Hiába a duma, honfiaink- és lányaink kerítésen kívülre cipelték nyáron a pénzüket

Miközben a belföldi turizmus csökken, a magyarok nyári külföldi utazásaiban nyoma sincs a visszaesésnek: az utak száma ötödével, a kint tartózkodási idő 26 százalékkal emelkedett az első félévben.

A fideszes milliárdosfeleség szerint nincs jobb buli, mint KOMPOZNI EGYET A BALATONON

Szentkirályi Alexandra fideszes kormányszóvivő, Szalay-Bobrovniczky Kristóf kaszinó-milliárdos miniszterfelesége szerint idén nyáron is sokan választották a Balatont.

Létezett-e politikailag elkötelezett lángos, avagy volt-e hecckampány a Balaton ellen?

Minden évben téma a sajtóban, hogy mennyire drága a Balaton, főként a horvát tengerparttal összevetve.

Szijjártó a Balatonban tudta meg a jó hírt!

Elkészült a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó vasúti infrastruktúra-fejlesztések első üteme, így megindulhat a projekt második szakasza, amelynek nyomán létrejön Kelet-Európa egyik legnagyobb ipari intermodális terminálja – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a helyszínen.

Sikeresen zárult a Mozdulj! Balaton Megkerülő 12. Tandemtúrája

Sikeresen zárult a Mozdulj!

Sikeresen zárult a Mozdulj!

A 248 kilométeres távot 76 lelkes résztvevő hajtotta végre, akik a nosztalgia és közösségi élmények jegyében tettek felejthetetlen bringázást.

Fertőtlenített Fertő-tó és betonba öntött Balaton nélkül nem is igazi az illiberális nyaralás

Mennyit értenek a külföldiek Viktorlandből?

Forrnak a tavak a hőségtől, a Balaton még 30 fokos is lehet a hétvégén

A többi természetes víz hőmérséklete is 25 fok körül van.

A Kedves Vezető, a futóbolond diktátorokat megszégyenítő szerénységgel tíz évet kért magára

A Kedves Vezető, a nagyjából századnyi közvetlen testőrségével - azért csak ennyivel, mert amúgy a családi birtokra, a Balatonra ment, ilyenkor lazulunk - a rendes évi szabija előtt beugrott még igét hirdetni a tihanyi állampárti káder-képzőbe.

Zubreczki Dávid: A templomséta nagy előnye, hogy nem csak nyári szezonban pompás program

A Balaton egy nagyon jó keresztmetszete a tájnak, a különböző koroknak, stílusoknak, vallásoknak – fogalmazott Zubreczki Dávid.

"Ennyire kézben van a polgármester?" - A BalaLand előtt spacírolni igen, de fürödni nem lehet....

Kedden kiderült, hogy Vizvári Attila, Szántód polgármestere szerint a több milliárd forint állami támogatással megsegített BalaLand előtt húzódó tízméteres parti sávra bárki bemehet, ám ott strandolni tilos.

Lefotózták a nyaraló Gálvölgyi Jánost, aki megdöbbentőt mondott

Egy Pápa környéki szállodában pihent Gálvölgyi János, aki elárulta miért nem a Balatonnál nyaral.

A világ legostobább tolvaja a Balatonnál lakik és nő

Vádemelés vár egy 40 éves balatonfüredi nőre, aki lenyúlt két pénzes zsákot egy Balaton-parti benzinkúton, még decemberben.

Erre büszke a MÁV: Rengeteg hamburgert és sört adtak el a balatoni járatokon

Elárultak pár érdekességet a büfékocsikról.

Átúsztam, evezek, kézzel-lábbal harangozok, aláírok.... - Egy köztársasági elnök tevékenysége címszavakban

Ha annyi protokoll-eseményen kellene mosolyognom és felolvasni az előre megírt véleményem, mint Novák Katalin köztársasági elnöknek, akinek ez a munkaköri leírásában feketén-fehéren benne van, akkor bizony nagyon meggondolnám, hogy azokon a kivételes napokon, amit a pór nép hétvégének, szabadságnak hív, mennyire engedem be a...

Nemcsak a strandolók, a kerékpárosok és a kirándulók kedvenc úticélja is a Balaton

Évről évre egyre többen használják ki a Balaton turisztikai térség programlehetőségeit, már nem csak a strandolásé a főszerep.

Vásárhelyi Mária: a Balaton part ma ugyanolyan NO GO zóna a szegény gyerekeknek, mint anno a Margitsziget volt

Emlékszem, általános iskolában, történelem könyvben a Horthy-rendszer mérhetetlen igazságtalanságát azzal érzékeltették, hogy a szegény gyerekek nem mehettek be a Margitszigetre, mert belépőt kellett fizetni, és nekik erre nem volt pénzük.

Guller Zoltán: a Balaton köszöni jól van – a cellainformációk alapján követnek mindannyiunkat!!!

A Kádár-korszakban csak a portások, besúgók, londínerek és agilis üzletvezető-helyettesek jelentettek az egyszerű állampolgárokról.

Bontani kezdi a Vízügy az illegális balatoni építményeket

A vízügy emberei Balatonmáriafürdőn lebontják az illegális stégeket.

Balatoni hétvégét tervez? Gondolja át, mielőtt elindul!

A hideg időjárás lassan elvonul, de a Balaton vize nem melegszik fel egyhamar.

Navracsics Tibor is félti a Balatont: "Az előző nemzedékek és magunk sem vigyáztunk kellőképpen a tóra"

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a Balaton milyen törékeny ökológiai kincs, és mennyire kell vigyázni rá – jelentette ki a területfejlesztési miniszter A szörnyek és sellők című zenés mesejáték kapolcsi előadását megelőző köszöntőjében szombaton.

Átlagék nyaralnak - Több más mellett beteg se légy a Balatonon

Két gyermek mellett nehezen ugyan de összeraktuk egy öt napos balatoni nyaralás árát.

A fesztivál, ahol a véreddel is fizethetsz a napijegyért

Az első hétvége befejeztével nyilvánvalóvá vált: erősen startolt az immmár 32. Művészetek Völgye fesztivál, és semmivel nem maradt el sem a hangulat, sem pedig a felhozatal a tavalyihoz képest.

Templomok a Balaton körül, ha már meguntad a strandolást

Szinte minden Balatonra érkező turistának első dolga csobbanni egyet a magyar tengerben.

Hűsölne a Balatonban? Nem fog menni, lassan 30 fokos a víz

Gyenesidáson mérték a legmelegebbet, de máshol is szinte forr a Balaton.

Két kisgyerek nézte végig, ahogy az apjuk a Balatonba fullad

Vízbe fulladt egy férfi Balatongyörökön.

Ürességtől konganak a NER balatoni hoteljei

Júniusban húsz-negyven százalék közötti visszaesésről számoltak be a szállodák, tavalyi forgalmukhoz képest.

Egy hajszálon múlt a tragédia: 14 éves lány tűnt el hajnalban a Balatonban

A fiatal lányt a vízben lebegve találták meg – írta meg az RTL.

Felborult egy vitorlás a Kékszalagon

A rajt után egy órával történt az incidens – írta meg a SONLINE.

A vihar miatt kétórás késéssel rajtolt el a Kékszalag

A csütörtök reggeli viharos időjárás miatt kétórás halasztással, az eredetileg tervezett 9 óra helyett 11 órakor elrajtolt a Kékszalag Raiffeisen Nagydíj 55. mezőnye Balatonfüredről.