A Bosszúállók Magyarországon is tarol: a szuperhősöket egy csapatba szervező film múlt hétvégén 74 608 nézővel startolt, amivel messze felülmúlta a képregényfigurák korábbi, egyenkénti teljesítményét a magyar mozikban (a Vasember 2 42 689, a Thor 32 537, az Amerika kapitány pedig 30 046 nézővel indult). A Bosszúállók-nak második hétvégéjén sem akadt konkurenciája: 38 517 nézővel őrizte meg könnyedén az első helyét a toplistán. Chris Evans a Bosszúállók-banA premierfilmek egyike sem robbantott nagyot, a legnagyobb bukta a 21 Jump Street című vígjátéké, amit ugyan 33 kópián terítettek, mégis sovány 8590 nézővel szerezte csak meg a lista második helyét. Nincs mire büszkének lenni A biztonság záloga című Jason Statham-filmmel kapcsolatban sem, ami 20 kópiával szedett össze 4766 látogatót, és hasonlóan teljesített a Keleti nyugalom - Marigold Hotel is, ami 19 kópiával 4752 embert csábított mozizásra. Utóbbi eredménye az idős színészgárda miatt erősebbnek ítélhető, mint Statham akciója. Az Együtt élhetnénk című, 2 kópiás francia-német filmre 302-en voltak kíváncsiak. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):1. Bosszúállók (38 517 / 154 885)2. 21 Jump Street - A kopasz osztag (8590 / 11 811) 3. Amerikai pite - A találkozó (6451 / 227 364)4. Csatahajó (5859 / 66 012)5. A biztonság záloga (4766 / 4766)6. Keleti nyugalom - Marigold Hotel (4752 / 4752) 7. Torrente 4 (1749 / 13 362)8. Az éhezők viadala (1297 / 88 876)9. Szerencsecsillag (1198 / 10 940)10. A titánok haragja (1157 / 92 751)
Még Bosszúállókat kér a nép
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Megszakad a szív: bejelentették a megrázó hírt Karsai Dánielről
- Interneten béreltem fel egy nőt, hogy buktassa le a férjemet, arra azonban ami kiderült képtelenség volt felké...
- „A wc papírt nem lehetett lehúzni” 10 kínos eset, amikor valaki későn tudott meg valamit
- Vajon mi történhetett Várkonyi Andreáék között? Ez nagyon sokat mondó...
Itthon
- 2024. May 12., 09:10
Brutális változás következik az egészségügyben
Itthon
- 2024. May 12., 08:40
Kettészakad az ország – Mutatjuk, hol lesz nánikula és hol mennydörgés
Nagyvilág
- 2024. May 11., 20:15
Döbbenetes! Tömegével menekülnek az ukrán hadköteles férfiak a háború elől
További ajánlatok
Technika
- 2024. May 10., 22:58
Innovációra magyar! – a támogató ökoszisztéma az innováció motorja
Sport
- 2024. May 10., 22:42
Főszerepben a sport és az egészség
Szórakozás
- 2024. May 10., 17:31
Schobert Norbi: alig foglalkoztam a gyerekeimmel, Réka nélkül család sem lett volna
Új hozzászólás