Még sincs meg az első külföldi ALCA tulajdonos?
Január végén úgy tűnt sikerül néhány régóta porsodó L-159-esnek gazdát találni.
J-10B-Képek az új kínai vadászgépről
Év elején tudósítottunk róla, hogy Kínában egyesek látni vélték a J-10-es B változatát repülés közben.
Itt a legújabb, még több lopakodótechnikával ellátott F-15-ös!
A Boeing a tegnapi nap folyamán bemutatta az F-15-ös legújabb, a nemzetközi piacokra szánt változatát, mely a Silent Eagle nevet kapta.
A 10,5 milliárd Dolláros indiai vadászgép tender és ami mögötte van
Indiában lassan összegyűlnek a tenderen részt vevő típusok, hogy megmérettessenek.
Árcsökkentés nélkül nem kell az Eurofighter Európának
Kemény feladatot kapott a Eurofightert kifejlesztő, gyártó és értékesítő EADS konzorcium a négy, fejlesztést támogató állam (Németország, Anglia, Spanyolország és Olaszország) vezetésétől.
Feltárták a halálos balesetet okozó hibát
Az elmúlt hónapokban csendben álltak a földön a világ MiG-29-esei.
Mostmár éjszaka is látnak a svéd Gripen-pilóták
Persze műszerek alapján lehetséges a repülés, de egy hadművelet vagy légi tankolás közben veszélyes vakon repülni.
A pénz elszomorít?
Legalábbis az Egyesült Államok kongresszusának képviselőtagjait letaglózza az a képzeletbeli árcédula, ami az F-35 Lightning II gépen fityeg.
Villám-hírek II. - Gondok és viták az F-35-ös háza táján
Eddig sem volt zökkenőmentes az új ötödik generációs harcigép fejlesztése, de próbáltak pozitív hírekkel szolgálni a Lockheed Martin háza tájáról, mert ugye a propaganda a megrendelések darabszámánál elég fontos...
Ausztráliában is zümmüghetnek majd a zavaró Lódarazsak
A Boeing a múlt héten jelentette be hogy exportra is készíti az F/A-18 Super Hornet rádióelektronikai zavaró változatát az EA-18G Growlert, amennyibe igény mutatkozik rá az USA határain kívül is.
Sólyomról Disznóra
Az Indiana államban található Fort Wayne-ben székel az állam légi nemzeti gárdájának Lockheed Martin F-16-okkal ellátott 122. vadászrepülő ezrede.
Lopakodók szigete
Február 23-án őrségváltás volt a Csendes-óceánban található Guam szigetének repülőterén.
Bulgária is a Sólymot választja?
Mint sok más kelet-európai állam, Bulgária is keresni kezdte a szovjet érából származó harcigépeinek váltótípusát.
Tejas tervek
Az Indiai Légierő, pilótáinak munkáját szeretné megkönnyíteni.
Megérkeztek a tengeri MiG-29-esek Indiába
India flottalégiereje már látja a fényt az alagút végén.
Libanon: vigyázz a MiG-ekkel!
Tavaly év vége felé beszámoltunk arról, hogy vélhetőleg MiG-29-esek kerülnek Libanonba.
Brazília - a Saab megtette ajánlatát
A svéd Saab tegnap jutatta el ajánlatát Brazíliába, amellyel szeretné megnyerni az ott folyó vadászrepülőgép tendert.
Még az idén repülhet az új generációs orosz vadászgép
"Az új generációs vadászgépünk repülésére még a 2009-es év vége előtt sor kerülhet"- mondta Sergei Ivanov miniszerelnök-helyettes kedden, az orosz Hadiipari Tanács után tartott sajtótájékoztatón.
Japán: Nem lesz Raptorunk
A Tokióból érkező hírek egyértelműen megerősítik azt, hogy Japán ejti azon tervét, hogy szolgálatba állítsa az F-22 Raptor vadászokat.
Orosz vadászgépek a görög légtérben
A görög védelmi forrásoktól származó információk alapján a Földközi-tengeren tartózkodó Kuznyecov Admirális fedélzetéről orosz gépek hatolnak majd be a görög légtérbe.
A Griffmadár vigyáz RÁNK!!!
Következő hét hétfőjétől a JAS-39 Gripen-ek is megmutathatják, hogy mit is tudnak valójában.
Kínai sárkány éles fogakkal
A kínai kormány 1986 januárjában elindította a Project #10 elnevezésű programot, melynek célja egy saját gyártású, negyedik generációs harcigép létrehozása volt.
A pilóta beavatkozása nélkül szállt le egy vadászgép
Érdekes esemény szemtanúi lehettek az Edwards AFB berepülőpilóta-iskolájában tartózkodók a napokban.
Vadászgépek a városban
Háború esetén az egyik elsődleges célpontok az ellenséges ország katonai repülőterei.
Ereikben Sólyom vér csörgedezik - Lavi
Ha valaki kiejti manapság a „vadászbombázó” szót, akkor a legtöbb embernek az F-16 Fighting Falcon jut az eszébe, mely napjaink legelterjedtebb ilyen típusa.
Norvégiának nem kell a Gripen
Bár bizonyos norvég ipari körök jobban preferéálták volna a svéd beszerzést a norvég kormány végül úgy döntött, az F-35 lwsz a befutó, hiszen az amerikai gép is lehetőséget teremtett bizonyos ipari együttműködésre, arról nem is beszélve, hogy már a kifejlesztését is támogatta anyagilag Norvégia.
Made in Europe - Eurofighter Typhoon
A legtöbb országban elérkezett az idő, hogy a negyedik generációs harci gép típusokról átálljanak a modernebb technikát képviselő, 4+ vagy 5. generációs utódokra.
A Saab szerint 2009 a Gripen éve lehet
A Svéd gyártó szerint, 2009-ben nagyon meglódulhat a saját kis szekerük.
Szingapúri sasmadarak
Az érdeklődők körében minden bizonnyal közismert, hogy Szingapúr, az ázsiai városállam méretéhez képest jelentős légierőt tart fent.
Olasz F-16-osok, vajon meddig van még rájuk igény?
Olaszország védelmi minisztériuma fontolgatja, hogy a Eurofighter Typoon-ok késedelmes szolgálatba állítása miatt, és a RAF-tól bérelt elfogó vadász feladatokra használt Tornado F-3-asok csúfos bukása után, egy haszonbérleti szerződés keretén belül üzemeltett Lockheed Martin F-16 ADF vadászgépek bérleti idejének...