Megdöbbentő okfejtésbe kezdett Kispál György plébános, aki Robert Fico merénylete kapcsán fejtette ki véleményét a hívek számára.

Csepeli plébános is a baloldal nyakába varrja a Fico elleni merényletet

Fotó: freepik.com

„Mi, csepeliek a kettős gyilkosság óta tudjuk, mire képes a baloldal. Szlovákia békepártiságával útban volt a pénz urainak is” – áll a Csepel II. Jézus Szíve Plébánia heti hirdetései között a nyolcadik pontban, ahol arra kérik a híveket, hogy imádkozzanak a héten meglőtt szlovák miniszterelnökért, Robert Ficóért – közölte a Telex.

A Kispál György aláírásával zárt hirdetések végén szerepel a felhívás, hogy imádkozzanak Szlovákia miniszterelnökéért, ami önmagában nem is lenne meglepő, azonban ezután komolyabb okfejtés következik:

„Mi, csepeliek a kettős gyilkosság óta tudjuk, mire képes a baloldal. Szlovákia békepártiságával útban volt a pénz urainak is. Velük csak három elnök mert ujjat húzni. Kettőt lelőttek, a harmadikat szemünk előtt tapossák a sárba. Az Első Világháború idején csak egy békepárti elnök volt, a magyaroké: gr. Tisza István. Tudjuk, kik, és miért lőtték agyon! Most nagyon fontos, hogy ne üljünk fel a hergelőknek”

– áll szó szerint a plébánia oldalán.

Az oldalon a 15 éve történt csepeli kettős gyilkosságot kötik össze a Fico elleni merénylettel.

A Telex kereste a plébániát, hogy megtudják, miért foglalkoznak politikával, de a cikk megjelenéséig erre nem érkezett válasz.

Forrás: telex.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Jézus Szíve templom??? ...hát tudnék olyat írni, de nem akarom megsérteni a vallásos embereket. Bár legjobban ez a pap sérti meg őket. Nagy szemét szó se róla.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
telegdilaci
@Horizont:ennek az állkeresztény csuhásnak úgy látom sikeresen átmosták az agyát! van az a pénz amiért beállt a seggnyalók sorába!
Feller_Peti
@telegdilaci: Neo marxista háborús uszító, balos hazaáruló kis libernyák:
Te is beállhatnál Isten szavát meghallgatni. Rád és a kis balos böfögő társaidra is rátok férne az útba igazítás.

Család, Haza, Nemzet, BÉKE. Orbán Viktor.

Ezek mind több értelmet adna az életednek, mint amiben most vagy.
Dr. Proktor
Ilyen pléhbánosok miatt olvad a hívek tábora...
simmering73
Ha nagyon röviden össze akarnám foglalni ezt a zavarbaejtő, a regnáló bazári keresztényfundamentalizmus kontextusában is kínosnak számító okfejtést, akkor csak annyit kellene írnom, hogy és ezek után még mindig nem értik, hogy jobb érzésű hívő emberek miért fordulnak el tőlük, az egyházuktól öklendezve, forgó gyomorral.
Nessy
@simmering73: Mert esetenként a híveik is nyertesei a papjuk talpnyalásának! Ha valóban a híveknek kellene fenntartani a templomot, parókiát, fizetni a költségeket, éhen halna sok plébános, meg a püspökök! Ők már régen nem Isten, hanem a politika / Orbán szolgái!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.