Infógrafikák: A Windows 8 fő jellemzői

Véget ért a várakozás, ugyanis a Windows 8 már megvásárolható a boltokban.

10 nap múlva piacon a Windows 8

Igen, már csak 10 nap és piacra kerül az új operációs rendszer amely a Windows 8 nevet kapta.

A Windows 8 minimális gépigénye

Pár éve az XPről Vistára való áttérés nem volt zökkenőmentes, a Vista minimális gépigénye jóval nagyobb volt, mint azon számítógépek teljesítménye, amelyeken az XP remekül működött.

25 év után megújult a Microsoft logója

A Windows 8 megjelenésének, illetve a sok egyéb megújuló szolgáltatás/termék apropóján a Microsoft lecserélte a kisebb változatásokkal már 25 éve használt logóját, emellett az Xbox, az Outlook, valamint az Office logója is megújult a napokban.

Ingyenesen letölthető a Windows 8 RTM

A Microsoft hivatalosan is letölthetővé tette a Windows 8 Enterprise próbaverzióját, amit 90 napon keresztül korlátozások nélkül és ingyenesen használhatunk.

Ingyenesen letölthető a Windows 8 RTM

Már hivatalosan is kijelenthető, hogy a Microsoft új korszakba lépett, hiszen letölthetővé tették legújabb terméküket, a Windows 8-at.

VirtualBoxba telepített Windows 8

Megjelent a Windows 8 kiadásra jelölt változata.

WinContig töredezettségmentesítő program

A WinContig egy rendkívül kicsi, telepítést nem igénylő, könnyen használható töredezettségmentesítő program 32 és 64 bites Windows rendszerekre.

program letöltés, program leírások

A Csillagpor.hu küldetése, hogy neked jó legyen!

Windows 8 béta váró

Nem sokára megjelenik a Windows 8 Beta, nézzük meg mit tudunk ...

Windows 8 Build 8220 képek

A Windows 8 béta verziója hamarosan megjelenik.

Microsoft Reader

A Microsoft Reader a Microsoft Ebook olvasója a Windows asztali és mobil változataira.

Windows 8 újdonságok: kifinomultabb Windows Update szolgáltatás

A Windows 8-ban kevesebb újraindításra lesz szükség a frissítések telepítése miatt.

Az előző Windows indítása Windows 8 telepítés után

Ha már van 1-2 Windows a gépünkön és még feltelepítjük a Windows 8-at is rá, akkor telepítés után nem automatikusan áll vissza az eredeti indítómenü vagyis csak a Windows 8 indul és kész, a többi mintha eltűnt volna...

Windows 8 védelem, de előbb leállítom a Metrót

Ebben a bejegyzésben megtudjuk hogyan tilthatjuk le átmenetileg a Metro felületet, majd megnézzük mit tehetünk a Windows 8 védelme érdekében.

Windows grafikus felület bővítő alkalmazások

A Windows felületét lecserélő vagy kiegészítő programok.

Windows 8 Metro UI Tweaker

A Metro UI Tweaker a Windows 8 felhasználói felületének fontos újításait tilthatja le, illetve változtatja meg.

Windows 8 hardverigény

Windows 8 hardver, szoftver követelmények.

Windows 8 letöltés, telepítés

Megjelent a Microsoft legújabb készülő operációs rendszerének a Windows 8-nak egy fejlesztői előzetese.

Hordozható VirtuaWin - Asztal kezelő

A VirtuaWin egyszerű, könnyen kezelhető, kis erőforrás igényű Windows Asztal kezelő alkalmazás.

Telepítés nélkül működő Wise Registry Cleaner

A Wise Registry Cleaner egy rendszerleíró adatbázis tisztító és tömörítő program.

Így állíts Windows 8-szerű témát Windows 7-re - Képekkel!

Aki nem akar 2013-ig várni a Windows 8-ra, annak ajánljuk ezt a kis alkalmazást, ami a fejlesztés alatt álló 8-as Windowshoz hasonlóvá alakítja operációs rendszerünket.

Miért van az, hogy néha látni a fájl kiterjesztését (pl. .doc,.jpg), néha nem?

Azért, mert a Windows intézőben be lehet állítani, hogy megjelenjen-e a fájlok kiterjesztése.

Súlyos sebezhetőség a Windowsokban

Kritikus besorolású biztonsági résről tájékoztatta felhasználóit a Microsoft.

Infotech Egyszerűbb, mint gondolnád: Helyi hálózat létrehozása Windows7-ben

Az előző Microsoft Windowsokhoz képest a Windows 7-ben egyszerűsödött a hálózat kezelése, egy Homegroup nevű hálózati csoport révén.

Windows 7 témák

Windows 7 témák letöltése

Gyorsabb munka és keresés a Windowsban

Ezúttal egy olyan kis alkalmazást mutatunk, amely bár elsősorban a keresést hivatott egyszerűbbé tenni a Windowson, de emellett számtalan egyéb funkció elérését is kényelmesebbé teszi.

Gyorsabb Windows indulás

Windows indulás gyorsítása

Windows 7 trükkök: Tiltsuk le az automatikus indítást!

Elég sok spyware és trójai program használja ki a Windows autorun funkcióját, amely arra szolgál, hogy automatikusan elindítson egy programot, ha csatlakoztatjuk az eszközt.

Windows 7 első szervízcsomagja (SP1)

Mindenki az iPhone-al van elfoglalva, én nem.