Azt akarják tudni, hányan (és kik) vagyunk

Október 18-án kezdetét veszi városunkban a próba-népszámlálás.

Már ennek is lehet örülni

A hazai foglalkoztatási helyzet nem rosszabbodott az idei nyár első felében, igaz, nem is javult.

Csökkent a zalai szállásadók bevétele

A régió vendégéjszakáinak közel felét megyénkben töltötték a pihenni vágyók, akik, nem mellékesen, itt is időztek a legtöbbet.

A munkanélküliég jelene és jövője

11,5 százalék körüli munkanélküliséget várnak a HR Portál által megkérdezett elemzők, akik úgy látják, már erősödik a munkaerőkereslet a külföldi tulajdonú cégeknél, a belföldre termelő és szolgáltató vállalatoknál azonban még lehet leépítés.

A fiatalok harmada tanulmányai alatt dolgozik

A 15-34 éves korosztály 37,3 százaléka végzett valamilyen munkát tanulmányi ideje alatt, de ez az esetek csaknem háromnegyedében csak a képzéshez tartozó szakmai gyakorlatra korlátozódott, azaz a fiatalok alig 10 százaléka mondhatja el magáról, hogy már tanulmányai idején is kapott valamilyen tényleges képet a munka világáról -...

Vegyes hangulatú prognózis 2010-re

Rekordmennyiségű eladatlan lakáskészlet a budapesti újlakás-piacon, csökkenésből inkább stagnálásba váltó árak, szigorodó hitelezési feltételek, illetve a mérséklődő illetékterhek miatt minimálisan bővülő forgalom – ez várható 2010-ben a lakáspiacon az Otthon Centrum legfrissebb, az előző fél évet összegző Lakáspiaci...

A leglátogatottabb magyar települések: Hévíz és Zalakaros a TOP 10-ben!

A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján 2009-ben Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló voltak a leglátogatottabb magyarországi települések - közölte a Magyar Turizmus Zrt. a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai alapján.

Javultak a baleseti statisztikák

Hét százalékkal csökkent a közúti balesetek száma 2009-ben.

Népességfogyás: jövőre 10 milliónál is kevesebben lehetünk!

Előzetes adatok szerint 2009-ben 96 450 gyermek született, 2,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Magyar külkereskedelem: csökkenő volumenek, növekvő aktívum

A Központi Statisztikai Hivatal július 30-án közzétett adatai szerint idén január–májusban a kivitel volumene 21, a behozatalé 26 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál.

Magyar külkereskedelem: májusban is javult a mérleg

Friss számok a KSH-tól!

Budapesten 82-en haltak meg balesetben 2008-ban

2008-ban Budapest közútjain 3790 személysérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, 162-vel kevesebb, mint egy évvel korábban.

Ötvenen túl a számítógép előtt

A kilencvenes évek elején a villany- vagy margarétafejes írógépen szocializálódott generáció kevésbé nyitott tagjait a világból ki lehetett kergetni egy számítógéppel.

Csoda történt: csökkentek az árak

Augusztusban átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest – közölte a KSH.