Rogán Antal bocsánatkérést vár a Telextől

Legújabb felesége családjának földszerzési kísérletének megírását vette zokon a miniszter. A Telex szerint nem szerencsés, hogy miniszterként utasítgatni próbálja a független sajtót.

Több mint egy évig bujkált a rendőrök elől az érdi férfi

A budapesti nyomozók elfogták azt az érdi férfit, aki ellen két elfogatóparancs volt érvényben csalás miatt.

A modern magyar demokrácia egész alakos márványszobra: a kérdések elől menekülő politikus

Azzal, hogy kussol, sunnyog, bujkál, és még hazudni is lusta, a politikus nem a sajtó elől menekül, hanem a saját választói elől.

Egy férfi zuhant a wc-ző lány ölébe

A seattle-i főiskola egyik női hallgatója az intézmény harmadik emeleti toalettjében éppen dolgát végezte, amikor a legnagyobb meglepetésére egy férfi zuhant a wc-kabinba az álmennyezetből.

"Véres" hétfő Zalában: harapás, erőszakosság, bujkálás

A rendőrök hétfőn igencsak el voltak foglalva Zala megyében: Keszthelyen két nő fizetés nélkül akart távozni a bevásárlóközpontból, egyikőjük még meg is harapta az alkalmazottat; Kerkateskándon két férfi edénykészletet árult, s az sem zavarta őket, hogy kiszemelt "áldozatuk" nem akart vásárolni; Kerkabarabáson pedig egy...