Az Orlando Magic búcsúztatta a bajnok Boston Celticset

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoportjának elődöntőjében az Orlando Magic a Boston Celtics otthonában nyert 101–82-re.

A Los Angeles Lakers kiütötte a Houstont a mindent eldöntő meccsen

A Pau Gasol és Kobe Bryant vezette csapat magabiztosan győzött, és már készülhet a döntőre.

Ököllel ütötték egymást a játékosok Szombathelyen

Rövid időn belül másodjára történik olyan Szombathelyen, ami nemhogy sportpályára nem való, de még talán egy rendesebb lebujban sem szokás.

Fotógalériával! Hosszabbításban egyenlített a Zalakerámia-ZTE KK

A Zalaegerszeg szombaton, hazai pályán hosszabbítást követően egy ponttal legyőzte az alapszakaszgyőztes Pécs csapatát, és ezzel kiegyenlített a férfi kosárlabda NB I elődöntőjében.

A Lakers és a Celtics is otthon vívhatja ki a főcsoportdöntőbe jutást

A tavalyi nagydöntő két résztvevője nem tudta lezárni a Houston, illetve az Orlando elleni párharcát.

„James királyt” megkoronázták: a Cleveland sztárja lett az MVP

Nem történt meglepetés, az alapszakasz legértékesebb játékosának a 24 éves clevelandi LeBron Jamest választották meg.

Háromszori hosszabbítás után maradt életben a Chicago reménye

NBA.

Ismét bajnok a Sopron! A Szegednek alig volt esélye a negyedik meccsen

Székely Norbert együttese a vasárnapi meccsen gyakorlatilag végig irányította a játékot, és megérdemelten nyert.

Hiába Duncan és Parker 68 pontja, a Dallas újra nyert a Spurs ellen

A Lakers nyert Salt Lake Cityben; Wade győzelemre vezette a Miamit; a Hornets szépített a Nuggets ellen.

Vége a bohózatnak

Nem lesz újrajátszás egy novemberi(!) meccs kapcsán...

Válságjelenk a profi sportban? - a kecskeméti Univer kiszállt a saját kosárlabda-klubjából! | kesport

Kiszállt a főszponzor!

Nonszensz a köbön

November 18-án játszottak egy kosárlabda mérkőzést, nevezetesen a Szolnoki Olaj KK-Paksi Atomerőmű SE csapatai.

Lángolnak az indulatok, avagy vihar a biliben!

Miért kell egymás ellen szítani szurkolótáborokat?

Köpés, verekedés, huhogás a pályán - utóélet (+videó)

A hétvégi Kaposvár-Dombóvár mérkőzésen nem mindennapi események zajlódtak le...

Igazi varázslók videója

Nézze meg az NBA elmúlt hetének legszebb mozdulatait.

Bent a nyolcban! A Zalakerámia ZTE KK legyűrte a Nyíregyházát

A Zalakerámia ZTE KK 81-87-re nyert a Nyíregyháza együttese ellen a szerda délutáni kosárlabda mérkőzésen, így matematikailag is a legjobb nyolc csapat közé jutott.

Három a német igazság (is)

Egy évad, egy edző, egy ország, három csapat.

Sün a kosármeccsen

Nem a tüskés, kisgyerekek számára aranyosnak tnő állatról van szó, hanem a Kossuth-téren elhangzott jelszóról.

Sportcseppek délre

Magyarország már a 44., Chicago nagyot dobott.

Magabiztosan nyert a ZTE a Szolnok ellen (képgalériával)

A férfi kosárlabda NB I A-csoportjában a Zalakerámia ZTE KK kedden este hazai környezetben a januárban elmaradt, Szolnok elleni találkozóját pótolta.

Zalakerámia-ZTE KK - Kaposvár: nehéz csata volt (képgalériával)

A férfi kosárlabda NB I A-csoportjában a Zalakerámia-ZTE KK a Kaposvárt fogadta szerdán este.

Kelet-magyarországi rangadók: szerdán Univer - Olaj, csütörtökön Kométa - Kalo-Méh KRC | kesport

Hatalmas meccsek és óriási izgalmak szerdán és csütörtökön.

Áprilisra halasztották a DEKE-Zalakerámia kosármeccset

A Debreceni Egyetem KE kérésére a szombati, idegenbeli debreceni mérkőzés időpontja április 5-re, vasárnapra módosult.

Élő közvetítés a kesport.hu-n!

A kesport.hu élőben közvetíti a február 28-án, szombaton 19 órakor kezdődő Univer-Kecskemét - Nyíregyháza bajnoki kosárlabda mérkőzést.

238 pont két meccsen - újabb fölényes siker

Lehengerlőek a kecskeméti kosaras csajok.

Shaq és LeBron egy csapatba kerülhet, és közösen lehet bajnok

Mindössze három órával az átigazolási határidő lejárta előtt szenzációs csereüzlet lehetősége szivárgott ki.

Videó: Kaposvári KK - Univer, első negyed

Büntetőpárbaj videón.

Mike Dale: "rendben lesz a csapat, és meglesz a rájátszás"

Parádésat alakított a sérüléséből visszatérő Dale az Univerben.

O’Neal és Bryant öt év után újra varázsoltak, úgy, ahogy régen

Negyedik alkalommal kapták ketten a legértékesebbnek játékosnak járó trófeát.

A Zalakerámia-ZTE KK fölényes győzelmet aratott Budafokon

A Zalakerámia-ZTE KK férfi együttes a Magyar Kupa legjobb nyolc csapat közé kerülésért lépett pályára Budafokon, az NB I B-s hazaiak ellen, s a zalaiak fölényes győzelmet könyvelhettek el.