Vége a támogatásnak! Mindenki fizesse a gáz árát úgy, ahogy tudja

Megszűnik a gázártámogatási rendszer jövő április végén.

A petárda 2009-ben is tiltólistán marad - Szilveszteri tűzijáték szabályzat

Kisebb változásokon estek át a polgári célú pirotechnikai eszközökre vonatkozó szabályok.

Már készülnek a 2010-es Magyar Dal Napjára

Jövőre szeptember 12-én lesz a Magyar Dal Napja; a rendezvény szervezői csütörtökön Budapesten az idei tanulságok összegzése mellett megkezdték a 2010-es esemény előkészületeit.

H&M 2010 tavasz/nyár

Megjelentek az első képek a H&M 2010-es tavaszi/nyári kollekciójából. A fotós Peter Gehrke, a modell pedig Tyler Riggs volt. Nekem leginkább a kabátok és a zakók tetszenek, valamit az "egyszerűbb" darabok. A kiegészítőket (sálak, kalapok, szandál) jövőre sem a H&M-ben fogom venni, azok nem igazán tetszenek. Összeségében szerintem...

Rockzenei szenzáció: Budapestre jön a Metallica

A 2010-es év egyik legnagyobb hazai vonatkozású rockzenei szenzációja, hogy több mint tíz év után ismét Budapesten koncertezik a Metallica.

KRESZ-változás januárban; újdonságok sora

Október elsejére ígérték, január lett belőle: a KRESZ módosítása.

HősNők küldetés 2010 | HősNők

Minden egy ártatlan videóval kezdődött, 2009 kora tavaszán. Ültem a gép előtt, egy videót néztem éppen, az RTL Klub délelőtti műsorának felvételét, és bekattant ez a szó: hősnők. Így, többesszámban. Nem, nem hangzott el a videóban. Nem, ki sem volt írva sehova. Egyszerűen csak akkor ért össze egy kerek egésszé az előtte...

Hegyalja-fesztivál a fa alatt - Jegy féláron!

A Hegyalja-rajongók már karácsonykor a fesztivált ünneplik.

Sziget, 2010: időpontok

Augusztus 11-én veszi kezdetét a 2010-es Sziget Fesztivál - jelentették be a szervezők.

Költségvetés 2010: Felemás kilábalás

A jövő évi költségvetés egyértelműen a válságkezelésre koncentrál, ám sok minden hiányzik belőle, ami a krízis újabb szakaszára való felkészüléshez elengedhetetlen lenne, vallják az általunk megkérdezett zalai gazdasági szakemberek.

Nézze meg a 2010-es foci-vb labdáját!

A valaha volt leggömbölyűbb labdával fognak játszani a jövő évi labdarúgó-világbajnokságon Dél-Afrikában - jelentették be a szervezők.

Jövőre 73.500 forint lesz a minimálbér

A jelenlegi 71.500 forint helyett 2010-re 73.500 forintos minimálbérről, 89.500 forintos szakmunkás bérminimumról és a nettó keresetek reálértékének megőrzéséről állapodtak meg az Országos Érdekegyeztető Tanács keddi plenáris ülésén.

Bizalomerősítés a bizonytalanságban? - Biztosítás az életért és a jövőért

Új mutatót vezetnek be 2010. januárjától a hazai biztosítótársaságok: a teljes költségmutató, azaz a tkm lesz az a mérőszám, amelynek alapján összehasonlíthatóvá válnak a hosszú távú, életbiztosítással egybekötött befektetési termékek költségei.

Az Országgyűlés elfogadta a 2010-es költségvetést

Az Országgyűlés 201 igen, 179 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül elfogadta a 2010-es költségvetést, amely 3,8 százalékos hiánnyal, 0,6 százalékos GDP-csökkenéssel és 3,9 százalékos inflációval számol.

Nem kaptam kgfb díjértesítőt, mit tegyek most?

Sok autós nem kapott még kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjértesítőt 2010. évre a jelenlegi biztosítójától.

Juhé! Jövőre hétszer lesz hosszú hétvége!

Az idei hárommal szemben jövőre mindössze egyszer, karácsony tájékán változik a munkarend, ám ez korántsem jelenti azt, hogy az új esztendőben szűkölködnünk kellene a hosszú hétvégékben.

Kötelező biztosítás 2010 : -20% spórolás

Átlagosan 20%-t spórolnak a kötelező biztosítás váltok, az átlagdíj kb.

Remek vagy népnyúzó? - Oszkó Péter a költségvetésről

A költségvetés szigorúságán lehet populista szólamokkal élcelődni, de azoktól, akik valójában szakmai alapon és a politikai játéktértől függetlenül fogalmazzák meg a véleményüket, nem hallani lesújtó véleményeket - nyilatkozta lapunknak Oszkó Péter pénzügyminiszter.

Változás a Forma-1 2010-es programjában

A várakozásoknak megfelelően az eredeti tervekhez képest egy héttel korábban rendezik meg jövőre a Forma-1-es Monacói Nagydíjat - az erről szóló döntést szerdán hozta nyilvánosságra a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) világtanácsa.

Megdrágulhat a menza: Enni márpedig kell!

Drágulhat jövőre a menza, a kormány harmadannyi támogatást adna az ingyenes és kedvezményes étkezésre, mint idén.

Mindenes - MSZP reloaded - 2010

Az ex-Wallis vezér által vezetett kormány népszerűtlen intézkedéseire két lepel is fog hullani egyszerre: elsősorban ezekben a kérdésekben a "szükségesség" és a "nélkülözhetetlen" szavak fognak váltakozva elhangzani, másodsorban pedig egyfajta távolságtartás lesz jellemező az MSZP és a Bajnai kormány tevékenysége között -...

Megszűnhet a vízumkötelezettség Szerbia és Magyarország között

2010. január elsejétől megszűnhet a vízumkötelezettség Szerbia és az Európai Unió - így Magyarország között - jelentette be a magyar miniszterelnök hétfőn, miután a parlamentben tárgyalt a szerb kormányfővel.

Mindenes - Szakértői kormányt 2010-től!

Szerkesztőségünk összeállított egy kabinetet, mely azokból az eddig - politikai értelemben - méltatlanul hanyagolt közéleti szereplőkből állna, akiknek véleményünk szerint kulcspozíciót kellene a válság idején betölteniük.

Számoljon ingatlanával!

Itt tudja kiszámolni, hogy fizetnie kell-e ingatlanadót, ha 2010-ben életbelép a vagyonadótörvény.

Jövőre loboghat a rajtzászló! Megkapta az építési engedélyt a Balatonring!

Kiszolgáló létesítményeivel együtt megkapta a szükséges építési engedélyt a gyorsaságimotoros-világbajnokságnak 2010-től otthont adó sávolyi pálya az illetékes marcali építési hatóságtól - mondta Suchman Tamás a beruházás hatósági előkészítéséért felelős kormánybiztos pénteken.

Európa Kultúrális Fővárosa 2010 - Pécs

Tegyünk együtt azért, hogy Pécs megmutathassa és mindannyian ne csak mi Pécsiek hanem az egész országunk büszke legyen ránk és Európa is el legyen ragadtatva tőlünk!

Oszkó Péter: 2010-től kevesebb, mint egy százalékos ingatlanadó

A tervek szerint 2010-től vezetik be az ingatlanadót.

176 igaz ember

Ez a bejegyzés azoknak szól, akik 2010-es a választásokon a jelenlegi felhozatalból senkire sem tudják tiszta szívükből adni a voksukat.

koos.hu - 2010 EKF | hatalmi struktúrája

Cseri László írt helyzetelemzést a Pécs 2010 projektről, a Roland-ének, avagy az EKF hatalmi struktúrája címmel, amely az echo című kulturális folyóirat után az építészfórumon is megjelent:

Pécs 2010 - a szívás megkezdődött

Újabb, a program megvalósításába kódolt bomba robbant a pécsi 2010-es Európa Kulturális Fővárosa projekt körül.