Igazi hétköznapi nagyvállalati mélysuttyósággal találkozott Balázs a T-mobile-nál, amikor ellopott telefonja után eredt. Első körben a számok letiltásán kívül nem segítettek, de az igazi horror akkor jött, amikor csodával határos módon megtalálta a telefonját a józsefvárosi piacon. Miután a rendőrök visszaszerezték kiderült, hogy az eredeti IMEI azonosítót kiütötték, ami a T-Mobile szerint garanciavesztést jelent. Természetesen a 2 éves hűségszerződés nem szűnt meg az alig 4 hónapos, de teljesen használhatatlan telefon esetében. Május 14-én ellopták a Sony Ericsson Arc-S típusú telefonomat. Ezt másnap jelentettem is a T-mobile szolgáltatónál az Árkádban. Akik persze nem tudtak abban segíteni, hogy keressék a telefonom (pedig ez azt hiszem megoldható) csak letiltották a készülék imei számát, és persze felajánlottak egy másik telefont, de drágábban mintha feltöltő kártyával megvettem volna (az ellopott készülékre 2 éves hűségnyilatkozat van). Kb. 3 hét múlva a józsefvárosi piacon megtaláltam a készüléket, az eladó úgy árulta, hogy az smseimet és a telefonszámokat sem törölte ki belőle, és a kicsit buborékos fóliát sem vette le róla, de az imei számot kicserélte. Azonnal besétáltam a VIII. kerületi rendőrségre, hogy szeretnék feljelentést tenni. [...] Bővebben!
Hiába szerezte vissza ellopott telefonját, a T-Mobile szerint az már nem létezik
Forrás:
Tékozló Homár
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Mennyit kell még kibírnia Novák Katalinnak? Durva baleset híre rázta meg a családját
- Drámai fordulat: borzalmas katasztrófához vezethet a Fico elleni merénylet
- Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
- Egy anyuka jól helybenhagyta a kukkolót, aki filmezte őt a próbafülkében: „Nem oké, amit csináltál”
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 16:16
Gyurcsány óriási hatást gyakorolt Szentkirályi Alexandrára, aki most rémálomként beszélt róla
Itthon
- 2024. May 18., 15:57
Ungár Péter burkoltan, de nagyon beszólt a Partizánnak, és Dobrev Klárának
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 17., 21:15
Bozótvágók, kések, lapátok és egy szándékos gázolás – Mindez egyetlen balhéba sűrítve
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás