Krízissegély, hó végéig - A régióban 186 millió forintot utaltak ki eddig
Az eredetileg tervezett 2009. november 30-ról 2010. január 31-re változtatta meg a kormány a krízisalap-támogatás kérelmezésének határidejét, tehát még mindig igényelhető a juttatás.
Zala megyében nem okozott gondot a hideg a Volánnál
Vidéken nincs fennakadás műszaki okok miatt a buszforgalomban, a helyi társaságok keddi közlése szerint kisebb késések, járatkimaradások itt-ott előfordultak, a december eleji hidegben voltak problémáik, de akkor is pár óra elteltével helyreállt a közlekedés.
Az új esztendő első zalai babái - elsőként Marci érkezett
A még kissé fáradt, ám láthatóan nagyon boldog édesanya, Barabás Andrea elmondta: az 56 cm-rel és 3300 grammal született Marci családjuk első gyermeke, s igazából csak január 5-ére várták.
Mi történt Zala megyében 2009 második felében?
A mögöttünk hagyott esztendőben sajnos több volt a rossz hír mint a jó, a gazdasági válság következményeként megyénkben is sok munkahely megszűnt.
Régiós Volán-konzorcium alakul - Mit éreznek ebből az utazók?
A közösségi közlekedés programjának részeként az országban működő 24 Volán-társaságnak konzorciumot kell alakítania.
Belvízvédelmi készültséget rendeltek el a Zala-folyó térségében
A hirtelen hóolvadás miatt a Zala-folyó bal partján másodfokú, a jobb partján elsőfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el - tájékoztatott csütörtökön a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.
Az éjjel kigyulladt egy konyha - Hajnalban az olvadt hólé okozott galibát
Dolgos éjszakájuk és hajnaluk volt a katasztrófavédelem munkatársainak: hol tűzeset, hol pedig az elolvadt hólé miatt értesítették őket.
A legveszélyesebb utak télen Zalában (grafikával)
Balesetek történtek, kamionok vesztegeltek az út mentén, falvak borultak sötétbe, s többen bokájukat törték - a szombati nagy havazás sok gondot okozott Zala megyében.
H1N1: már négyen vannak lélegeztetőgépen Zalában
A megyei kórházban egy, a nagykanizsaiban pedig három beteget ápolnak gépi lélegeztetés mellett intenzív osztályon az influenza okozta szövődmények miatt.
Fekete hunyor, ami igazából fehér
Igaz, hogy nyakunkon a tél minden keserűségével, de van valami, ami megszépíti mindennapjainkat!
Hóhelyzet: az ország útjai járhatóak, Zala megyében sincs fennakadás
Országszerte havazik szerda délelőtt és nap közben is havazás várható, de az utak egyelőre mindenütt járhatóak.
Egy különleges zalai társulat: móka, kacagás és jótékonyság
Remek évet zár a kiskutasi EGO Színpad, tagjai 139 fellépést tudhatnak maguk mögött.
Év Vállalkozója Díjat kapott a Saubermacher Kft. vezetője
A Vállalkozók Országos Szövetsége által alapított, Az Év Vállalkozója Díjat kiemelkedő tevékenységük elismeréseként ketten kapták meg Zalából: Dóra János, a Forest Hungary Kft. és Horváth Balázs, a Saubermacher-Pannonia Kft. ügyvezetője.
Hóhelyzet: éjszaka is történt baleset Zalában
Mindkét irányban több kilométeres kamionsor torlódott fel hétfőn kora estére a 86-os főút zalai szakaszán, a hóesésben egymásnak ütközött teherjárművek miatt.
Súlyos baleset! Megpördült a tehergépkocsi a régi 7-esen
Súlyos sérülést szenvedett az a galamboki férfi, akit a régi 7-es úton ért közúti közlekedési baleset szerdán este.
Zala múltja digitálisan is feltárul
A zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei Könyvtárban folyamatos fejlesztések folynak a megyei kötődésű művek digitális archiválása és az újabb netes szolgáltatások érdekében.
Kincsekre lelt a padláson és a fészerben
Kincseket rejtenek a régi házak padlásai, pajtái, legalábbis a tilaji Senkó Gábor szerint.
Őket indítja a Fidesz Zalában
Egy-két kivétellel az ország mind a 176 választókerületében kiválasztotta országgyűlési képviselőjelöltjeit a Fidesz vezetése.
Vadriasztó sípot kaptak az autósok
Az idei ősz sem múlt el az utakra tévedő vadak okozta közlekedési balesetek nélkül.
Pénteken Zalába látogat Joulupukki, a finn Mikulás
December 11-én érkezik Keszthelyre Joulupukki, a Mikulás Finnországból.
Kevesebb a vendégvadász Zalában
Harmadik negyedébe ért a márciustól jövő február végéig tartó vadászati év.
Balatoni pályázat: hatvanmillió forint idegenforgalmi célokra
A turisztikai kínálat és a marketing feladatok bővítésére, valamint szakmai képzésére nyert forrást a keszthelyi, gyenesdiási, balatongyöröki és vonyarcvashegyi TDM (Turisztikai Desztináció Menedzsment) konzorcium.
Védetté nyilvánítanának négy természeti területet
Javaslat: Alsóerdő, Bozsoki-domb, Pálosfai-patak, Parkerdő
Megyeelhagyás: Nem jó zalainak lenni?! Sánc inkább Somogyhoz húz
Néhányan úgy gondolják, hogy a Nagykanizsához tartozó Sáncnak jobb helye lenne Somogyban, s már a dél-zalai városról való leváláson gondolkodnak.
Újabb H1N1-es zalai betegek és a vírus miatt látogatási tilalom a keszthelyi kórházban
Az új vírus miatt látogatási tilalmat rendeltek el a keszthelyi kórház intenzív, valamint csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályán hétfőn.
Romantikus vadászok Zalában (képgalériával)
Nem érezhetik magukat biztonságban a dél-zalai erdők vadjai, a hétvégén ugyanis Letenyén tartja évadzáró összejövetelét a Magyar Vadászíjász Egyesület, amelynek tagjai természetesen a vadászati lehetőséget sem hagyják ki.
Ismét mozdulnak az M9-es útért
Pénteken jó pár magyar, illetve dunántúli összehajolt, hogy előbbre mozdítsa valamelyest a régió észak-déli közúti összeköttetését lehetővé tevő M9-es út ügyét.
H1N1: A 24 éves zalai áldozat édesapja beszél a tragédiáról
Jelentkezett oltásra, de a H1N1 vírus elleni vakcinát már nem kaphatta meg az a 24 éves babosdöbrétei fiatalember, aki hétfőn hunyt el a Zala Megyei Kórházban.
Újabb szűk esztendő
Minden eddiginél nehezebb év elé néznek az önkormányzatok, hallottuk a költségvetési koncepciók vitájában.
Mindössze négy forint miatt meghiúsulhat a 86-os főút felújítása? - A kerekítési hiba Damoklész kardjaként lebeg az uniós projekt felett
Négy forinton úszhat el a 86-os út zala megyei szakaszának felújítása.