Teljesen megújult, és szinte vezeti a vásárlót az Euronics egyik legnagyobb, budaörsi áruháza
Zászlóshajó üzletünkben nem a bemutatandó árumennyiséget maximalizáljuk, hanem egy jól felépített és átgondolt vásárlói úton keresztül vezetjük végig a vevőket.
Teljesen meztelenre vetkőzött Soma Mamagésa – fotó
Az énekesnő ezzel akarta demonstrálni, hogy mennyire fontos, hogy szeressük magunkat.
Navracsics Tibor: szükség van közösségi terekre
Hangsúlyozta: az EKF-program támogatását élvező infrastrukturális beruházások nem egyszerűen épületek megújítását, újak építését támogatják, hanem kizárólag olyan beruházásokat, amelyek közösségek születését, megerősödését vagy újjászületését szolgálják.
Bemutatták az Aligaliget új terveit és a térségre gyakorolt pozitív hatásait
Minden kérdésre választ kaphattak azok a balatonvilágosi lakók, ingatlantulajdonosok, és kikötőhely bérlők, akik részt vettek a 2023. március 16-án helyben rendezett lakossági fórumon.
Budapest: Breuer Marcell amerikai monográfusa, Barry Bergdoll tart előadást a Műegyetemen - építési hírek
Budapestre érkezik és nyilvános előadást tart Breuer Marcell munkásságának egyik legismertebb kutatója, a New York-i Museum of Modern Art korábbi építészeti kurátora, Barry Bergdoll.
KSH: az egy évvel korábbihoz viszonyítva 3,6, a decemberihez képest 5,0 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene
A megkötött új szerződések volumene 28,0, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 23,2, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 36,2 százalékkal esett vissza a 2022. januári, magas bázishoz képest.
Ipari ingatlanokkal mutatkozik be az INPARK a Cannes-i ingatlanfejlesztési kiállításon
A Magyarország-Budapest-standot közösen alakította ki a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az IFK, a fő kiállítók a Liget Budapest projekt és a NIPÜF Zrt. A szakmai támogató a világ vezető ingatlan-tanácsadó vállalata, a CBRE.
Lakásokká és üzletekké alakítják az egykori ruhagyárat Zalaegerszegen
Zalaegerszeg, 2023. március 13., hétfő (MTI) - Húsz évvel az egykori ZA-KO ruhagyár csődbemenetele után lakásokat és üzleteket alakítanak ki Zalaegerszegen, a landorhegyi városrészben mintegy hatmilliárd forintos beruházással.
Tovább erősödik térségünkben a GLP
A GLP közép-kelet-európai ingatlanportfólióját 64 épület alkotja.
Menczer Tamás: világszinten is kiemelkedő a magyar GDP családtámogatásokra szánt öt százaléka
Perbál, 2023. március 3., péntek (MTI) - A bruttó hazai termék (GDP) öt százalékát költi családtámogatásra Magyarország, ami világszinten is kiemelkedő - hangoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Perbálon.
MÉSZ - Golden Cubes Awards nyertesek 2023 - építési hírek
8. Pályázó: kultúrAktív Egyesület, Kortrárs Építészeti Központ, DANUrB Nemzetközi
Tornacsarnokot avattak a komáromi Szent Imre iskolában
Komárom, 2023. március 10., péntek (MTI) - Csaknem 1,2 milliárd forint kormányzati támogatással megépült tornacsarnokot adtak át a Győri Egyházmegye beruházásában a komáromi Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvodában pénteken.
2023-ban is a meghirdették az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot
A tárgyévben legkiemelkedőbb védjegyhasználatot nyert pályázatoknak és pályázóknak a Kiírók Tanácsa különdíjakat is adományozhat, ezek: az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Vállalkozási Nívódíj, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Innovációért Nívódíj, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat...
Logisztikai szövetség: 2022 rekordév volt az ipari és logisztikai ingatlanok piacán
Kalmár Milla a közleményben hangsúlyozta, az élénk kereslet miatt a bérlőknek legalább 9-12 hónapra előre érdemes gondolkodniuk, ha új helyszínt keresnek, mert a kiválasztási és bérbeadás folyamat akár 6-9 hónapig is eltarthat.
Legyél te is a VPI Beton tervezője!
A pályázók közül szakmai zsűri választja ki azokat a tervezőket, akiket koncepcióterv kidolgozására kérnek fel.
