„Véletlenül” csak a választások után plakátozhatna a szekszárdi ellenzék
Hogy-hogy nem, rossz helyre továbbították kérelmüket, majd további pontosításokat vártak tőlük.
Konok Péter: Mit tegyen az, aki nem akar együtt üvölteni sem a kormánnyal, sem az „ellenzékkel" - tekintve, hogy azok jórészt ugyanazt vonyítják?
Gyakran visszatérő érv, hogy az „ellenzék” pusztán azért mondja bizonyos kardinális dolgokról lényegileg ugyanazt, mint amit a kormány is mond, mert a NER, úgymond, lezüllesztette, lealjasította a közvéleményt, és ha nem azt mondanák, amit – szerintük – a választók elvárnak, akkor esélyük sem lenne a választásokon.
Pikó András: tégla van köztünk és azt is tudjuk, ki az!
Életéért küzd a Fidesz, nem csoda, ha nem adja könnyen magát. Ebbe a harcba simán belefér, hogy egy-egy spiont beépítenek a kétesélyesnek vélt jelöltek csapatába, sőt, jobb, ha mindenhová, hiszen az a tuti! A kormányoldalnak dolgozó személyt találtak a józsefvárosi ellenzéki aktivistacsapatban
Máris megadta magát a Nemzeti Választási Iroda honlapja?
A legutóbbi választás alkalmával sem volt zökkenőmentes a választási iroda honlapja, de akkor csak a "nagy napon" krepált be valami.
Sajtó-vészhelyzetet hirdet a MÚOSZ - választások sajtókontroll nélkül!
Az önkormányzati választás előtti napokon lejár a médiarendszer jogszerű működését és a közmédia közszolgálati feladatainak ellátását ellenőrző testületek megbízatása, a magyar médiarendszer törvényes felügyelet nélkül marad.
Boris Johnsont pofán vágta a fékeke és ellensúlyok működő rendszere
Elfogadta a londoni alsóház szerda este azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a konzervatív párti kormánynak Nagy-Britannia rendezetlen, megállapodás nélküli kiléptetését az Európai Unióból.
Farkas Flórián pofátlansága: folytatnia kell az elért sikerek megtartásáért.....
Itt tényleg minden megtörténhet!
Nem fognak össze a felvidéki magyar pártok
A felvidéki magyar közösség számára rossz hír, hogy a Most-Híd szlovák-magyar párt elutasította a választási koalíció létrehozását a Magyar Közösség Pártjával (MKP), de az MKP így is mindent megtesz annak érdekében, hogy jövő évi parlamenti választásokon megugorja a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt –...
Nagy Blanka képviselő lenne – egy jól kinéző tévút.....
Nagyon klassz volt, ahogy Nagy Blanka vállalta a véleményét és kiállt meggyőződése mellett.
Egyszerre választanak velünk a lengyelek
Lengyelországban október 13-án tartják a parlamenti választásokat, Andrzej Duda államfő hétfő este aláírta az erről szóló határozatot – jelentette be a lengyel elnök szóvivője.
Manapság egy település polgármestere inkább gondnok, mint felelős vezető
A minap hallottuk az egykori debreceni kiskirály Kósa Lajos szózatát az önkormányzati választásokról. Kósa azonban sok mindent elfelejtett...Ma egy település polgármestere inkább gondnok, mint felelős hatáskörrel rendelkező vezető. A Fidesz kizsigerelte az önkormányzatiságot, kiüresítette a hatásköreit.
Herényi Károly 2.0
Herényi a saját programjával foglalkozik, nem mocskolódik, vagdalózik ellenfele felé
Megnyerte a választást, mégsem lesz miniszterelnök
A spanyol parlament nem választotta meg miniszterelnökké Pedro Sánchezt, az áprilisi választásokon győztes Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkárát a szavazás második, egyben utolsó fordulójában csütörtökön Madridban.
Egyedül is komrányt alakíthat a Nép Szolgája
A Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája (Szluha Narodu) nevű párt jó eséllyel megszerzi a parlamenti mandátumok több mint felét a 450 fős ukrán törvényhozásban, legalábbis ezt mutatják a vasárnap megtartott előrehozott parlamenti választások eddigi részeredményei.
Puzsér Róbert: remélem, a hír igaz, és a vasalt heréjű proteinsámán, Berki Krisztián valóban elindul a főpolgármesteri címért....
