A "liberális" autoritás

Korunkban, amikor a modern világ már lerombolta a megkérdőjelezhetetlen tekintélyek uralmát, és legfeljebb „erkölcsi" értelemben vett tekintélyek létezését engedi meg, új autoritások tűntek fel a porondon. A különféle egyházak, a közös éthoszon alapuló csoportok és szakmai testületek hatókörének csökkenésével, az embernek a szellemi világtól történő fokozatos elfordulásával és az individualizációval nem csak az egyre nagyobb szabadság, de hihetetlen atomizáció köszöntött az emberiségre. A szűkebb és tágabb közösségétől „megfosztott" embernek nem marad más hátra, csak és kizárólag saját maga élvezete, illetve ennek a kollektivumra kivitelezett változata: a tévénézés, esetleg az internetezés, melyek magányos voyeurként szögezik oda az embereket lakásaikba. A szűkebb közösségétől megfoszt(at)ott ember világába látszólag az egész univerzum „beköltözik", de ez csak a valóság látszata, virtual reality: mindenhol otthon vagyunk, így aztán igazán semmit sem érzünk a magunkénak. A hihetetlen elidegenedés miatt „az" ember (mely csak „általánosan véve létezhet"; das Man) előbb értesül egy mexikói áradásról, mint a közvetlen szomszédja betegségéről, előbb az óceán túlpartján zajló történésekről, mint az utcájában zajló szerelmekről és csalódásokról, fájdalmakról és örömről. Ennek következtében arányérzékét elvesztve közvetlen környezete iránti szolidaritása, sőt érdeklődése is csökken, hiszen az állandóan felizgatott állapotban lévő tudatot immár nem a lassú és empatikus szemlélődés, hanem a minél rövidebb idő alatti minél több információ elégíti ki.