Elhunyt a magyar rock-legenda - Tunyogi Péter
Elhunyt Tunyogi Péter, a P. Mobil egykori énekese, a Mobilmánia együttes egyik frontembere.
Mély gyászban a művészvilág
Elhunyt William Wharton, vagyis születési nevén Albert du Aim, amerikai festőből vált író, aki ötvenhárom évesen cserélte először az ecsetet tollra, és első novellájával, a Madárkával rögtön meg is nyerte a National Book Award-ot, majd a belőle készült film Cannes-ban is fődíjas lett.
Kolonics György örökös bajnoki címet kapott
Posztumusz örökös bajnoki címet kapott a nyáron tragikus hirtelenséggel elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György a 12. alkalommal megrendezett MKB Bank Kajak-Kenu Árfolyam gálán, amelyen az év legeredményesebb versenyzőit díjazták.
Csendes megemlékezés Olaszliszkán
Szombaton kora délelőtt csendes megemlékezést tartottak Olaszliszkán, a két évvel ezelőtt a településen tragikus körülmények között elhunyt Szögi Lajos, tiszavasvári tanár emlékművénél.
Albert Györgyi örökbe akart fogadni
Albert Györgyi örökbefogadásra készült, letette a poharat, új életet akart kezdeni.