Pszichológus kérdezz felelek: Ismerősök döbbenten kérdezik, hogy miért nincs barátnőm
31 éves férfi vagyok. 8 éve volt utoljára párkapcsolatom, és valamilyen okból kifolyólag nem tudok(akarok?) ezen az állapoton változtatni.
Lelki segély - kihez forduljak?
Széles a tárháza azoknak a személyeknek, intézményeknek, akik megoldást kínálnak az érzelmi, életvezetési gondokkal küzdő ember számára.
Lelki segély - telefonszolgálatok
Ha úgy érzi, túl sok a teher, képtelen tovább hordozni, és most rögtön szeretne valakivel beszélni: van segítség. Hívja fel az egyik számot!
Pszichológus: a "családterápia" nem megoldható?
Adott két negyvenéves házaspár, nyolcéves közös gyermekük. Anya: a gyerekkel alapból lekezelően, illetve következetlenül viselkedik. Ha fáradt, nem viszi le a játszira, menj nézz tv-t stb.
Pszichológus válaszol: Szeretteimet elüldözöm magam mellől, bunkó vagyok velük
20 éves lány vagyok, aki nem találja a helyét. Először kamaszkori problémára gondoltam, de évekkel később sem múlt el, és úgy érzem, most a legerősebb. A szeretteimet elüldözöm magam mellől, bunkó vagyok velük, holott nem érdemlik meg.
Pszichológus: Unokám fél a WC lehúzásának hangjától
8 éves fiú unokám ügyében szeretnék tanácsot kérni. Szerető családban él szüleivel, 4 éves öccsével, és velünk nagyszüleivel. Második osztályba jár, jól tanul, okos, szülei szerint minden rendben, nekem viszont aggályaim vannak.
Pszichológus: Párom kényszeredetteden ragaszkodik
Nő vagyok, párommal 1 éve vagyunk kapcsolatban, de már régóta ismerjük egymást. Problémám a kapcsolatunk első hónapjaiban kezdődött már, párom nehéz családi körülmények között nőtt fel, mind anyagilag, mind lelkileg, nem volt könnyű gyermekkora, de önerőből felépítette az életét, kemény munkával, becsületre méltó...
Pszichológus: Nem kíván engem, inkább pornóra izgul
Tisztelt Pszichológus Asszony!
Diszkóba vitték a pszichológusok a kisgyerekeket...
Felháborító, de igaz: 85, nevelőotthonban élő bukaresti gyermeket vittek a tengerparti Costineşti-re táborozni, ahol az egyik esti programpont a Max nevű éjszakai klub meglátogatása volt.
Pszichológus: . 14 éves koromig közösségi ember voltam
16 éves vagyok, végső elkeseredésemben írok Önnek. 14 éves koromig, vagyis 8. osztály végéig közösségi ember voltam, imádtam szerepelni, színpadon lenni, kirándulni, színházba járni.
Pszichológus: A férjem tudatta velem. hogy van valakije
A férjem (48 éves) 3 hónapja tudatta velem, hogy van valakije, nagyon szereti egy 10 évvel fiatalabb munkatársát és mindent megtenne érte. Engedjem el. Aztán kiderült, hogy a nő jobban ragaszkodik a férjéhez, mint a férjem gondolta. Úgy tűnik a férjem megelégszik a morzsákkal is és tovább randizgatnak. A férjem időt kért tőlem,...
Beszélhetek-e már a 13 éves lányommal a szexről?
- Egy nagy városban élek a lányommal Magyarországon.
Pszichológus válaszol: Tönkretettem magam körül mindent
Tönkretettem magam körül mindent. Lelkemben annyira gyötrődöm hogy fizikálisan érzem a fájdalmat. Hogyan lehetne megmenekülni az öngyilkosság elől.
Pszichológia és önismeret: Burjánzó evészavarok
Annak ellenére, hogy a pszichiátria malmai lassan őrölnek, és a szakkönyvekben egyelőre csak a két régi ismerőst, a bulimiát és az anorexia nervosát találjuk, egyre többféle új evészavarról hallhatunk, amelyek kétségkívül létező jelenségekről szólnak.
Ha baj van: Lelkisegély-szolgálatok
Ha úgy érzi, túl sok a teher, képtelen tovább hordozni, és most rögtön szeretne valakivel beszélni: van segítség. Hívja fel az egyik számot!
Hogyan döntsem el, hogy kihez forduljak?
Ha már érik a döntés, hogy valamilyen önismereti vagy terápiás fába vágná a fejszéjét,
14 pszichó-fóbia! - Neked van?
Pókfóbia, magunkban beszélés, szimmetria-tikk: 14 nő vall saját fura szokásairól és a pszichológus válaszol, hogy mi is lehet egy-egy tikk hátterében!
Engedd játszani!
Megoszlanak a vélemények az iskola-előkészítőkről...
A miénk a legszomorúbb ország, pedig nem is lőnek... (szavazással)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 34 tagországában élők közül a magyarok hangulata a legrosszabb.
Pszichológus válaszol: Mérhetetlen nagy vágyat érzek az édességek elfogyasztására
A problémám a következő.
Pszichológus válaszol: Édesanyám befordult, nem járt el sehova, nem maradtak barátai
Nem tudom jó helyre fordulok-e a problémámmal, de ha tud segíteni, vagy van ötlete hova fordulhatnék kérem segítsen.
Pszichológus válaszol: Sodródom, képtelen vagyok saját lábamra állni
Elmúltam 30 éves. Sokat betegeskedtem. Állandóan szédülök. Gyakran a rossz lelkiállapotomból kifolyólag. Azt érzem Elmúltam 30 éves. Sokat betegeskedtem. Állandóan szédülök. Gyakran a rossz lelkiállapotomból kifolyólag.
Pszichológus
Ki-ki biztosan talál olyan embert az ismeretségi körében, aki a külső szemlélő számára pszichológiai segítségre szorulna, mégsem lehet rávenni, hogy igénybe vegyen ilyesmit. Talán még sértésnek is veszi az ajánlatot, mintha az legalábbis a lehülyézésével volna egyenlő. Némelyek ki is mondják "Minek menjek pszichológushoz, nem...
Pszichológus válaszol: Úgy érzem, mindig fáradt vagyok, pedig nincs semmilyen betegségem
Úgy érzem, mindig fáradt vagyok, pedig nincs semmilyen betegségem, nincs semmilyen testi oka ennek.
Pszichológus válaszol:Mit lehet kezdeni „viselkedéselemző” végzettséggel?
23 éves frissdiplomás vagyok, idén júliusban végeztem el a pszichológia BA-t, tehát „viselkedéselemző” a végzettségem, és bár felvettek a mesterképzésre, de csak levelezőre, így kénytelen vagyok rendes munka után nézni.
Pszichológus válaszol: Anyámmal jóban lenni lehetetlen
A kérdés komoly, nagyon is.
Pszichológus válaszol: Manapság a fiatal nők nem adnak magukra
Nekem megjegyzésem lenne inkább, mint kérdésem, de örülnék, ha leírná a véleményét. Férfi létemre írok. Nem vagyok már fiatal, igaz, öregnek sem érzem magam. Nem akarok általánosítani, de észrevettem, hogy manapság a fiatal nők, asszonyok nem úgy adnak magukra, mint régen. Most a tizenéves lányokról nem is beszélek, a színes...
Pszichológus válaszol: Hogyan lehet megtalálni a nekünk való hivatást?
Hogyan lehet megtalálni a nekünk való hivatást?
Pszichológus válaszol: Csak alkohollal tudok ellazulni
Az én problémám, hogy bulikban csak alkohollal tudok ellazulni.