Erőteljesen, de az elvárásoknál alacsonyabb bevétellel indult útjára hétvégén a Watchmen Amerikában. A film 55,7 millió dollárral minden idők harmadik legerősebb márciusi nyitását produkálta, de a Warner Bros. azt remélte, hogy Zack Snyder előző, rekordtartó filmjét, a 300-at is lekörözi a szuperhősfilm. Hogy a 300 70,9 milliós nyitását nem sikerült megközelíteni, annak fő oka valószínűleg a Watchmen 2 óra 40 perces - előzetesekkel együtt három órásra rúgó - játékideje, ami miatt egy nap kevesebb vetítést lehetett belőle tartani, mint a nem egészen két órás 300-ból két évvel ezelőtt. A mozinkénti alacsonyabb vetítésszámot a forgalmazó azzal próbálta egyensúlyozni, hogy rekordszámú, 3611 moziban terítette a filmet. Az elemzések azt mutatják, hogy a Watchmen-nek nem igazán sikerült kitörnie a rajongói bázisból: elsősorban a képregényt ismerő 17 és 34 év közti férfiak ültek be rá. Jelenet a Watchmen-ből | Nézd meg a film első öt percét! Más új film nem került hétvégén az amerikai mozikba. A korábban bemutatott alkotások közül jól tartja magát a Madea Goes to Jail, amely 76,5 milliós eddigi összbevételével Tyler Perry legsikeresebb filmje lett, és a harmadik helyen álló Elrabolva (Taken) is, amely hatodik hete van műsoron és 118 milliós összbevétellel büszkélkedhet. A Gettómilliomos Oscarjainak fénye most már halványul, és ezen a héten már 42,4%-ot esett a film teljesítménye. A mindössze 15 millió dollárból készült alkotás 125,4 milliós összbevételnél tart. Egy kis bónusz: a kép alatti linkre vagy idekattintva megnézheted a Watchmen zseniális eleje főcímét, amelyben Bob Dylan The Times They Are A'Changin' című száma alatt fut egy klip, ami nagyon látványosan összefoglalja a film háttérsztoriját. A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Watchmen ($55,7/$55,7)2. Tyler Perry's Madea Goes to Jail ($8,8/$76,5)3. Elrabolva ($7,5/$118) 4. Gettómilliomos ($6,9/$125,4)5. Paul Blart: Mall Cop ($4,2/$133,6)6. Nem kellesz eléggé ($4/$84,6) 7. Coraline és a titkos ajtó ($3,3/$65,7) 8. Egy boltkóros naplója ($3,1/$38,4)9. Jonas Brothers: The 3D Concert Experience ($2,8/$16,8) 10. Fired Up ($2,6/$13,4)
Túl sokat vártak a Watchmentől
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ezzel a betűvel egyetlen országnak sem kezdődik a neve
- Egy idegen jött be a szobámba a családi nyaralás alatt: elsőre megijedtem, de aztán megkértem, hogy maradjon
- „Ne csináljátok, mert ez genocídiumba is átmehet” – így látják Szlovákiában a Fico-merénylet hátterét
- Ferencváros: közülük kerülhet ki Sztankovics utódja
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 17., 07:01
Hatalmas bajban a Fidesz: óriási, 1,2 milliárd forintos veszteséggel zárta tavalyi évet – Mi lesz ezután?
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Új hozzászólás