Pszichológus: . 14 éves koromig közösségi ember voltam

16 éves vagyok, végső elkeseredésemben írok Önnek. 14 éves koromig, vagyis 8. osztály végéig közösségi ember voltam, imádtam szerepelni, színpadon lenni, kirándulni, színházba járni. Miután bekerültem egy gimnáziumba mindez megváltozott. Minden nap szorongok, félek, hogy rosszul leszek. Furcsán hangzik, de minden percben azon gondolkodom,mi lesz, ha rosszul leszek... és e miatt többször jön rám a hasmenés, hányinger. Nem merek színpadra lépni, mert "mi lesz ha hasmenésem lesz, vagy hánynom kell", nagyon nehéz utaznom, pedig a gimnáziumig napi 2x45 km-t kell utaznom. A szívem megszakad, mert annyira szeretnék színpadon szerepelni, verset mondani, vagy táncolni úgy mint rég. A legrosszabb,hogy már-már az utcára menni is félek, nem merek elmenni kirándulni sem, mert "mi van,ha". Megnyitó ünnepségre, díjátadóra, de már már hangversenyre, évniytóra sem merek elmenni, vagy ha elmegyek, végig rosszul érzem magam. Legnagyobb gondom, hogy az év végén előrehozott érettségit kell tennem, jövőre pedig rendes érettségit. Nincs gondom a tanulással, könnyen tanulok, jó eredményeim vannak, de már 2 éve stresszelek azon, hogy mi lesz az érettségin , "mi lesz ha". Próbálom leküzdeni magamban ezt a gondot, de nem megy! Szeretném élvezni a gimis mindennapjaimat, de nem tudom. Szeretnék úgy élni, hogy nem kell minden percben arra gondolnom, "mi lesz ha". Kérem, ha tud, segítsen rajtam. Mi tévő legyek? Hogy legyek újra önmagam?! Köszönettel: Egy elkeseredett, szomorú, szorongó Tini