Tisza-Tavi Fesztiválnapló – Gálakoncert

Tapsvihar kísérte a Tisza-tavi Fesztivál nyitó eseményét. A rendezvény ünnepélyes megnyitását jelentő esti gálára a tiszafüredi Morotva félszigeten került sor. Várakozással teljes volt az első nap, izgalommal töltötte el a közönséget. Néhány hete már hallani lehetett különféle sajtóorgánumokban, hogy nagy bejelentés...

Bulitraktor a Bőköz Fesztiválon

Négy faluban harminchét helyszínen száz programmal rendezik meg az ormánsági V. Bőköz Fesztivált szeptember 3. és 6. között.

Fesztiválozni akarunk! – nyílt levél a Koronavírushoz

Június 12-én José Carreras miskolci koncertje nyitotta volna a húszéves Bartók Plusz idei évadát, amely azonban a veszélyhelyzet miatt elmarad. A fesztivál házigazdái, a Kékszakállú, a Fából faragott királyfi és a Csodálatos mandarin levelet írtak a Koronavírusnak. Lejegyezte: VONA ILDIKÓ

Kovács Kati legendás slágereit álmodták újra

Népszerű magyar zenészek játszották újra a Fonogram-életműdíjas Kovács Kati legnagyobb slágereit egy vadonatúj videómixben, amelyben maga a legendás énekesnő is feltűnik.

Weboldal készítést nyertek

Két zenekar is élhet a lehetőséggel!

Éves hangfelvétel-piaci statisztikák 2019

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége közzétette a magyar hangfelvételpiac fizikai és digitális értékesítésének 2019. évre vonatkozó statisztikáit. Ezzel párhuzamosan a zeneipar nemzetközi szervezete, az IFPI – amelynek hazai képviselője a MAHASZ – közzétette éves jelentését a tavalyi év eredményeivel.

Auguszt Bárió – Csak

Lazán elretrózgathatna AD Stúdiós hírnevével, Ő mégis alkot és képes újat mutatni. Igen, nekem Auguszt Bárió neve hallatán azonnal beugrik az AD Stúdió és az a 17 éves srác aki 1984 -ben megnyerte a TINISZTÁR 84 -et. Bár az AD Stúdió zenekar működik, Bárió ezenkívül még igencsak mozgalmas zenei életet él. Íme címszavakban:

Géczi Erika jubileumi koncert

Azt tudtam, hogy Géczi Erikának van mit megmutatnia profi zenei pályájának 30 évéből.

Megnyitott a Nemzeti Lovaskultúra Központ

Mi persze elsősorban a AZ ÖRÖKSÉG című zenés, lovas előadásra jöttünk. Az előadást Kaszás Géza színművész rendezte. Fellépett Kassai Lajos, Mága Zoltán, Papadimitriu Athina, Bársony Bálint és Zenekara, Sasvári Sándor, Pintér Tibor és a Nemzeti Lovas Színház, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség...

D. Nagy Lajos szólóalbummal jelentkezik!

“Teljesen más jellegű lesz a szólóalbum.

Megjelent a Dóka Attila Akusztik (DAA) albuma

Rejtsd el szíved" címmel megjelent a Dóka Attila Akusztik első nagylemeze. A névadó alkotó munkásságának köszönhetően a bő egy év alatt számos dal született, amelyekből 12 kapott helyet a most megjelenő albumon.

Enrique Iglesias magyar zenészekkel dolgozik

Mike Newman és Antoine Cortez, vagyis Gányi Miklós és Hável Krisztián sokaknak ismerős lehet a hazai elektronikus zene világából. Számos előadónak készítettek már remixeket, feldolgozásokat, saját zenéik pedig megtalálhatóak a legjelentősebb zenei slágerlistákon.

1 Szó Mint 100 A DAL-ban

Nekünk zenerajongó nézőknek Magyarországon a populáris műfajban egy igazi zenei megmérettető műsor maradt; A DAL. Természetesen a többi is igen magas színvonalú, de néha az az érzésem azok inkább már a kabaré műfajába tartoznak. (Erre persze a zsűri és a szerkesztők is rájátszanak.)

Ahogyan az Éva Presszóval – Klippremier!

Tovább menetel az Éva Presszó az év végi hajrában, és egy újabb klippel rukkolt elő, amelyet az Ahogyan című számukhoz készítettek. A debreceni csapat a közelmúltban mutatta be a Lassan szeress című dalát, ami egy hónap után 14 ezer megtekintésnél tart és már a koncert repertoárba is bekerült. Most pedig itt az idő, hogy...

Ha szereted a rock zenét, ne hagyd ki!

Aprítós klippel jelentkezett a Mudfield

A lényeg lényegében lényegtelen

A zenei életbe hoznak némi színt, egyedi stílusukkal és szövegeikkel.