Novák Katalin vesszőfutása egy Ron DeSantis fotólehetőségért
Az Egyesült Államok Florida államának fővárosában, Tallahassee-ben találkozott Novák Katalin köztársasági elnök, a családok nemzetközileg elkötelezett védelmezője az amerikai republikánusok felemelkedő csillagával, Ron DeSantis kormányzóval, aki Donald Trump bukott elnök kihívója lehet a 2024-es republikánus előválasztáson...
Már csak egy hétig lehet jelentkezni a világ egyik legkomolyabb téglaépítészeti elismerésére
A győzteseket kétévente, díjátadó ünnepség keretében hirdetik ki. A díjazottak a zsűri által kiválasztott, top 50 nevezővel együtt bekerülnek a rendkívül színvonalas Brick Book-kiadványba, melybe már számos magyar pályázat bekerült az évek során. Sőt 2006-ban egy magyar páros, Cságoly Ferenc és Keller Ferenc nyerte el a...
Bemutatták a lakosságnak Zugló új városnegyedét
A projekthez kapcsolódó közösségi fejlesztések keretében új városi tér és alatta mélygarázs létesül, amennyiben a Bosnyák térre tervezett önkormányzati beruházás elindul, megtörténik a Rákospatak revitalizációja, így tovább növekszik a Rákospatak mentén a kikapcsolódásra alkalmas minőségi környezet.
Új tőzeghumát-üzemet adtak át Mezőkövesden
Mezőkövesd, 2023. március 9., csütörtök (MTI) - Az Agriturf 2022 Zrt. tőzeghumát-üzemének létrejötte is igazolja, hogy a mezőgazdaságban vannak jó válaszok az elmúlt évek nehézségeire és kihívásaira - mondta az agrárminiszter csütörtökön Mezőkövesden, a cég több mint 700 millió forintos önerős beruházással létrehozott...
3 sikeres nő, akik újragondolták mindazt, amit a lakberendezésről tudtunk
Érdemes a világ legprofibb lakberendezőitől inspirálódni, hiszen stílusjegyeik visszaköszönnek a minőségi lakberendezési üzletek polcain is.
Hornung: a bölcsődei hálózat bővítése a nehéz gazdasági helyzetben is fontos a kormánynak
A bölcsődei hálózat bővítése a nehéz, egész Európát sújtó gazdasági helyzetben is fontos a kormány számára - mondta a családokért felelős államtitkár.
Tovább bővül az alig több mint két éve alapított HelloParks
A HelloParks első két épülete Maglódon és Fóton – MG1 és FT1 – tavaly rekordidő alatt telt meg bérlőkkel.
Megfelelő ütemben halad a Barát-patak torkolati műtárgyának szerkezetépítése
A beépítésre szánt szivattyúk, elzáró szerkezetek (zsiliptáblák és kapcsolódó szerkezetek), az uszadékfogó gerebek a kivitelezés helyszínére beérkeztek. A szerkezetépítés előrehaladtával ezek beépítése is megtörténik.
Több mint 2,5 milliárd forintból fejleszt a kecskeméti Hőplusz Rendszer Kft.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Hőplusz Rendszer Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2020-ban több mint 1,2 milliárd forint, míg 2021-ben mintegy 1,9 milliárd forint volt.
Terézváros 2030: minden idők legnagyobb támogatása homlokzatfelújításra
Mi most ezt a Terézváros 2030 közterületmegújítási programunk keretében pályázati lehetőségként megadjuk, méghozzá úgy, hogy a társasházak a kivitelezési költség 80%-át is megkaphatják tőlünk, ennek felét pedig vissza se kell téríteniük, ami szintén egyedülálló a kerületek sorában.
Pénzügyminisztériumi támogatásból valósult meg Budakeszin a vállalkozói park kialakítása. A beruházásra Budakeszi Város Önkormányzata 200 millió forintos vissza nem térítendő támog
A korábbi fejlesztéseknek köszönhetően a vállalkozói park tömegközlekedéssel, kerékpárral és autóval is könnyedén megközelíthetővé vált.
Íme, itt van Csuti legújabb szerelme, a 26 éves Bianka
Csuti Dominikára utazott a barátnőjével, onnan posztoltak egy közös fotót.
Felújítják a dombóvári Jézus Szíve templomot
A templomot 1949-50-ben átépítették: a főhajó egy részét lebontották, új, három boltszakaszos hajót és kereszthajót építettek hozzá. Az épület második tornya 1986-ban készült el.
Tűzpiros szettben mondott beszédet Katalin hercegné – fotó
Beszédet is mondott egy fontos rendezvényen Londonban.
Kiderült! Ezért fotózkodott ezzel a kislánnyal Orbán Viktor vasárnap
A magyar kultúra napján.