Atom-tengeralattjárók kívül-belül
A Film-front aktuális részéhez tengeralattjárós videókat válogattunk össze – meghajtástól, feladatkörtől, rendszeresítő országtól függetlenül, szóval egy elég vegyes valamire kell számítani.
A törökök minél hamarabb akarnak Mangusztákat a kurdokra
Törökország további T129-eseket rendelt
Veszélyben az EFV
Az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogságának jelenleg futó beszerzései közül az egyik legfontosabb az EFV program, melynek keretében a kiöregedő kétéltű partraszálló járműveket (AAV) kívánják leváltani.
Nyolctollú légcsavarral repülhetnek az LC-130-asok
A Hamilton Sundstrand NP2000 nyolctollú légcsavar, mely többek között a Northrop Grumman E-2C és E-2D Hawkeye, valamint az Airbus A400M meghajtásában is segédkezik, hamarosan megjelenhet a Lockheed Martin C-130 Hercules bizonyos változatain is.
Jól teljesít a lengyelek által gyártott Sikorsky S-70i
Sikeresen befejeződtek a Sikorsky S-70i Black Hawk gyári repülési próbái, melyek során a Lengyelországban készült géppel kicsivel több, mint 50 órát töltöttek a levegőben.
A háború miatt elmaradt a hadgyakorlat
Egy kissé régi hír, ám mivel a Red Flag történetében nem egy gyakori eseményről van szó, távirati stílusban említésre méltónak ítéltük magunk is, ha már aktuálisabb idejében kimaradt.
Izrael csak olaj a tűzre
Az “F-35 hajtóműszállítója” címmel jelenleg csupán a Pratt&Whitney privilégiuma, ám a konkurens General Electric/Rolls-Royce páros mindent megtesz, hogy ez ne maradjon így.
LCS: mindenki győztes?
Úgy tűnik, ha a Kongresszus áldását adja nem választana az LCS hajók között.
Csúszik a német CSAR tender
Mint ismeretes, Németország harci kutató-mentő feladatokra szeretne rendszeresíteni egy új helikoptertípust, melynek kiválasztási procedúrája jelenleg is folyik.
Radar-csata Amerikában
A Raytheon és a Northrop Grumman harca az F-16-osok leendő radarjáért az Egyesült Államokban is zajlik.
Tengerész reggeli
A mai reggeli mellé tengerész híreket, konkrétan tengeralattjárók dominálta szösszenetek tálalunk.
Film-front – koreai harckocsik
Észak-Korea vs.
A japánok újabb rakétát meszeltek le Hawaii közelében
Majdhogynem napra pontosan 1 évvel legutóbbi ballisztikus rakéta elfogó tesztje után Japán ismét tesztelte a Raytheon SM-3 Block IA rakétáját
Jön az orosz Szuhoj T-50 - a "Raptor-gyilkos" - V. generációs szuper-vadászgép
Szergej Ivanov az Orosz Légierő ezredes parancsnoka bejelentése szerint az új ötödik generációs Szuhoj PAK FA, más néven a Szuhoj T-50-es minden kitűzött tesztrepülést hibátlanul hajtott végre és tesztelések során egyöntetűen bebizonyította, hogy teljesítményében és képességeiben vitathatatlanul felülmúlja a már jól ismert...
Lakoták túl a 40 000-en
Bő fél évvel a Lakota program egyik nevezetesebbnek nevezhető mérföldköve után, a 100. gép márciusi átadása után itt van az újabb eredmény
Repülőmúzeumok Csehországban
Legutóbbi – lengyelországi múzeumokat bemutató írása után – Monox nevű olvasónk most Csehországba kalauzol el bennünket.
Alakul a francia hordozó
A hétfőn megnyitott Euronaval 2010 kiállítás és konferencia megnyitóján a francia védelmi miniszter Hervé Morin többek között a jelenleg a Porte-Avions 2 (PA2, repülőgép-hordozó 2) programnév alatt futó, vélhetően majd a Richelieu nevet kapó repülőgép-hordozóval kapcsolatos döntés határidejéről nyilatkozott, amit a DCNS...
Leopard 2E harckocsik kerülhetnek Szaúd-Arábiába?
Rijád egyik jellemző tulajdonsága, hogy nem kifejezetten szívbajos, ha egy kis pénzt kell kiszórni az ablakon egy-egy masszívabb fegyvercsomagért cserébe.
Roszoboronexport: kacsa a szíriai MiG-31
A legújabb fejlemény, hogy a Roszoboronexport megnyilvánulása szerint újságírói húzásról van szó, az egész nem több, mint egy kacsa.
Tiger-öket vásárolt Brazília
Megerősítést nyert az a vasárnap felröppen hír, miszerint a Brazil Légierő (FAB) használt, F-5E/F Tiger II típusú harci repülőgépeket vásárolt egy arab országból.
C-130-ast vásárol Kazahsztán
A hírek szerint Kazahsztán hamarosan beszerezhet féltucat használt, amerikai C-130-ast, így erősítve légierejének szállító-kapacitását.
Leszállás közben veszett oda egy Predator
Október 22-én a Holloman AFB-n lezuhant egy MQ-1 Predator, s ezzel megtörtént a típus első repeseménye a 2011-es pénzügyi évben.
Big Mac-en érkeztek az olasz kávédarálók Afganisztánba
Egy C-17 Globemaster III stratégiai szállítógép segítségével megérkezett Afganisztánban az Olasz Haditengerészet három darabos AW101-különítménye.
Japán tengeralattjáró fronton is erősít
A többrétegű rakétavédelmi rendszer felső rétegét adó, valamint az egyre nagyobb helikopterhordozókkal bővülő japán haditengerészet, becsületes nevén a Japán Tengerészeti Önvédelmi Erők a jövőben ismét komolyabb pénzmagot kaphat egyes kétes szomszédok távol tartását segítendő: felreppent értesülések szerint 20 egység...
Ez vár a brit haderőre – immáron hivatalos
Vége a találgatásoknak a brit haderő reform kapcsán, hiszen a Spending Review és a National Security Strategy mellett október 20-án, hosszas vajúdás után napvilágot látott az utóbbiban foglaltak érvényesítésére hivatott haderő 2020-ig betervezett átalakításának menetrendje, a Strategic Defence and Security Review (SDSR) – melyben...
Újabb repülőgép-hordozó Afganisztán közelében
Az afganisztáni csapaterősítés támogatására az Egyesült Államok egy második repülőgép-hordozót is a térségbe vezényelt – jelentette be kedden az ötödik amerikai flotta közleményében.
Amikor egy ház tetején landolnak a gépek… 2.0
Közel egy éve írtunk arról a kínai projektről, mely érdekes elgondolás megvalósítását tűzte ki célul: egy szárazföldi “repülőgép-hordozó ház” építését.
Hazafelé tart a Triglav
Mintegy 3 hónappal ezelőtt számoltunk be róla, hogy Szentpétervárott ünnepélyes keretek között vízre bocsátották délnyugati szomszédunk, Szlovénia haditengerészetének második, egyben legnagyobb hajóját, az orosz Svetlyak-osztály exportváltozatát, a Project 10412-osztályt megtestesítő őrnaszádot, a Triglavot.
Spartant adna Kínának a Finmeccanica
A Finmeccanica cégcsoport vezérigazgatója szerint az USA nyomdokain elindulva ők is beléphetnének a kínai védelmi piacra a C-27J-vel.
Sikeres volt a Rustom UAV második szűzrepülése
Második szűzrepülés?