Csötönyi Sándor: A magyar csapat jó úton halad London felé
A 2012-es esztendő legnagyobb hazai rendezésű amatőr ökölvívó tornáján, a Debrecenben rendezett 56. Bocskai István Emlékversenyen fantasztikus magyar sikereket láthatott a közönség, hisz a válogatott hat éremmel zárta a kínai szövetség elnöke és az AIBA osztrák technikai ellenőre által kisvilágbajnokságnak nevezett versenyt.
Q logó a bizalom jele
2012 február 9-én a Magyar Turizmus Zrt. meghirdette 2012 évi pályázatát Magyar Turizmus Minőségi Díj témakörben és nyilvánosságra hozta a 2011-es nyertesek névsorát. Az eseménynek a díjnyertes Continental Hotel Zara Budapest adott helyet.
Átadták az Év Sportolója díjakat
10 kategóriában 8-8 jelölt közül kerültek ki az Év Sportolói. A díjakat tegnap este adták át ünnepélyes keretek között a Symbol étteremben.
Tíz éves az Új Nemzeti Színház!
A színházban megtartott sajtótájékoztatón Alföldi Róbert gazdag programról számolt be, melyhez támogatókat is sikerült szerezni, sőt még megkeresik a vidéki önkormányzatokat is.
Rémhírkeltés a diákbérlet árának duplájára emelése
A BKK közleménye: Teljes tévedés, rémhírkeltés a Blikk mai cikke, nincs olyan uniós szabály, amely szerint duplájára kéne emelni a tanuló vagy nyugdíjasbérletek árát májustól és nincs is ilyen terv.
Férfiakkal küzd a szőke lány
Kovács Niki neve nem ismeretlen a motorsport rajongók számára. Akik figyelemmel kísérik pályafutását, azt is pontosan tudják, hogy azon kevés női motorversenyző közé tartozik, akik a férfiak között is derekasan helyt állnak, nemzetközi szinten is.
Tánc a penge élén
Február 2-án mutatták be hazánkban a Borotvaélen című filmet, mely Asger Leth első rendezése, a főszerepben pedig azt a Sam Worthingtont találjuk, akit az Avatar és a Titánok harca című mozikból ismerhet a magyar közönség.
Új megoldások a hazai online térben
A médiapiac átalakulási folyamatában az újszerű megoldások jelenhetik az egyik kitörési pontot a kívánatos üzleti eredményességhez. Az internetes tartalomszolgáltató kiadók a display hirdetők igényeinek kiszolgálása mellett felhasználói bázisukat tranzakció alapú üzleti modellek és önálló kereskedelmi megoldások irányában...
„Az éneklés a legjobb játék, amit valaha játszottunk”
Februárban dzsesszre hangol a Csokikoncertek Sorozat! Az ingyenes családi program következő fellépője a Jazzation nevű öttagú acappella formáció lesz. Várallyay Katussal, az együttes vezetőjével beszélgettünk, aki (kisgyermekes anyukaként) már alig várja, hogy a Csokikoncertek közönségével is megismertethessék az acappella műfaját.
Kétmilliót kapott bankkártyán a Fla5h játék győztese
Kétmillió forint landolt azon a bankkártyán, melyet a Szerencsejáték Zrt. a 2011. november 28. és december 20. között zajlott közös nyereményjátékának fődíjaként egy budapesti játékos tehetett zsebre.
Budapesten vendégeskedtek a legnagyobb európai rendezvényszervezők
A világszerte 23 ezer tagot számláló, Meeting Professional International (MPI) szervezet Budapesten tartotta európai tagjainak konferenciáját a Budapesti Kongresszusi Központban, január 29-31. között.
Új gazdasági igazgató a Szentkirályinál
Új gazdasági igazgató a Szentkirályinál
Jakupcsek nyereménye a Baltazár színházé lett
A műsorvezetőnő még a Maradj Talpon! Című vetélkedő szilveszteri adásában nyert 5 millió forintot, melyet pénteken átadott a Baltazár Színháznak.
A legfrissebb Magyar Narancsban
A legfrissebb Magyar Narancsban
M&A Barométer: Mozgásban a piac
Harmadával nőtt a hazai vállalati összeolvadások és felvásárlások (Mergers & Acquisitions - M&A) száma 2011-ben az előző évhez viszonyítva - derül ki az Ernst & Young legújabb felméréséből, melyet a vállalat kedden sajtóreggelin ismertetett. A tranzakciók számát tekintve Magyarország régiós szinten a negyedik helyen áll,...
Életmentés és szerelmi bűnök az HBO
Az HBO két különleges történetet mutat be februárban. Az élet mindennél fontosabb egy palesztin kisfiú története, akinek életmentő műtétjére csakis egy izraeli kórházban kerülhet sor, az HBO saját gyártású dokuja, A szerelem bűnei Kabulban pedig afgán nőkről szól, akiket házasság előtti szex - és hasonló „bűnök” -...
Fridge most nem lesz, viszont jön John Malkovich
Indul a Tavaszi Fesztivál - Fridge most nem lesz, viszont jön John Malkovich
Ismét nyereséges a Hungexpo
2011-ben 53 millió forintos nyereséget ért el a Hungexpo szemben a 2010-es 878 milliós veszteséggel.
Már csak két hét a Befutóig!
David Milch, a Deadwood alkotója és az elismert filmrendező, Michael Mann február 6-tól új, kilencrészes sorozattal jelentkezik az HBO-n. A Befutó főbb szerepeiben többek között az Oscar-díjas Dustin Hoffman és az Oscar-jelölt Nick Nolte látható.
Történhet ágyban, bokorban, földön, egy koszos matracon
Dóka Péter: Körbe K című darabjának bemutatója a Fogasházban január 23-án a Lakmusz Csoport előadásában.
Rövidül a Combinók menetideje
Február elsejétől a Nagykörút jelzőlámpái a villamosforgalomnak fognak kedvezni. Ezáltal 2-3 perccel rövidül majd a menetidő.
Családi matiné a télen is hangulatos Vasúttörténeti Parkban
A gyermekes családok örömére télen is várja vasárnaponként látogatóit a Vasúttörténeti Park.
A legfrissebb Magyar Narancsban
A legfrissebb Magyar Narancsban
Új szakértővel bővít az Ernst & Young
Mészáros Attila személyében új szakértővel bővült az Ernst & Young csapata a tranzakciós tanácsadási szolgáltatások területén.
Jön a Camelot az HBO
Februárban újabb történelmi témájú sorozat érkezik az HBO-ra. Az Artúr király legendáját feldolgozó Camelotban többek között Joseph Fiennes, Jamie Campbell Bower, Eva Green és Tamsin Egerton látható.
Sportolókat díjazott a K&H
A K&H Csoport kilencedik alkalommal adta át fejenként 1 millió forintos támogatását három sportolónak.
Kontrasztkiállítás - mert vannak dolgok, amikről beszélni kell!
Egyedi és megdöbbentő kiállítás nyitja meg kapuit Budapesten.
Ínyenc hírességek előkóstolója a Symbolban
A Symbol nem csak arról híres, hogy a főváros legjobb és legexkluzívabb rendezvényeinek ad otthont, de különleges fogásaival is elkápráztatja vendégeit. Ezen felbuzdulva indul januárban egy egyedülálló program, a Gourmet Pince, amelynek keretein belül bárki igazi ínyenccé válhat. A sonkákból, sajtokból, csokoládékból és...
Ultra-áramvonalas formátum, rejtett I/O panellel
Az Acer leleplezte a világ legvékonyabb ultrabook modelljét, az Aspire S5-öt, azt az ultra-vékony eszközt, mely csupán 15mm a legvastagabb pontján mérve. Kevesebb, mint 1,35 kg (kevesebb, mint 3 lbs.) és 13, 3 collos (34 cm-es) LCD panellel készült. Továbbá az egyedülálló Acer Green Instant On technológiával is rendelkezik a gyors...