Kijött az előzetes a The Darkest Hour (A legsötétebb óra) című sci-fi horrorfilmhez, amelyben egy csapat amerikai fiatal érkezik Moszkvába, de épp hogy csak elkezdik felfedezni a látnivalókat, amikor űrlények kiírtanak rajtuk kívül mindenkit a városban. A filmet eredeti helyszíneken, többek között a Vörös téren, a legendás GUM luxusáruházban és a Lenin könyvtárban forgatták, és már emiatt is nagyon egyedinek tűnik, de talán még különlegesebb, hogy a megszokott sötétben rohangászás helyett itt a cselekmény nagy része láthatóan nappal játszódik. Valamint, ha nem tévedek, ez lesz az első film, amelyben egy trolibusz utasait láthatatlan földönkívüliek támadják meg.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=SM2pa6ufILakVKhdA főszerepeket olyan szimpatikus huszonéves színészek játsszák, mint Emile Hirsch (Út a vadonba), Olivia Thirlby (Juno), Max Minghella (Agora) és Rachel Taylor (Transformers), rajtuk kívűl feltűnik még Joel Kinnaman (a nyugtalanító nyomozó a The Killing című tévésorozatból) és Greg Kinnear is. A film producere Timur Bekmambetov (Wanted), ami megmagyarázza, hogy miért mutatnak lassítva repülő pisztolygolyót, a rendező pedig Chris Gorak, aki eddig csak az Otthon, biztonságban című katasztrófafilmet rendezte, de látványtervezőként olyan filmeket jegyez, mint a Harcosok klubja és a Különvélemény. A The Darkest Hour-t december 23-tól vetítik az amerikai mozik, a magyarországi bemutató időpontjáról sajnos egyelőre nincsenek információink.----------Nyomulunk a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!
A kutyát is szétporlasztják a láthatatlan földönkívüliek - előzetes
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Véget ért Robert Fico többórás műtétje, ilyen állapotban van most
- Videón Fico merénylője: elmondta, miért lőtt rá a szlovák miniszterelnökre
- „A Paks elment a sportszerűtlenség határáig” - Kubatov Gábor a Ferencváros vesztes Magyar Kupa dön...
- Paks-FTC: kihagyott büntető, piros lapok, kapusparádé, 120 perc döntött
Nagyvilág
- 2024. May 15., 23:54
Közel négy órás műtétet hajtottak végre Robert Ficón, három golyó talált el, sok vért vesztett – Az életéért küzd a szlovák kormányfő
Nagyvilág
- 2024. May 15., 21:12
Megszólalt Robert Fico támadója – Elmondta, miért lőtt valójában
Itthon
- 2024. May 15., 22:22
Már korábban elítélték azt a fideszes polgármestert, aki jogtalanul lakott az EU-s pénzből felújított orvosi ingatlanban
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 14., 17:06
Vigyázat! Medve jöhet szembe velünk Budapest közelében
Sport
- 2024. May 14., 15:22
Rossi keretet hirdetett: ők mennek az Európa-bajnokságra a magyar válogatottból
Szórakozás
- 2024. May 14., 13:44
Az élet élvezetére biztatott a börtön helyett az Adrián hajózó, itthon milliárdos adócsalás miatt körözött férfi – és kiposztolta!
Új hozzászólás