A Mokka „új ruhája”
Szalay Balázs és Bunkoczi László kedden leleplezte versenyautóját, amellyel a december 29-én rajtoló Africa Eco Race-re készül. Az Opel Mokka nem csupán „új ruhát” kapott – színeiben már a gyári Opeleket idézi –, hanem jelentős technikai változtatásokat is végrehajtottak rajta.
Vettel lenyomja Amerikát
Fél szemmel már mindenki a jövő évet figyeli. Vettel azonban addig elvarr minden szálat. Pole, győzelem és leggyorsabb kör. Ennyi.
Vettel a leggyorsabb cowboy
A világbajnokság eldőlt, alakulnak a jövő év pilótapárosításai. Az évad utolsó előtti nagydíján, Austinban tétet már nehéz lenne találni, bár a csapatok még versenyben vannak a milliókért, amit egy-két jó helyezés jelenthet. Ehhez pedig természetesen először is egy jó rajthely szükségeltetik.
Talma az AMS Expo -n
Pénteken Talmácsi Gábor értékeli a 2013-as szezont, beszél súlyos balesetéről, a rehabilitációról, és, hogy mikor motorozhat megint versenyszerűen.
Nógrádi Gábor kapta a Janikovszky Éva-díjat
Az Alapítvány Kuratóriuma immár hatodik alkalommal ítélte oda a Janikovszky Éva-díjat, ezúttal Nógrádi Gábor írónak, a felnövekvő nemzedék irodalmi műveltségének alakításáért végzett kiemelkedő munkásságáért. A díjat Janikovszky János, az alapítvány elnöke és dr. Fodor Péter, az alapítvány kuratóriumának tagja...
Brestyánszki Boros Rozália -Vörös
Brestyánszki Boros Rozália Vörös című darabját mutatta be a budapesti Katona József Színház pénteken 19:00 órától a Kamrában. A szabadkai Népszínház Magyar Társulatával közös produkciót Máté Gábor rendezésében láthatta a közönség. A darab témája 1944/45-ös délvidéki vérengzés köré épül, amelynek negyvenezer...
Vettel ezúttal legálisan ünnepelte újabb győzelmét
Tegnap még Webber örülhetett, hogy sikerült legyőznie az edzésen világbajnok csapattársát, ma azonban helyreállt a „rend”.
Terje Nordby: Jégszirom – a Magyar Színház új premierje
A norvég fjordok fölötti jeges hegyek között elhagyatott tőzegház. Lakói egy házaspár, az ágybeteg Johanna és a mogorva Andreas. Távol mindentől, teljes egymásrautaltságban, két egymást mérgező ember. Ebbe a fagyos légkörbe robban be a Bűbájos, hogy Andreas kérésére meggyógyítsa az asszonyt. A három ember végzetesen...
Vettel megszerezte negyedik világbajnoki címét
Az indiai futam egyik nagy kérdése az volt, mennyire bolondítja meg a lágy keverékű gumi a versenyt, amely a Pirelli szakemberei szerint sem bírt 2-3 körnél többet. Ellenben Vettel világbajnoki címében senki nem kételkedett.
Raiffeisen: Idén véget ér a recesszió
Jövőre növekedés jöhet és véget ér a beruházások és a fogyasztás mélyrepülése, idén 0,5 százalékos, jövőre 1,5 százalékos GDP-bővülésre számíthatunk – mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője kedden, a hitelintézet sajtóbeszélgetésén.
Az Africa Eco Race-en indul a Szalay- Bunkoczi kettős
Az Africa Eco Race-en indul a Szalay- Bunkoczi kettős, amely 2013 december 29-én kezdődik és 2014 január 11-ig tartó viadal. Az Opel Dakar Team először indul az Africa Eco Race-en, de jól összeszokott párosról van szó, hiszen jövőre 10 éves jubileumát ünnepli a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős.
Nyugat Most az Aranymúzeumban
A kortárs irodalom tükrében ezúttal Kautzky Armand mutatja meg a Nyugat-Dunántúlt, felolvasószínházát ezúttal is Dóka Attila gitárelőadása kíséri.
Webber nyerte az időmérőt – Vettel csak második Japánban
A Forma-1 ezen a hétvégén Japánba látogat, ahol akár a világbajnoki cím sorsa is eldőlhet. Ehhez a toronymagasan vezető Vettelnek először is egy nagyon jó időmérő edzésre volt szüksége.
50 aláírás
50 könyvet látott el kézjegyével, óriási rutinnal Talmácsi Gábor az AMS sajtótájékoztató után egy elszeparált helyen, a rajongóktól távol. Dedikált majd interjút adott, ezt megelőzően beszédet mondott és újságíró kérdésekre válaszolt, pózolt a fotósoknak végtelen türelemmel. De mi történik a dedikált könyvekkel?
