Bayer Zsolt a tőle megszokott stílusban fenyegette a Népszava újságíróját
A Népszava munkatársa, Zsidai Péter Bayer Zsolt után érdeklődött az I. kerületi önkormányzatnál, de nem járt sikerrel, Bayer publicisztikában adott hangott véleményének: "Tudomásomra jutott, hogy a Népszava "újságírója", bizonyos Zsidai Péter megkereste az I. kerületi önkormányzatot azzal a kérdéssel, "van-e Bayer Zsoltnak,...
Egészen a hét végéig maradnak a kora nyárias napok
Kedden már nem nyugaton, hanem főképp a középső tájakon alakulhat ki zápor, zivatar, ezt követően viszont országszerte száraz, egyre melegedő időre számíthatunk.
Idén is lesz Debrecenben Mézeskalács Fesztivál, immáron a 10.
A programsorozat a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum és Debreceni Irodalom Háza udvarán várja a látogatókat május 20-21-én.
Vadai Ágnes felszólította a Honvédelmi Minisztériumot
A Demokratikus Koalíció alelnöke arra szólította fel a Honvédelmi Minisztériumot, hogy ne vitorlás hajók beszerzésére, hanem a katonák körülményeinek javítására, felszerelésük megújítására költsön.
A MASZSZ szerint, a dolgozói szegénység leküzdéséhez béremelésekre van szükség
A dolgozói szegénység leküzdésére további béremelésekre van szükség - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón a Policy Agenda által második alkalommal publikált létminimum számításokra reagálva.
Elköltöztetik a fóti gyermekotthon lakóit Mészáros Lőrinc érdekeltsége miatt?
A Párbeszéd Magyarországért társelnöke arra kéri a kormányzatot, hogy ne zárják be a fóti gyermekotthont, és az ott élő gyermekeket ne telepítsék át más városokba, mert szerintük azokban rosszabb körülmények között élnének.
Fidesz: Magyarország nem kíván változtatni a migrációs álláspontján
Bármilyen határozatot fogad el az Európai Parlament a hét közepén, Magyarország nem kíván változtatni a migrációról képviselt álláspontján - jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
LMP: az össze képviselő álljon ki a gyűlöletkeltés ellen!
Az LMP továbbra is azt várja a parlamenti pártoktól és az összes országgyűlési képviselőtől, hogy ne csak együtt fogadják el, de közösen is jegyezzék azt a politikai nyilatkozatot, amelyben a gyűlöletkeltés, a gyűlöletbeszéd és a gyűlöletre uszítás ellen emelnének szót.
A külföldi sajtó lesújtó véleménye a magyar kormányfőről
A kormány Állítsuk meg Brüsszelt!
Orbán Viktor nótát énekelt a kínaiaknak – Videó!
A Fehérvári huszárok felejthetetlen előadása után a magyar miniszterelnök ismét nyilvánosan énekelt, ezúttal Pekingben.Meglepetéspartnere Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter volt, akinek a nótás énje eddig kevésbé került reflektorfénybe.
Döntetlent játszott a DVSC a Ferencváros otthonában
A bajnokság hajrájában járunk, és a DVSC szombaton a címvédő Ferencváros otthonában vendégszerepelt.
A költségvetés és az adócsomag lesz a téma hétfőn a Parlamentben
Az Országgyűlés jövő héten kezdi tárgyalni a 2018-as költségvetésről szóló törvényjavaslatot, a képviselők összesen 30 órában fejthetik ki véleményüket a kormány előterjesztéséről, a hatnapos ülésen emellett terítékre kerül még a kabinet adócsomagja is.
Jöhet a 12 csapatos női vízilabdatorna az olimpián
Az európai úszószövetség (LEN) támogatja, hogy az eddigi nyolc helyett 12 női vízilabda-válogatott szerepeljen az olimpián.
A Párbeszéd szerint, titkolózik a kormány a Kövér-gárda felfegyverkezési terveiről
Szabó Tímea a Párbeszéd országgyűlési képviselője hiába kérdezte Pintér Sándor belügyminisztert, a kormány továbbra is ködösít arról, hogy mennyi tömegoszlató fegyvert kívánnak vásárolni az Országgyűlési Őrség számára.
Fidesz-frakció: Botka tisztázza magát
Közlemény – Reagálás Botka László nyilatkozatára.
LMP: hozzák előre a nyugdíjemelést!
Az LMP felszólította a kormányt, hogy hozza előre a novemberre tervezett nyugdíjemelést, továbbá emelje 50 ezer forintra a nyugdíjminimumot a jelenlegi 28.500 forintról.
Rugó- és stabilizátorgyártó üzem épül Debrecenben
Rugó- és stabilizátorgyártó üzemet épít Debrecenben a thyssenkrupp, a 11 milliárd forintos, 14 hónap alatt elkészülő zöldmezős beruházás helyszínén pénteken jelképesen megtették az első kapavágást a cég képviselői.