Szépen lassan szertefoszlanak a napvilágot látott pletykák és indul a várva várt Másnaposok második részének forgatása. A világhálót elárasztották a helyszínek a lehetséges folytatásokkal kapcsolatban – Bradley Cooper elmondása szerint a világűrbe mennek majd ki. Szóba jött még Mexikó és Thaiföld is, bár ezeket egyből cáfolta Todd Phillips, a film rendezője. Utólag persze kiderült, hogy Phillips okosan őrizte a folytatás ötletét, így mégis a szex-turizmus fellegvára, azaz Thaiföld ad otthon a fiúk komédiájának. Állítólagos közeli források szerint a film kezdése: “Egy igen jól sikerült bulit követően Stu (Ed Helms) hullarészegen egy thai transzvesztita karjaiban ébred. Másnap a fiúk megpróbálják összerakni a történteket, és a nyomozás megint elindul… ” A szereplők változatlanok, így Ed Helmst, Bradley Coopert és Zach Galifanakis-t is láthatjuk majd. A rendező elmondása szerint: ”Bangkokban és L. A.-ben játszódik majd a film. Lesz néhány kib*szott nagy meglepetésünk. A három srác és Mr. Chow is visszatér.” A színészek nagyon elfoglaltak, így például Ed Helmes időbeosztása a The Office című sorozatban is át lett variálva a film kedvéért. A cél, hogy a forgatás megkezdődhessen már november 1-én, mivel a film premierjét már kitűzték 2011. májusára. Bővebben...
Indul a Másnaposok 2 forgatása
Forrás:
MocsokMacsók.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 15., 19:52
Nyilatkozott Robert Fico merénylőjének fia – Ez a véleménye apjáról
Itthon
- 2024. May 15., 18:55
Karácsonyék elkaszálnák a gyermekvédelmi törvényt – Ezt törölnék az Alaptörvényből
Itthon
- 2024. May 15., 19:25
Áder János volt testőre szerint bárki lehet célpont – A magyar védett személyek védelmét is meg kellene erősíteni
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 14., 17:06
Vigyázat! Medve jöhet szembe velünk Budapest közelében
Sport
- 2024. May 14., 15:22
Rossi keretet hirdetett: ők mennek az Európa-bajnokságra a magyar válogatottból
Szórakozás
- 2024. May 14., 13:44
Az élet élvezetére biztatott a börtön helyett az Adrián hajózó, itthon milliárdos adócsalás miatt körözött férfi – és kiposztolta!
Új hozzászólás