A Wizz Air kelet felé nyit

A Wizz Air a keleti légügyi piacok irányába is nyitni kíván a jövőben - hangsúlyozta Váradi József, a magyar diszkont légitársaság vezérigazgatója hétfőn háttérbeszélgetésen, Budapesten.

Az MSZP nekiment a Wizz Airnek

Józsa István szólt arról is: szerintük az ügylet "gyanúra is okot ad", a társaság vezérigazgatója, Váradi József ugyanis az első Orbán-kormány idején került a Malév élére.

Vendégcsalogatás: van még hova fejlődni

A legnépszerűbb magyarországi városok 20-as listáján Debrecen nem valami előkelő helyet foglal el: a 12. ugyanis. Szoboszló, persze, a dobogós helyezésével lealázza a hajdúsági megyeszékhelyet, de ebben semmi új nincs. Kecskemét viszont nagyon belehúzott!

Jegypénztár a Debreceni Egyetemen! Igény van rá!

A 2012/2013-as tanévtől kezdve a repülőtér jegypénztárat nyit az egyetem területén, ahol a Debreceni Egyetem diákjai kedvezményesen vásárolhatnak jegyeket a Wizz Air Debrecenből induló járataira.

Isten hozta, Mr. Smith!

A milliárdos veszteséget produkáló debreceni közlekedési vállalat transzferjáratot indít a reptérről a szállodákba.

Leszállt az első menetrendszerinti gép Debrecenben

Megérkezett hétfőn Debrecenbe a Wizz Air légitársaság első menetrendszerinti járata; a London-Lutonból érkező repülőgép 9 óra 32 perckor landolt a helyi repülőtéren, ahol a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték a begördülő repülőt.

Wizz Air-járatok fogadására készülnek a debreceni repülőtéren

Eszközbeszerzésekkel és munkatársaik továbbképzésével készül az Airport Debrecen Kft. a menetrend szerinti légiközlekedés beindítására – közölte a cég ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-vel.

Tarolt a Wizz Air

A Wizz Air több mint 12 millió utast szállított az elmúlt tizenkét hónapban, a március 31-én zárult üzleti évben utasforgalma 15 százalékkal nőtt és rekord nettó profitot ért el – áll a légitársaság MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Wizz Air tovább bővíti Xclusive Clubját

A Wizz Air tovább bővíti Xclusive Clubját, a kizárólag klubtagok számára elérhető kedvezményekkel olcsóbban utazhatnak majd a családok.

Két új járatot jelentett be a Wizz Air

A Wizz Air két új, Debrecenből Eindhovenbe és Milánóba induló járatot jelentett be, továbbá közölték, hogy megkezdődött a téli menetrend szerinti jegyek árusítása

A Ryanair egymillió eurót költ reklámra, feljelenti a Wizz Air-t

Egy hónap alatt egymillió eurót (mintegy 290 millió forintot) költ a Ryanair Magyarországon reklámra – mondta Michael Cawley, a Ryanair vezérigazgató-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón, ahol bejelentette, hogy eljárást kezdeményeznek a vetélytárs Wizz Air ellen az Európai Bizottságnál.

Londonban, hej! - ajánljuk magunkat

Debrecen agyba-főbe ajánlgatja magát mindenféle nemzetközi vásárokon, mégse jön ide annyi turista, amennyit szeretnének.

Bombariadó a repülőtéren

A Wizz Air budapesti járatának indulása előtt történt a felfordulás.

Radikális döntést hozott a Wizz Air

A fapados légitársaság nem tűri el, hogy bármelyik repülőtér menet közben módosítsa az együttműködési feltételeket rögzítő szerződést.

Új járatokat indít a Wizz Air Marosvásárhelyről

Negyedik romániai központját nyitotta meg kedden Marosvásárhelyen a Wizz Air légitársaság.

Olcsó fapados repülőjegyek - Wizz Air légitársaság - London, Párizs, Madrid

Olcsó fapados repülőjegyek a Wizz Air fapados légitársaság kínálatából, London, Párizs, Róma, Madrid, Amszterdam, Berlin, Velence, és Milánó városaiba.

Szerbiában is terjeszkedik a Wizz Air, növekszik a légiforgalom Belgrádban

2010. március végétől, a nyári menetrend kezdetével 25 új légijárat közlekedik a szerb főváros nemzetközi repülőteréről.

Új uticél Budapestről a Wizzairrel

A légitársaság 2010. július 1-től elindítja új járatát Budapestről Pisába.

Kolozsvár helyett Marosvásárhelyre repül a Wizz Air

Az utasok elkomorulva fogadták a hírt.

Nem indult a Wizz Air

Nyolc órás kényszervárakozásban volt részük a római járat utasainak.