Égigérő fű
SZABÓ BORBÁLA írta az Égigérő Fű című mesejétékot Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál című regénye és Égigérő fű című forgatókönyve alapján. A Magyar Színház 2013 márciusától tűzte műsorára a darabot. Idén ősszel Kamilla kisasszony szerepében piros ruhában, kibontott, szőke, lobogó hajjal Balsai Móni lép...
Vettel Koreában is győzött
Vettel veszített szingapúri fölényéből, de a győzelmet egy pillanatig sem engedte ki a kezéből Koreában sem.
Nézők alig, de Vettelt ez sem zavarja – rajtelsőség, ezúttal Dél-Koreában
A dél-koreai verseny időmérőjének legnagyobb esélyese természetesen Sebastian Vettel volt, aki fölényesen nyerte kéthéttel ezelőtt a szingapúri futamot.
Megnyílt a SPA-CE 2013 egészségturisztikai vásár
Megnyílt a SPA-CE 2013 egészségturisztikai kiállítás, amelyet 2013. október 3-5. között rendeznek meg Sárváron. Az ötödik alkalommal szervezett eseményre először kerül sor Szlovénia határain túl. Közép-Európa legnagyobb spa és wellness vásárának célja, hogy átfogó képet adjon a régió egészségturizmus...
Minden élménnyel több leszel
A Magyar Turizmus Zrt. és a Nyugat Itthon Irodalmi Kör szeptemberi állomásának nyitódalát Dóka Attila írta. Az összeállítás főként a 2013-as Nyugat Itthon rendezvénysorozatot legjobb momentumait idézi fel. Emlékeztetőül az eddigi helyszínek:
Nyugat Itthon
A Magyar Turizmus Zrt. ,a Nyugat Itthon Irodalmi Kör és az Amdalamedia bemutatja az idei rendezvények rövid összefoglalóját képekben.
Vettel úton a 4. világbajnoki cím felé
A toronymagas esélyes német hatalmas fölénnyel győzőtt Szingapúrban
Sóstógyógyfürdő – Nyíregyháza ékköve
A tegnapi napon Nyíregyháza-sóstógyógyfürdő lett az ország 16. gyógyhelye a régióban. Egyedülálló üdülőövezet is egyben, ahol egyszerre több, egymást kiegészítő és erősítő turisztikai attrakció van.
Új SZMSZ és a vezetői struktúra átalakítása
A Magyar Állami Operaház modernizációjának utolsó szervezeti lépéseihez érkezett el, amikor a fenntartó minisztériumnak jóváhagyásra nyújtotta be új szervezeti és működési szabályzatát, mely a vezetői struktúra átalakítása mellett alkalmazkodás az Erkel Színház újranyitásához és üzemeltetéséhez kapcsolódó...
Sztár vagy!
Valamennyien naponta látunk magunk körül tehetséges fiatalokat, akik gyermekkoruk óta áhítoznak a reflektorfényre.
Holdvilág és utasa a Magyar Színházban
Forgách András Holdvilág és utasa című művét Harsányi Sulyom László rendezésében mutatja be a Pesti Magyar Színház. Az előadás a nagyszínpadon, a leeresztett vasfüggöny forgószínpaddal ellátott térben lesz látható. A bemutatót 2013. szeptember 21.-re tervezik, úgy tudjuk, hogy erre a napra már minden jegy elkelt.
Szimfonik Liv3- óriásgalériával
Szombat este tenyérnyi hely sem volt a Millenáris kapuján belül. Kint tömött sorokban álltak az emberek, óriáskivetítőn nézték, hallgatták a mintegy harminc énekest, akik az MR Szimfonikusokkal karöltve léptek színpadra.
Gundel Takács Gábor, az “A következő!” műsorvezetője
Gundel Takács Gáborral új vetélkedője, az “A következő!” kapcsán beszélgettünk. Gábor mesélt a felkészülésről, a játékvezető szerepéről. A népszerű műsorvezető a www.amdala.hu főszerkesztőjének, Dóka Attilának elmondta, nem szeretne másokat utánozni, vallja, azt kell adnia, ami egyéniségéből fakad. Játszani mindig...
Vörös István_ XXXIX. Zsoltár
Fullajtár Andrea előadásában hallhatjuk Vörös István XXXIX. ZSOLTÁR című versét. A felvétel 2013. 08. 29-én készült a Margitszigeti WNDRLND színpadon. Zenei aláfestés: Dóka Attila
Bolemant László Budapest
Fullajtár Andrea előadásában hallhatjuk Bolemant László Budapest című írását. A felvétel 2013. 08. 29-én készült a Margitszigeti WNDRLND színpadon. Zenei aláfestés: Dóka Attila
Polgár Ádám Ujjé, a ligetben!
(Szellemtalálka) című írását. A felvétel 2013. 08. 29-én készült a Margitszigeti WNDRLND színpadon. Zenei aláfestés: Dóka Attila