Elárulta a kormány, kikre nem fog vonatkozni a határzár – ők nyugodtan bejöhetnek Magyarországra
Szentkirályi Alexandra nyilatkozott.
Kormányszóvivő: a rendkívüli jogrendnek is köszönhető a sikeres védekezés
A rendkívüli jogrendnek is köszönhető, hogy sikeres volt a koronavírus-járvány elleni védekezés – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
Jön az új nemzeti konzultáció: ezúttal a koronavírusról és Soros Györgyről lesz szó
Ismét lesz nemzeti konzultáció, jelentette be Szentkirályi Alexandra a Kormányinfó Pluszon.
Hamarosan feloldhatják az idősek vásárlási sávját
Így áll vissza az élet az országban.
Az államtitkár szerint több mint egymillió emberen segített a kormány
A gazdaságvédelmi akcióterv keretében már több mint egymillió embernek nyújt a kormány valamifajta segítséget, támogatást, hogy megvédje és megőrizze munkahelyeiket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a kormányszóvivő közösségi oldalára szombaton feltöltött videóban.
Kormányszóvivő: az egészségügyet sikerült felkészíteni a járvány tetőzésére
Az elmúlt hetek erőfeszítései nem voltak hiábavalóak, az egészségügyet sikerült felkészíteni a járvány tetőzésére – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán csütörtök este.
Mert aki a virágot csípi.... Kormányszóvivő a tulipánföldön - Kinyílott a tulipán - megírom?
Üdítő látvány Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, amint nem Gulyás miniszter famulusaként feszeng a Kormányinfó színpadán, hanem egy békés virágoskert közepén guggolva szemezget a tulipánok között.
Kormányszóvivő: a cél a munkahelyek megtartása és újak teremtése
A kormány célja, hogy megtartsa a munkahelyeket a koronavírus-járványban, és azok helyett, amelyek megszűntek, újakat teremtsen – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Figyelj, haver! Ez az Alexandara - tudod a kormányszócső - tényleg tök hülyének néz!
Az állampárt vagy a kormány ami persze már megint ugyan az ahogy'56 és 90 között is, legújabb szóvivője már megint hülyének nézi a népet azaz minket.
Kérdést tenne fel a kormánynak? Most megteheti
Elindul a Kormányinfó Plusz, ahol bárki kérdést tehet fel Magyarország kormányának, amiket februártól elkezdve fognak feldolgozni, jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
A migránsok már a spájzban vannak
A migrációs nyomás fokozódik, százezer migráns van a balkáni útvonalon – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.