Bridget Jones nem aggódik többé a súlya miatt

Már nem fog pánikolni Bridget Jones amiatt, hogy egy jól sikerült hétvége miatt felszaladhat rá pár fölösleges kiló, mivel nem olyan időket élünk, mint huszonpár évvel ezelőtt.

Titkok az Igazából szerelemről

A 20. évfordulón felújított változatban látható nagyvásznon minden idők egyik legkedveltebb karácsonyi filmje, az Igazából szerelem.

Ókori görög mitológia kortárs környezetben

Ókori görög mitológia kortárs környezetben – Nyolc részt terveznek a Kaos című új Netflix sorozat alkotói, amelyben a görög mitológiát dolgozzák fel.

Végre megvan a megfejtés! A "jókezű" színészóriás bújik a Gyurcsánybőrbe! Felismeri?

Kocsis Máté, aki mellesleg a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja frakcióvezetője, pénteken kivételesen jó volt népével, fellebbentette a függönyt a sokakat "lázban tartó" titokról: a maga módján, sejtelmesen, de mégis megtudtuk, hogy kit sikerült megnyerni az ElkXrtuk-mozi főszereplőnek.

Tud ez a Varga miniszter asszony sebtiben reagálni, ha akar! „A cipész maradjon a kaptafánál, a Forma 1-es pilóta pedig az autóversenyzésnél” - Kiegészítés: "az igazságügyi miniszt

Jegyezzük meg a napot, mert Varga Judit igazságügyminiszter asszony bebizonyította, hogy az igazán fontos dolgokban képes csípőből véleményt alkotni és reagálni.

Gyurcsány csalódása: nem Hugh Grant bújik a bőrébe - viszont.....

Már beszámoltunk arról, hogy nagy titokban film készül az őszödi beszéd kapcsán. Nagyon úgy fest, nem teljesül Gyurcsány Ferenc kívánsága, és nem jött össze Hugh Grant leszerződtetése. Amit eddig tudni-sejteni lehetett

Tudhattad volna hatrészes HBO krimi minisorozat

TUDHATTAD VOLNA címmel hatrészes HBO krimi minisorozat gazdagítja a kábeltévés friss repertoárt. Az ünnepek alatti sajnos kényszerű otthonlét idején pont ilyen filmmel lehet egy délutánt kitölteni/eltölteni.

Colin Firth 60

Szeptember 10-én ünnepli hatvanadik születésnapját Colin Firth angol színész, aki karrierje kezdetén többnyire romantikus szerepekkel hódította meg a nézők szívét, az Oscar-díjat mégis a dadogással küszködő VI.

Hugh Grant 60

Bizonyított mások mellett Meryl Streep, Julia Roberts, Emma Thompson és René Zellweger partnereként.

Hugh Grant üzent Boris Johnsonnak: "B@szd meg, te túlértékelt fürdőkacsa!"

Sokan fogadták felháborodva Boris Johnson szerdai húzását, mellyel egy jogi-történelmi kiskaput kihasználva próbálja félreállítani a parlamentet a brexit határidejéig hátralévő időben.

Elképesztő vallomást tett a szupersztár: túl öreg, csúnya és kövér vagyok

Hugh Grant nemrég a Hollywood Reporter egyik kerekasztal-beszélgetésének vendége volt, amelyen szó esett arról is, hogy korábban kisebbségi komplexusa volt, mert ő volt "a srác a romantikus komédiákból".

Nősül Anglia agglegénye - Újabb brit álomesküvő a láthatáron - Városi Kurír

A romantikus filmek szépfiúja a sztárom a párom kétbalkezes könyvesboltosa, vagy a táncos lábú angol miniszterelnök Hugh Grant magán életében egészen eddig botrányról botrányra bukdácsolt, de ennek most vége.

Hogyan írjunk szerelmet szinkronos előzetes

Hugh Grant és Marisa Tomei főszereplésével, december 18-án érkezik a hazai mozikba a Hogyan írjunk szerelmet (The Rewrite), a Big Bang Media forgalmazásában.

Az 51 éves Hugh Grantnek pillanatok alatt 3 gyereke született

Hugh Grant 1978-ban ismerkedett meg Elisabeth Hurley színésznő, modellel, aki az Estée Lauder arca, parfümöket reklámoz.

Hugh Grant kémfőnököt alakít Guy Ritchie új filmjében

Kémfőnököt alakít Hugh Grant, az Igazából szerelem sztárja Guy Ritchie új filmjében - értesült a BBC.

Sarah Jessica Parker háromszintes penthouse lakással szemez – Képekkel!

Egymásnak adják a kilincset a legnagyobb sztárok egy New York-i lakóprojekt értékesítőinél.