Már senki sem hazudhat, mert kiderül!

Én hazudnám a világon a legnagyobbat, ha azt mondanám, hogy még sohasem hazudtam.

Aki sokat hazudik, hamarabb meghal

Egy friss tanulmány bebizonyította, hogy egészségesebbek lennénk, ha kevesebbet hazudnánk.Tíz héten át 110, 18-71 év közötti személy töltött ki hazugságvizsgáló tesztet, majd megvizsgálták milyen módon befolyásolta egészségüket és kapcsolataikat az, hogy egy héten mennyi kis és nagy hazugságot mondtak - jelentette a tanulmány...

Hogyan buktassuk le a hazug embert?

Hogy lehet észrevenni, ha valaki hazudik?

Hízlal a hazugság!

Ha nem mondunk igazat, növésnek indulnak a testrészeink.

Miért nem vesszük észre, ha hazudnak nekünk?

Miért van az, hogy egyesek anélkül képesek reagálni egy feltett kérdésre, hogy konkrét választ adnának rá?

Így hazudott a kormány az IMF-tárgyalások megkezdéséről

ANIMGIF: A "Kipateroltuk az IMF-et" hazugságától a "Bármelyik pillanatban elkezdhetjük a tárgyalásokat" ígéretéig. Így hazudott napról napra a kormány az IMF-tárgyalások megkezdéséről 2010-2012 között.

Demi Moore és Ashton Kutcher soha nem házasodtak össze

Már több mint fél év eltelt azóta, hogy szétmentek, de még egyikük sem adta be a válási papírokat,a mi elgondolkodtató..

Ilyesmit olvasva csupán egy valami juthat eszünkbe: orvosért kiálta

Ezzel nem biztos hogy mindenki egyetért.

Mikor születtél? Úgy hazudsz!

Az asztrológiában a különböző jegyek eltérő módokon beszélnek félre.

Másképp hazudnak a férfiak, mint a nők?

Másképp hazudnak a férfiak, mint a nők?

18 biztos jel, hogy hazudik a másik!

Az emberek többségének meggyőződése, hogy profi módon hazudik.

Hányszor hazudunk egy nap?

Egy felnőtt ember naponta átlagosan háromszor hazudik, leginkább a munkaórákkal, a házimunkával és a hollétével kapcsolatban...

Honnan tudod, hogy hazudik? 20 másodperc alatt kiderül!

Az első benyomás rendkívül fontos a kapcsolatépítés terén.

Csak az okos emberbabák hazudoznak?

Voltaképpen mindig van kitől tanuljanak a gyerek.

Nők füllentései evésről, ivásról

Évente átlagosan csaknem félezerszer füllentenek a brit nők evési, ivási szokásaikról.

Megint hazudott a közszolgálati tévé

2011. december 22-én (és 23-án reggel megismételve) az MTV1 Híradó tudatos hazugsággal vezette félre a közvéleményt és a mozgáskorlátozottakat az új gépkocsi szerzési támogatás első Suzuki Swift GLX átadásáról készített tudósításban – írja Dr. Derera Mihály.

Titkok és összefüggések

A Magyar orvosokat naponta tömegével

Ki hazudik nagyobbat 2012-ről?

Hazugság vagy valóság a világvége?

A Gyűlölet Hetének hatodik napján

Ott motyog egy ember, aki az IMF szót a kurvanyád szinonimájaként használta, aki – ha a Valutaalap szóba került – olyan keményet, macsósat köpött, hogy beszakadta a háta, aki eltalált.

Sok beszédnek...

Tegnap hallgatom a parlamenti vitát.

Fedezd fel a hazugságot! - az írásában

Hogyan leplezzük le a hazugságot a grafológia segítségével?

Hazudj, ha bírsz!

Az hazudik a legnagyobbat, aki azt mondja, hogy még sosem hazudott.

Videó: Szemétdombra a diktatúrával!

"Hagyják figyelmen kívül amit mondok"

Konferencia az emberi viselkedésről

2011. szeptember 24 és 25-én Budapesten, a Kiefer Group által megszervezésre került az év egyik legérdekesebb témával foglalkozó konferenciája "Konferencia az emberi viselkedésről" címmel.

Brad Pitt leszólta a házasságát Jenniferrel!

A híres színész állítása szerint unatkozott Jennifer mellett!

Te is hazudsz önmagadnak? Nézz szembe a bajjal!

Néha nagyon nehéz szembesülnünk a problémáinkkal.

A 6 legnagyobb szépségápolási hazugság

Nap mint nap találkozunk nagy ígéretekkel.

Hazudj, ha tudsz

Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a nyugdíjvédelem szabadságharcosa, hogy rövidesen zárdába vonul.

Miért (nem) egészséges a müzli?

Amikor az emberek olyan hazugságra találnak, amiről tudják, hogy elterjedve még boldogabbá teheti őket, önző módon másoknak is elmondják, és a történet szájról szájra járva egyre jobban kiszíneződik.

Hogyan buktassuk le a hazug embert?

Hogy lehet észrevenni, ha valaki hazudik?