Unfanatic betalált egy három hónap alatt szétmálló talpbetétes Tisza cipőt a Westendben. A helyszínen több nekifutásra a klasszikus nem rendeltésszerű használat indoklásba futottak, illetve felajánlották, ha vesz valahol talpbetétet, szívesen berakják a cipőbe. Ehelyett átment az Astoriára, ahol szó nélkül adtak neki egyet ingyen: 2013. 03. 21.-én vásároltam a Westend Tisza cipőboltjában egy fűzős-belebújós lábbelit. Nem véletlen volt, hogy a márkánál szerettem volna maradni, hiszen a két éveket eddig úgy bírták nálam ezek a cipők, hogy napi használatban voltak. Tehát egy nagyon pozitív kép alakult ki a márkáról, igazából ajánlottam is mindenkinek, hogy vegyen ha teheti. Kevesebb mint két napja kezdtem el érezni, hogy eléggé nyomja a talpam a cipő. Levettem, belenéztem. Láttam, hogy a talpbetétből egy kétszázasnyi darab hiányzik. Semmi baj, gondoltam még  garanciás, visszaviszem, megcsinálják, kicserélik a talpbetétet, kicserélik a cipőt. El is olvastam tehát a jótállást, amiből hamar kiderül, hogy fél évig a boltnak kell bizonygatnia, hogy kinek van igaza, félév után pedig nekem. Ez így korrekt is. Szummáznám eddig, hogy is állunk: Van egy rossz cipőm, garanciám, és előnyöm a bolttal szemben. Valószínűleg nem tévedek, ha azt gondolom, ebből egyenesen következik, hogy megoldják a problémámat. [...] Bővebben!

Forrás: Tékozló Homár
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.