Gyere Kevin és told le! - Mondta Keszei Tamás

A Hallgass Hazait zenei műsor vendége volt Keszei Tamás a Memphis Belle zenekar alapítója, aki szó szerint ezt mondta: Most már csak magyar dalok jönnek.

BEKVART – A hetedik év

Megjelent a Bánfalvi Eszter Kvartett (BEKVART) első nagylemeze, A hetedik év. A zömében színészek alkotta zenekar 2010-ben alakult a Kaposvári Egyetem akkori hallgatóiból, a “keménymag” köré szerveződött csapat azóta is rendületlenül muzsikál. A félreértések elkerülése végett: Bánfalvi Eszter sosem volt a zenekar tagja, nem...

Milyen élete van Balássy Bettynek és Varga Ferinek?

Balássy Betty egy interjúban beszélt gyermeknevelésről, emberismeretről, családi és szakmai életről.

Petruska András - Én csak az átlag őrült vagyok a társadalomban

Petruska András dalszerző és énekes mindig zenei pályára készült. Zenéjében a magyar folklór motívumok az angolszász rock, valamit a tánczene elemeivel találkoznak, sokak örömére. Közvetlen, humoros előadásmódjával, valamint virtuóz gitárjátékával András meghatározó szerepelője a hazai fiatal zenészgenerációnak....

Két városi program már összeállt a Bányásznapra

Sokan nem is tudják, hogy 25 – 30 éve az ország legnagyobb fesztiváljai voltak (persze május 1. után) a Bányásznapok. Bár a bányászat megszűnt a hagyományt sok helyen folytatták és mind a mai napig városi eseményként megtartják a rendezvényt. Oroszlányon már reggel korán a várost járja a helyi Bányász Koncert Fesztivál...

Vincze Lilla a Sztárportréban

Ha hétköznapi beszélgetésekben a korszakos magyar zenekarokról esik szó, biztosan felmerül a Napoleon Boulevard is, és Vincze Lilla énekesnő, szövegíró a következő, aki lelki szemeink előtt megjelenik. Az 1985-ben alakult együttes az I. Interpop fesztiválon, a Kérlek, ne félj című dallal azonnal a közönség kedvencévé vált....

Megérkezett a DLRM új klipje, az Angry Bob

A DLRM egy öttagú budapesti zenekar, mely stílusában az indie és stoner rockot elegyíti.

Nem volt nehéz választani – Pápai Joci

A Dal során jobbnál jobb dalokat hallhattunk, de bevallom számomra is csak egy dal volt képes valami újat, valami mást adni és ez Pápai Joci Origó című produkciója volt. Frenreisz Károly fogalmazta meg tökéletesen: “Sokkal jobb az, ha valaki olyat produkál zenében, énekben, nyelvben, előadásmódban, kinézésben, amire oda figyelnek...

Hazudni nincs már több idő

Az alig egy éve alakult Mohikán zenekar a közelmúltban megjelent albuma (Hova száll a pipából a füst?) mellett máris egy újabb gyöngyszemmel örvendezteti meg publikumát: Puskin utca címmel elkészült első videoklipjük, mely február közepe óta elérhető a youtube-on.

Új Omega Diatribe dal

A extrém groove metaljáról és tört ütemeiről ismert Omega Diatribe zenekar a 2015-ös Wacken Metal Battle tehetségkutatón nyert egy különdíjas stúdióidőt a SuperSize Recordings jóvoltából, aminek az eredménye a Contrist című dal.

Nem tudnak unatkozni a Mohikánok

Nem tétlenkedik a Mohikán zenekar. Még egy éve sincs, hogy a csapat megalakult, de már decemberben a kezükben tarthatták, a Grund Records által megjelentetett első lemezüket, “Hova száll a pipából a füst?” címmel, amelynek dalait legutóbb Miskolc szilveszteri évbúcsúztató eseményén mutathatták be, a város egyik főterén.

A plázson lájkokra vadászom

Jól összerakott elektronikus hangszerelés, könnyed, dúdolható dallam és szórakoztató egyedi szöveg. Ezzel jellemezhetném a #yeahla legújabb, nyarat idéző (vagy váró) produkcióját. Jelasity Péter elmondta hogyan is indult a projekt.

Gregor Bernadett “egy helyes, szerethető, bölcs ember”

A legutóbbi “Összezárva Friderikusszal” műsor után kíváncsian vártam vajon mi jelenik meg a sajtóban, médiákban. Szomorú képet kaptam. Újságírók hada ült le csak azért a tévé elé, hogy sikerüljön elcsípnie valamit, ami botrányos, valamit ami gonosz képet fest valakiről, valamit ami rossz, erkölcstelen… (Tisztelet a...