Berki Krisztián pénteki bejelentése sokakra volt hatással, voltak akik mérgesen továbblapoztak, másokat elnéző mosolyra késztetett a hír, és volt Puzsér Róbert, aki a földbe döngölte vetélytársát, egyúttal Karácsony Gergelybe is belerúgott.
Nem olcsó Jánosok, 85 méter útszakasz, 21 millióért. Vajon hol landolhat az alkotmányos költség?
Debrecenben a Fidesz ezerrel kampányol az őszi önkormányzati választásra.
Hány kiló lisztre, cukorra taksál minket „pártunk és kormányunk"?
Újbudán úgy hirdeti magát az önkormányzati jótékonykommandó, hogy a „nagy érdeklődésre való tekintettel”. Szerintem borzasztó, hogy sokaknak kell az ingyen alamizsnacsomag, nem büszkélkedni való tény.
A nap kérdése: Megválasztják? Nem választják meg? (Érvényes szavazás csak a cikkben!)
Ursula von der Leyent-et ha megszavazzaák az Európai Bizottság elnökének, azzal beismerik, hogy vége a súcsjelölti Nemcsak Ursula von der Leyennek fontos ez a nap, de az Európai Parlamentnek is, hiszen ha megszavazzák a lemondott német védelmi minisztert az Európai Bizottság elnökének, azzal egyben beismerik, hogy a kormányfők sikeresen...
Áder tudja, de mikor mondja?
Ha az első lehetséges napon, október 6-án lesz az önkormányzati választás, akkor akár egy hét múlva, július 8-án is kiírhatja Áder János köztársasági elnök a voksolást, azt követően pedig a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) is kitűzheti a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását.
Mutassad a gyűrűdet és megmondom ki vagy - Jegygyűrű vadászat!
Mi most arra vállalkozunk, hogy az általad választott gyűrű alapján mondunk véleményt rólad.
Hogyan váljunk eltökélten bizonytalanná?
Ez így zagyvaság…
Sportolnál? Csillagjegyed segít a választásban!
Itt a jó idő, és még nem tudod, milyen szabadtéri tevékenységben lelnéd örömöd?
Válasz-féle Szanyi kapitánynak
Szanyi Tibor az MSZP alelnöke, ha komolyan felelősséget érez a pártjáért, akkor a vitát a választás eredményéről nem a nyilvánosság előtt folytatja le, tovább erodálva az egyébként is igen megroggyant MSZP-t. A szerkesztőség bízik abban, hogy még jó néhány vélemény érkezik Szanyi Tibor elemzéséhez.
A nap kérdése: A főpolgármester-választás győztese valóban számíthat a legyőzöttek támogatására? - Szavazás a cikkben
Itt a jó idő, a várva várt és ez a klíma úgy tűnik, ez a megfelelő klíma az ellenzék körében egyre növekvő számban "sarjadó" főpolgármesterjelölt-aspiránsok számának emelkedésére.
Karakteres politikust kellene brit miniszterelnöknek választani
Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint a brit konzervatív frakciónak karakteres, határozott politikust kell miniszterelnöknek választania ahhoz, hogy a Konzervatív Párt ne omoljon össze.
A nacionalizmus és a vallásos vakhit testvérisége, avagy használati utasítás idiótákhoz
Nézem a sok “jókötésű, igazmagyar,” kopaszra nyírt gyereket, meg jól öltözött,templomba siető, városi úriasszonyokat, akik a rezsicsökkentőre szavaznak, és elborzadok tőlük.
A győztes szavazóputri
A jövő biztonságos és migránsmentes Európáját ebből - az éjszaka folyamán Magyarország jelképévé vált - EU-konform ceglédi szavazóputriból szavaztuk meg. A képen az ünnepi alkalomra – a Hazánkért és a családért – narancsba öltözött szavazókör látható
Megosztott ország, elbizonytalanodó kormány, kavargó ellenzék
Orbán Viktor igazából egyetlen dolognak örülhet a vasárnapi választás után: Magyarországon visszaállt a centrális erőtér.
Választási kvíz: Ki mondhatta és kiről? "Mi közöm nekem ahhoz, hogy ők épp összeomlanak?!"
A jelenlegi számítások szerint 2 százalékot érhet el az LMP az Európai Parlamenti választáson, megkérdeztük Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltet, mit szól az eredményhez.
EP-választás - DK: az utolsó pillanatig küzdeni kell
A választáson való részvételre buzdított mindenkit a DK EP-listavezetője, miután vasárnap leadta szavazatát.