Íme az altcoin, ami a fű hivatalos fizetőeszköze akar lenni

Ahogy a Bitcoin, az Ethereum és az olyan fősodrású altcoinok, mint az XRP, a NEO, az ADA és az LTC árfolyama egyre jobban emelkedik, úgy egyre nagyobb érdeklődés övezi a még viszonylag ismeretlen altcoinokat is, amiktől sokan azt remélik, hogy majd a többihez hasonlóan ezeknek az árfolyama is egyik hétről a másikra égbe szökik.

Szanyi Tibor is elszívna egy “barátságos” füves cigit - Munkások Újsága

Lehet zöld a fű Immár az Egyesült Nemzetek szakosított egészségügyi szervezete a WHO is barátságosabb kategóriába sorolta a marihuánát. Erre épülve az EU szintén elhárítandónak minősítette a kannabisz orvosi alkalmazhatósága előtt tornyosuló akadályokat. Más szavakkal szólva, egyre valószínűbb, hogy a füvet egyszer majd...

Hiába a magyar ellenállás, az ENSZ leszedte a legveszélyesebb drogok listájáról a füvet

Még a lengyel kormány is támogatta a besorolás enyhítését, de ebben az ügyben Budapest Pekinggel és Moszkvával tartott.------A szavazás igen szoros volt, a Bizottság 57 tagállamából 27 szavazott az enyhítés mellett, és 25 ellene.

Ki nem találod mi volt az első termék, amit az interneten értékesítettek

Már a Silk Road, Empire Market és darknet felfutása előtt megvolt az igény, hogy különféle afrodiziákumokkal kereskedjenek az interneten.

Egy 20 éves srác elültetett pár vadkendert az erkélyen, valaki feldobta a rendőröknek

Egy salgótarjáni férfi termesztett kábítószernek minősülő növényeket a lakásán, mígnem a rendőrség megjelent az otthonánál. A jelentéktelen mennyiségből kiindulva legfeljebb magának akart egy kis illegális örömet okozni.

Bűzlött a marihuánától, de azért megpróbálta félrevezetni a rendőröket

Több ezer kábítószergyanús tablettát, 2,5 kilogramm marihuánát és milliós összeget próbált elrejteni a budapesti férfi hamis lakcímek megadásával, sikertelenül.

Ültetvény egy újbudai lakásban

A budapesti nyomozók egy kábítószer termesztő párost fogtak el, akiknek újbudai lakásán 216 tő cannabist és több mint 9 millió forintot találtak. Dél-Amerika a Budafoki úton

Lecsapott a rendőrség, több kábítószer-ültetvényt számoltak fel

A férfi abban állapodott meg négy bűntársával, hogy lakóhelyeiken kannabisz növényt fognak termeszteni az ő útmutatása alapján.

Helyesírásukkal nyűgözték le a bírót a drogkereskedő fiatalok, elengedte őket

Helyesírásukkal nyűgözték le a bírót a drogkereskedő fiatalok, elengedte őket

Hiánycikk a marihuána Kanadában

Kezdenek elfogyni a marihuánakészletek Kanadában, ahol három hete legalizálták a marihuána birtoklását és fogyasztását - számolt be róla a The New York Times.

Lelőtte a szomszéd kutyáját, ezért bukott le a marihuána ültetvénnyel

Engedély nélkül tartott lőfegyverrel ölte meg szomszédja kutyáját egy férfi a Békés megyei Medgyesbodzáson, a nyomozás során a marihuána is előkerült.

Marihuánából volt a sövény egy keszthelyi nőnél

Érhetetlen, ami történt, hiszen a keszthelyi nő hívta ki a rendőröket egy betörés miatt.

Ledöbbentek a rendőrök: vadkenderből volt a sövény a keszthelyi nőnél, aki betörés miatt kihívta őket

Nem teljesen érthető, hogy mi történt Keszthelyen, ahol egy középkorú nő kihívta a rendőröket, miközben fűvel volt tele a kertje.

Füvet árul a svájci Lidl - Városi Kurír

Helyi termelőktől származó kannabiszt lehet vásárolni hamarosan a svájci Lidl áruházakban. 

