IFeszt Ifjúsági Misszió – Interjú Süveges Dániellel

„Az iFeszt egy közösség, egy keresztmetszet a fiatalok és Isten, valamint fiatalok és fiatalok között.” – ezekkel a sorokkal jellemzi magát az Ifeszt névre keresztelt ifjúsági misszió.

“Újra meg kell tanulnunk beszélni” Megjelent a Soulnote duo második dala, a Silence!

A Soulnote duo (Parragi Rebeka és Bolyki Tamás) klipje bensőséges, intim világot tár elénk.

Stabat Mater a Bazilikában – az Eucharist és a Dramatizált Biblia közös előadása a nagyhét kapujában

2024. március 25-én este 20:00 órai kezdettel mutatják be a Stabat Mater című zenés színpadi előadást a Szent István Bazilkában, az Eucharist együttes, a Trüffel Quartet és a Dramatizált Biblia társulatának tagjainak közreműködésével.

Soulnote – „Az a célunk, hogy feledtessük a zavart, ami körülvesz minket”

„Az a célunk, hogy feledtessük a zavart, ami körülvesz minket, és egy pillanatra megállítsuk az időt.” – így hangzik a Parragi Rebeka és Bolyki Tamás alkotta Soulnote duó ars poeticája.

Pintér Béla & Új Forrás - Újévi Gospel Koncert Tatabányán

„Új Év! Új Élet? címmel ad közös gospel koncertet Pintér Béla és az Új Forrás zenekar Tatabányán. A belépés díjtalan!

Connect ifjúsági konferencia

Immár 6. alkalommal kerül megrendezésre a CONNECT névre keresztelt ifjúsági konferencia, ahol három napon keresztül mély és inspiráló tanítások, dicsőítések és nem utolsó sorban még a tudomány is megjelenik.

Pályázat keresztény könnyűzenei előadóknak videóklip készítésére

A magyar keresztény könnyűzenei kultúra magasabb szintre emelése érdekében a Magyar Kormány támogatásából a Kovács K. Zoltán Alapítvány keresztény könnyűzenei előadók, együttesek részére koncert jellegű videófelvétel forgatására.

A szívünk is egyfajta sziget – sajtótájékoztatót tartottak a Dicsőítő Sziget fesztiválról

2023. június 24-e és 25-e között második alkalommal rendezik meg a Dicsőítő Sziget elnevezésű, keresztény könnyűzenei fesztivált Szigetmonostoron. A program változatos koncerteket kínál, ismert keresztény és világi együttesek, illetve előadók közreműködésével.

Fergeteges keresztény könnyűzenei koncertek a szegedi Kattárs-on

„Katolikus svédasztal” – így jellemezték az idén Szegeden megrendezésre kerülő Katolikus Társadalmi Napok programját a szervezők.

Kántor-gitárosok intenzíven

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán tavaly ősszel idehaza elsőként elindult egyházzenész, kántor-gitáros keresztény könnyűzenei felnőttképzés nyári intenzív hetét tartották Vácott.