Statisztikailag kérdezve: 1000 férfira hány nő jut? Erről is kaptam infókat településméret szerint. Ebből kiderült, hogy nők szempontjából községekben a legjobb lakni, hiszen ott egészen 60 éves korig kevesebb a nő egy adott korosztályon belül, mint a férfi. A legkevésbé Budapesten rózsás a helyzet, hiszen itt már húszéves kortól a nők javára billen a mérleg, aztán a kor előrehaladtával egyre inkább dől: míg huszonévesen 1000 férfira 1048 nő jut, addig a negyvenes korosztályban már 1079, az ötvenesben 1258, 80 fölött pedig rémisztően sok: 2287.

Feltöltő: ramengirl70
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

varrólány
Könnyebb lenne, csak mintha nagyobbak lennének az igények meg az elvárások is!
miazavalami
@darwin: @varrólány: A mai fiatalok nem jöttek rá arra hogy egy kapcsolatban a szerelem ha elmúlik és nem lép helyébe a tisztelet, a megértés, és a kitartás a másik mellett akkor már megette a fene. Ma az a divat hogy cserélik a párjukat mint a fehérneműt. Persze vannak kivételek, de sajna ez a többség.
darwin
@miazavalami: Nagyon igaz.Elfelejtik,hogy a házasság nem csak szerelmi,hanem szellemi,családi,gazdasági kapcsolat is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.