Füves sütit evett egy csíkszeredai kislány, kórházba kellett vinni

Kórházba került egy négyéves csíkszeredai kislány, miután marihuánát tartalmazó sütit evett, írja a Transindex. A kislányon gyomormosást végeztek, megfigyelésre egyelőre benntartják.

Marihuánát találtak egy autó alvázában, a rajkai határátkelőnél

Őrizetbe vették a rendőrök azt a szerb férfit, aki jelentős mennyiségű kábítószert próbált az országból kicsempészni Rajkánál.

Közel 50 kiló marihuánával kaptak el egy szerb férfit az osztrák határnál

Bűnügyi őrizetbe vettek a rendőrök egy 54 éves szerb férfit, aki jelentős mennyiségű kábítószergyanús anyagot próbált kicsempészni az országból a rajkai határátlépési pontnál – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton.

Marihuána erdőt találtak három házban is Soltvadkerten

Egy soltvadkerti gyanúsított három különböző házában foglaltak le kábítószergyanús anyagokat a rendőrök.

Mike Tyson és a fűbiznisz - Városi Kurír

Nagyot fordult a világ, mégpedig Kaliforniában fordult (hogy a többi része meg hogy nem fordult vele, az csillagászati rejtély, nem az első és nem is az utolsó). Legálissá vált bizonyos korlátok között a marihuána rekreációs használata, és mivel ebben igen sok pénz van, megjelent befektetőként Mike Tyson is.

Már Kaliforniában is legálisan lehet füvezni

Hat tövet akár otthon is lehet termeszteni a törvény szerint. Az Egyesült Államok legnépesebb államában, Kaliforniában hétfőn hatályba lépett az a törvény, amelynek értelmében legálissá vált a marihuána forgalmazása és fogyasztása.

Kaliforniában indul a szabad marihuánakereskedelem - Városi Kurír

39 millió polgár évente 7 milliárd dollár értékben vehet marihuánát legálisan, miután Kaliforniában január elsejétől ez immár nem számít bűncselekménynek.

Szakszerűen kialakított cannabis ültetvényt találtak egy szolnoki családi házban

Több mint 100 tő kifejlett cannabis növényt találtak a nyomozók egy szolnoki családi ház szakszerűen kialakított laborjában.

Szerdától már legális Lengyelországban a marihuána gyógyászati célra való felhasználása

Az új előírások szerint az importált növényekből származó kannabisz felhasználható vényköteles gyógyszerek előállítására, és a lengyel gyógyszertárakban is kapható lesz ezentúl a marihuána. Igaz, még először be kell jegyeztetni a Gyógyszerészeti Hivatalhoz.

Több mint ötven kiló marihuánát foglaltak le Röszkén

Összesen több mint ötven kilogramm marihuánát találtak a rendőrök egy szerb férfi és a montenegrói nő autójában elrejtve a röszkei autópálya-határátkelőhelyen – közölte a rendőrség honlapján vasárnap.

Tizenötmilliós kábítószerfogás Budapesten

Tizenötmillió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Kábítószert találtak Hujber Ferinél – legalábbis ő ezt állítja

Kábítószer birtoklással gyanúsítja a rendőrség Hujber Ferencet, aki szerint már házkutatás is volt nála, ahol fél gramm marihuánát találtak.

Lőttek a dílereknek, a marihuána - automaták előtt viszont kígyózik a sor

A marihuána igencsak megosztó növény, vannak akik esküsznek rá, hogy mértékkel csodaszer, a lazulás csúcsa, mások már a neve hallatán ördögöt kiáltanak.

Három kiló kábítószert rejtett el, miközben a rendőrök elől menekült

Hajdú-Bihar megyében akartak átvizsgálni egy autót a rendőrök, a sofőr helyére bepattant az anyósülésen ülő és elhajtott. 3 kilónyi marihuána volt az oka.

20 milliós drogfogás Röszkén

Több mint tíz kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy montenegrói férfi személyautójának pótkerekében Röszkén – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.