Jön az új és rettentően nemzeti alaptanterv 14.000.000.000.- millió adófortért!

Mit szólnak?

Palkovics olyan jól kicsinálta az MTA-t, hogy jutalmul megkapja a teljes felsőoktatást

Szerda reggel még csak lehetőség volt, ami délutánra tény lett: a kormány döntése alapján a felsőoktatás irányítása 2019. szeptember 1-től átkerül az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) – közölte szerdán délután az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A köznevelés irányítására önálló...

A magyarok kimenetele

Hagyományainkat bemutatni fontos és jó dolog, izgalmas programokat lehet köréjük szervezni.

A turizmus után az egészségügyben is lehet ágazati minimálbér!

Nem garantálható a biztonságos betegellátás Magyarországon – ezt a súlyos megállapítást egyenesen a Magyar Orvosi Kamara elnöke tette a napokban.

Cirkusz a Nyugatinál? - Nem vicc: a Ligetben kell a helye másra!

Nem tudom, ki hogy van ezzel, de nekem tele a hócipőm azzal, hogy a hasonló volumenű dolgokról akkor tudhat a "nagyérdemű", aki mellesleg finanszírozza a kormány-kitalációkat, ha egy élelmes újságíró "kiszúrja".

Ez az új módi: eddig tízparancsolattal gyógyítottak, most nyilatkozattal

Egy kormány két dolgot tehet az állampolgárokkal.

Érezte, hogy valami hiányzik? Hát persze! Egy cirkuszművészeti miniszteri biztos.....

Egy magára valamit is adó országban, ahol porondmester már egy évtizede regnál, bohócok nemkülönben felsorakoztak és a közönség megvan őrülve a műfajért, mindenképpen hiánypótló a kásleri ötlet: kell egy miniszteri biztos a sikerágazat élére.

Kásler szerint Trianon miatt van annyi magyar Nobel-djas és olimpiai bajnok

Az emberminiszter, aki korábban a tízparancsolat gyógyító erejéről és az ősmagyarásgról is előszeretettel nyilatkozott, most Trianont helyezte nagyobb összefüggésekbe.

Újabb kormánybiztos! - Kovácsné Bárány Ildikó nagy napja

A bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztost nevezett ki az emberi erőforrások minisztere Kovácsné Bárány Ildikó személyében.

Szandi arat! - Kásler megdobta egy köz-millióval

Szandiról nem lehet azt állítani, hogy forgatná a köpönyegét, Ő a kezdetek óta Orbán-fun.

Egymillió forinttal támogatja Szandi új lemezét Kásler Miklós

Vesz még valaki lemezt a 21. században?

A narancssárga mióta "sokszín"?

Biztosan lesznek olyan színházak, amik megfelelnek Kásler minisztere "sokszínűség"-nézetének, de mi lesz azokkal a társulatokkal, amelyek nem férnek bele az oly táglátókörű közszolga szerint a nemzet felvirágoztatását szolgálók közé?

Kásler: a 21. század egészségügyét építjük - addig marad a köpölyözés.....

Kásler Miklós gigabejelentéssel kábítja a hon polgárait.

Kásler azt ígéri, 2020-ra minden diák ingyenesen juthat hozzá az egységesített tankönyvekhez

2020-ra minden alap- és középfokú képzésben résztvevő, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez – közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Gábor György: A hülyék őstörténete

Fantasztikus figurák voltak.

Puzsért feljelentették, nem is akárhogy!

A Haza Pártja elnöke, Kásler Árpád büntető feljelentést tett  Puzsér  Róbert ellen a köztársasági elnök személyének sérthetetlensége megsértése miatt és a Btk. szerinti becsületsértés  gyanúja  miatt. 

Kásler „korlátozottan sajtó-nyilvános” sajtótájékoztatója

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) csaknem félmilliárd forintos, közpénzből finanszírozott szakdolgozói ösztöndíjprogramot jelentett be sajtótájékoztatóján, amire kizárólag azok a sajtóorgánumok kaptak meghívást, akik kormányszócsőként működnek.

72 százalékos béremelést ígért Kásler az egészségügyi közalkalmazottaknak

Négy év alatt négy lépcsőben emelik a fizetéseket.

Kásler a magyar kultúra Balkán felé való terjesztését tűzte ki célul

Magyarország és Szerbia szorosabb együttműködésre törekszik az oktatás, a kultúra és a sport területén a jövőben – hangsúlyozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken Belgrádban a magyar sajtónak, miután megbeszélést folytatott a kulturális, az oktatási és a sportügyi szerb tárcavezetővel.

Kásler: fel kell készülni "az előttünk álló háborúra"

Azoknak a nemzeteknek van fennmaradási és előrelépési esélyük, amelyek a tudásra, a tradícióra, az ismeretekre és a kultúrára támaszkodnak – mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) plenáris ülésén.

Másfélszeresére emelték Kásler Miklós fizetését

Kevés volt a havi 1,1 millió, dobtak még rá bő hatszázezret.

Lefejezések jöhetnek a kulturális életben

Kásler arról beszélt, hogy új időszak jön, amihez részben vagy egészében új emberekre van szükség.

Bruck András: Élet a focivébé alatt

Mivel nem vagyunk ott a világbajnokságon, a rezsim embereinek nincs módjuk a fociról hazudozni, a vereségeket magyarázni és kimagyarázni.

Tudta, hogy Ön tehet arról, hogy eladósodtak a kórházak? - Városi Kurír

A Fidesz szerint a kórházak adósságállománya azért emelkedett 6 milliárd forinttal, mert a kedves páciensek igényei ennyibe kerülnek és a bérek is magasak.Van ötlete, mit válaszolt Kásler?

Pokolba tudományokkal, éljen az állami mágia! - Városi Kurír

A homeopátiával kapcsolatban állást foglaltak az európai tudományos akadémiák és nemrég végérvényesen is kimondták, hogy placebo-hatással bírnak.

Kásler a söprű, ami söpör is rendesen! - kirúgja elődje embereit - Városi Kurír

Kásler, az új EMMI-főnök az egészségügyben középvezetői szintig lecseréli Lázár embereit. Teljes lelki nyugalommal rúghat ki bárkit, hiszen Orbán szabad kezet adott az új seprűnek. Van, akiket mégis az út szélén hagynak?

Kásler, a láncdohányos - Amikor az ateista imádkozik… - Városi Kurír

Kásler Miklós 68 évesen került az egykori KISZ-vezetőkből álló államigazgatásba, közvetlen politikai tapasztalata nem volt, intézményesen a Szegedi Egyetem Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) titkáraként volt ehhez a legközelebb, még hallgatóként.

Hoppá: bemutatta államtitkárait az emberi erőforrások minisztere

Bemutatta új államtitkárait Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, a tárcavezető a szakterületükön felkészült szakemberekként jellemezte az egyes ágazatok felelőseit.

Az abortusztilalom lehet a kormány népesedési programjának „kemény magja”?

Az új „emberminiszter” biztosan nem lesz a gátja ha a kormány bevezetné az abortusztilalom mellé állna.