A rezsicsökkentés a tűzifát is elérte

A Földművelésügyi Minisztérium is részt vesz a rezsicsökkentésben, a tárcához tartozó állami erdőgazdaságok 10 százalék árkedvezménnyel árusítanak tűzifát, országosan mintegy 170 ezer köbmétert – jelentette be a földművelésügyi miniszter csütörtökön Sarkad-remetén, a Dél-alföldi Erdészeti Zrt. egyik vadászházánál.

78 ezer közmunkás tanult, de állást nem kapott

A téli képzéseken részt vettek 16 százaléka tudott elhelyezkedni.

5 tipp, hogy a csizmád sokáig szép maradjon

Ha neked is fontos, hogy sokáig szép, megkímélt állapotú maradjon a lábbelid...

MSZP: a magyar gáztározók "csaknem fele üres"

Az MSZP arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar gáztározók "csaknem fele üres".

Nincs is olyan, hogy „az év legszomorúbb napja"

Január harmadik hétfője az év legszomorúbb napja, ilyenkor „depisek" a legtöbben, ezen a napon több válókeresetet nyújtanak be, mint máskor – lehet olvasni az év első heteiben az újságokban.

A fehér karácsony hagyományáért egy középkori klímaváltozás a felelős?

Érdekes cikket közölt a napokban a New Scientist magazin.

A mágikus fenyőfa

A fenyő feltételezések szerint már az őskorban is mágikus fának számított.

Debrecenben itt a tél

Zúzmarás fák között halad egy terepjáró Debrecen határában. December elején megjött a tél, úgy látszik most már joggal reménykedhetünk fehér karácsonyban.

Itt a tél, kifagy a szemünk!

November utolsó hetében téliesre fordul az idő.

Immun-wellness, őszre és télre! Neked milyen tippjeid vannak?

Még érzed a napsugár melengető erejét, amely nagyban segíti védekező rendszered szinten tartását is.

Klímakutató a rossz időről: mitől romlott el az idő?

Az idei tél kicsit hosszúra nyúlt, és habár most már (ahogy a költő is fogalmazott) tavasz van, gyönyörű, nehezen feledhető a március végi nagy havazás.

Rettenetes tavaszi tél. Milyen rekordok dőltek meg?

Számos időjárási rekord dőlt meg a tavasz első hónapjában.

A túzokok feladták a fészekrakó hely keresését

A túzokok feladták a fészekrakó hely keresését, újra téli csapatokba verődnek, a márciusi tél becsapta őket.

Hivatalosan tavasz van! De igazából tél, néha ősz... (fotók)

Ma kezdődik hivatalosan a tavasz.

Orbán: az utolsó embert is kihoztuk az utolsó hóakadály mögül is

Orbán Viktor az egybegyűltekhez fordulva azt mondta: az asztaltársaság is bizonyítja, "nagy és komoly nemzet a mienk".

Köszönjük, Ausztria!

A délután rendelkezésre bocsátott járművekkel együtt összesen kilenc osztrák hókotró jármű és az ASFINAG 18 munkatársa segíti majd a magyar katasztrófavédelem munkáját.

Ezt már csak humorral lehet...

Már mindenki a tavaszt várja, tényleg itt van a küszöbön, bizonyítják ezt a hóvirágok, téltemetők és a többi tavaszi virág, amik már kidugták leveleiket a földből.

Nem jön a tavasz, nem dagadnak a vitorlák

Én már mélyen hittem, miután a medve nem ijedt meg az árnyékától, hogy jön a tavasz, de ezerrel, megállíthatatlanul, indul a rügyfakadás, dagadnak a vitorlák, a szél vizet áraszt, és a többi, és a többi.

Élvezd ki a tél minden pillanatát

Mit tegyünk, hogy télen is egészségesek maradjunk?

Hurrá! Rövid lesz a tél!

A népi hagyomány szerint nem tart már sokáig a tél, ugyanis nem látta meg az árnyékát a borús, esős időben a barlangjából előbújó medve szombaton a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Télemlékek

Egy 26 évvel ezelőtti tél jár az eszemben.

Eltemetve

Tél Tábornok újból kikapott, de a még a korábbinál is megsemmisítőbb vereséget szenvedett.

Hóügyi helyzet

Angol komédiába illő, ami ma folyt hazánkban. Felkészületlenül ért mindenkit, embert és szervezetet egyaránt, pedig tudhatnánk, hogy tél volt, van, és francba hát... lesz is.

Fehérbe öltözött...

Nem szeretem a hideget és a sötétséget...nem szerettem a telet.

Jobbik: alkalmatlan Tél tábornok

A Jobbik szerint komoly gondok vannak a katasztrófavédelem és a tűzoltóság integrációja körül, mára már komoly veszélybe került a lakosság ellátása is.

A temetőben sátoroznak

Több telet is átvészeltek már a szabad ég alatt, azok,akik a temetőben sátoroznak.Még a mínusz tíz fok sem viszi be a szállóra azt a férfit, aki azt állítja, a sírkert a legnyugodtabb hely.

Keltsd életre a kertet télen!

A föld fagyos, a rózsabimbók több hónapnyi távolságra vannak, és színes madárkák helyett néha csak egy-egy varjú téved a kertedbe?

Tippek száraz bőr ellen

Az őszi-téli időszakban az érzékeny bőr gyakori problémája a fokozott szárazság.

Nátha és influenza tévhitek

Valóban jó a C-vitamin a nátha ellen? Nem tudod beadasd-e magadnak, vagy gyermekednek az influenza elleni védőoltást? Esetleg magzatodat félted tőle? Tévedések, szóbeszédek és marketingfogások? Most kiderül.

Télen is vigyázzunk a bőrünkre

Az egészségünk szempontjából a bőr ápolása kiemelkedő szerepet játszik, hiszen a legnagyobb szervünk (majdnem 2 m²) és feladatai nagyon összetettek.