleférhet.

A Fradi a 97. percben döntött, fél kézzel már fogja a bajnoki aranyat

A Zalaegerszeg felállt kétgólos hátrányából, de végül alulmaradt.

A svédeknek összejött az olimpiai kvóta, most a magyarokon a sor

19.15-kor lép pályára a magyar válogatott Japán ellen, ahol eldől a másik indulási jog sorsa.

Egymáshoz szürkült Szoboszlai és a Liverpool, gyenge érdemjegyek sorozatban

Bár minden relatív, a csapat rosszabb volt, mint a magyar középpályás.

Sajtó: Nagy dobásra készül a Ferrari a hazai futamára

Sajtóértesülések szerint a Ferrari egy hatalmas fejlesztési csomaggal készül az Emilia Romagna Nagydíjra. A forrásokban az áll, hogy a Scuderia idei autójának „2.0-s változatát” láthatjuk majd Imolában. A napokban az olasz Formu1a.uno hasábjain jelent meg az a cikk, amiben az állt, hogy az olasz istálló egy fejlesztési csomagját...

A Milan elképesztő fordulatok után mentett pontot a kiesőjelölt ellen

A házigazda kétszer is vezetett kettővel, a piros-feketéktől két gólt is elvettek.

Cicipasz harmadszor lett Monte-Carlo ura

A görög játékos a vasárnapi fináléban a norvég Casper Ruudot győzte le két játszmában.

Fekete hét: Szoboszlai Dominikék az El után a PL-ben is sokkoló vereséget szenvedtek

Hiába a rengeteg helyzet, semmi sem jött össze a londoniak ellen.

Az Audi minél hamarabb szeretne választ kapni Sainztól

Miután a héten pont került Fernando Alonso jövőjére, Carlos Sainz lett a Forma-1 pilótapiacának legértékesebb versenyzője. A spanyol pilóta aláírásáért számos istálló versenyben van, és sajtóértesülések szerint az Audi azon dolgozik, hogy minél hamarabb választ kapjon a háromszoros futamgyőztestől. A Volkswagen konszernhez...

Nem jutott olimpiai kvótához a női csapatunk Hongkongban

Debrecenben még van esélyünk.

A volt világelső visszalépése miatt Marozsán Fábián erőnyerő a barcelonai nyitókörben

Barcelonában visszatérhet Rafael Nadal.

Brutális kiütés döntött az utolsó másodpercben a címmeccsen

A felek egészen a végéig mentek előre, mint egy cséphadaró, aztán jött egy pofon...

Kós Hubert új országos csúcsot úszott 100 méter háton

Felkészültség és forma alapján kétségtelen, Párizs előtt három hónappal ő a legjobb magyar.

Leclerc Alonso hosszabbításáról: „Ennyi idősen már biztosan nem leszek itt”

A csütörtöki napon vált hivatalossá, hogy Fernando Alonso egy hosszú távú szerződéssel biztosította be a jövőjét az Aston Martinnál. Charles Leclerc a hírek megjelenését követően nem sokkal elárulta, hogy a spanyol kiválósággal ellentétben 43 éves korára már nem a száguldó cirkuszban szeretne lenni. Alonso – aki az új...

Így fordítana a szerencséjén a McLaren

A tavalyi szezonhoz hasonlóan idén sem indította valami rózsásan az évet a McLaren. Andrea Stella abban bízik, hogy a wokingi istálló képes lesz jobb fejlesztéseket eszközölni a közvetlen riválisaihoz képest. A Zak Brown által vezetett istálló a tavalyi idény legnagyobb meglepetését szolgáltatta azzal, hogy a Silverstone-ra...

Magyarország két évtizede nem látott bravúr kapujában

Görögország óta nem láttunk hasonlót.

Mindjárt itt a Kínai Nagydíj, de egy lényeges probléma még megoldásra vár

Egy hét múlva fogják megrendezni a Kínai Nagydíjat, de az esemény szervezői előtt még egy óriási feladat áll. A sanghaji pálya aszfaltján az évek alatt számos egyenetlenség keletkezett, amit a szervezőknek mindenképpen orvosolniuk kell a versenyhétvége programjának kezdetéig. A Forma-1 mezőnye 2019 után először fog versenyezni a...

Lionel Messi szédületes bombagóllal, gólpasszal tért vissza sérüléséből

Sallói Dániel végig a pályán volt.

A Ferrari legjellegtelenebb csapatfőnökének célja nem a boldog Alonso volt

Marco Mattiacci munkássága minden tekintetben kontraszt volt a Ferrari jelenlegi csapatfőnökéhez viszonyítva.

Folytatódik a futballmese, ami örömkönnyekre fakasztotta Ryan Reynoldsot

A híres színész soha nem gondolta volna, hogy egy nap felnőtt férfiak így meghatják őt.

Tíz emberrel is behúzta a magyar „ezüstrangadót” a Fehérvár

A második Paks öt kör óta nyeretlen, és egy pontra csökkent az előnye mostani ellenfelével szemben.

Kerkez Milos centikre volt attól, hogy megszerezze első Premier League-gólját

Majdnem gólt lőtt a Manchester Unitednek a magyar válogatott labdarúgó.

Bombagóllal és győzelemmel hangolt a Real Madrid a Manchester City elleni BL-visszavágóra

Carlo Ancelotti csapata igen visszafogott játékkal gyűjtötte be a három pontot.

Djokovics kikapott Monte-Carlóban, miután csúnyán elvesztette a fejét

A combproblémákkal küzdő Jannik Sinner sem jutott döntőbe.

Hatot számoltak a divízió I/A-világbajnokságra készülő magyar hokisokra

Az április 28-án kezdődő tornán a japán, a dél-koreai, a román, az olasz, valamint a szlovén együttessel találkoznak a mieink.

Dzsudzsák és a videobíró volt a főszereplő: kapaszkodik a bronzért a Loki

A válogatottsági rekorder már most túlszárnyalta az előző idényben nyújtott teljesítményét.

Tornagyőzelem küszöbére ért Bondár Anna

Az ötödik meccslabdáját már kihasználta az elődöntőben.

Kiütéses győzelemmel ugrott a Premier League élére a Manchester City

A címvédő sorozatban a 41. hazai tétmeccsén maradt veretlen.