Március 1., péntek és március 9., szombat közt harmadszor rendezik meg a Frankofón Filmnapokat a budapesti Uránia moziban. A fesztiválon több mint húsz francia és francia nyelvterületről származó filmet vetítenek, melyek közt szerepel a tavalyi cannes-i filmfesztivál két kiemelkedő filmje, a Csont és rozsda (De rouille et d'os, kritikánk) és a Holy Motors (kritikánk) is. Marion Cotillard a Csont és rozsdá-banElőbbi Jacques Audiard érzékeny drámája, amiben Marion Cotillard egy állatidomárt alakít, aki egy balesetben mindkét lábát elveszíti, és közeli kapcsolatba kerül Matthias Schoenaerts (Bikanyak) ösztöneitől vezérelt figurájával. Utóbbi Leos Carax különös filmje, amiben egy furcsa figura (Denis Lavant) Párizsszerte utazik a limuzinjában, és különböző emberek bőrébe bújik. Menet közben találkozik többek közt Eva Mendeszel és Kylie Minogue-gal is. Carax maga is ellátogat a Frankofón Filmnapokra, ahol vendég lesz a részben magyar származású francia rendező, Olivier Assayas is. Neki nemcsak az új filmjét, a saját ifjúsága és a 68-as diáklázadások által ihletett Május után-t (Aprés Mai) vetítik, hanem öt korábbi munkáját is (Üres lap, Irma Vep, Démoni szerető, Tiszta, Nyári időszámítás). Kylie Minogue a Holy Motors-banA programban szereplő filmek egy része vidéki nagyvárosokban is megtekinthető lesz március 4. és 14. közt. A teljes program itt található, jegyek az Uránia mozi pénztárában és honlapján foglalhatók.
Végre itt az amputált Marion Cotillard
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „A Paks elment a sportszerűtlenség határáig” - Kubatov Gábor a Ferencváros vesztes Magyar Kupa dön...
- Közel négy órás műtétet hajtottak végre Robert Ficón, három golyó talált el, sok vért vesztett – Az életéért k...
- Túl van a műtéten Robert Fico – Friss hírek érkeztek a megtámadott szlovák miniszterelnökről
- A történelmet író Bognár György Kubatov Gábornak is köszönetet mondott
Nagyvilág
- 2024. May 15., 23:54
Közel négy órás műtétet hajtottak végre Robert Ficón, három golyó talált el, sok vért vesztett – Az életéért küzd a szlovák kormányfő
Nagyvilág
- 2024. May 15., 21:12
Megszólalt Robert Fico támadója – Elmondta, miért lőtt valójában
Itthon
- 2024. May 15., 22:22
Már korábban elítélték azt a fideszes polgármestert, aki jogtalanul lakott az EU-s pénzből felújított orvosi ingatlanban
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 14., 17:06
Vigyázat! Medve jöhet szembe velünk Budapest közelében
Sport
- 2024. May 14., 15:22
Rossi keretet hirdetett: ők mennek az Európa-bajnokságra a magyar válogatottból
Szórakozás
- 2024. May 14., 13:44
Az élet élvezetére biztatott a börtön helyett az Adrián hajózó, itthon milliárdos adócsalás miatt körözött férfi – és kiposztolta!
Új hozzászólás