Cívishír
Úgy szidja az MSZP, hogy a nevét sem tudja
Elférne egy magyartanár az MSZP soraiban.
Halva született a világbajnok gyermeke
„A legszebb napnak kellett volna lennie életünkben, ehelyett a legszörnyűbb lett” – írta a sztár.
Sokba fájt a kemény szex a nyílt utcán
A híres hölgy két férfival csinálta, amikor megjelentek a rend őrei.
Előkerült 20,6 millió debreceni forint
A hír nem igaz!
Áder kirúgásokkal kezdte első napját
Alig száradt meg a tinta Áder Jánost beiktatási papírján, az új államfő máris radikális lépésekkel jelezte, hogy új szelek fújnak az elnöki hivatalban.
Kósa: semmifajta háború nem folyik a multik ellen
Péntek reggel nyitja kapuit a Mikepércsi úton rohamléptékkel felépült újabb Tesco áruház.
Biznisz lesz a vizsga? Vizsgaközpontok veszik át a járművezetők vizsgáztatását
Az „éj leple alatt” változtatta meg a kormány a közúti közlekedési törvényt, aminek értelmében július 1-től jönnek a vizsgaközpontok és az azokat működtető (elvileg) állami tulajdonú nonprofit szervezet.
Orbán Viktor szerint vastagon megéri EU-tagnak lenni
Az európai uniós tagság évente több mint ezermilliárd forintot jelent Magyarországnak – mondta a miniszterelnök hétfőn a parlamentben a Jobbik képviselőinek kérdésére.
Jobbikos "leszámolás" Borsodban
Tizenegy Borsod megyei alapszervezetének feloszlatásáról döntött a Jobbik országos elnöksége, 5 másik alapszervezet működését pedig felfüggesztette.
Két jobbikos búcsút mondhat a pártnak
A Jobbik fegyelmi és etikai bizottsága kizárta a pártból Endrésik Zsoltot és Kisgergely Andrást - közölte Staudt Gábor az ellenzéki párt testületének elnöke pénteken
dajcstomi beszólt a jobbikosoknak
Kedvenc twitterezőnk időről-időre felkavarja az állóvizet a magyar politikai életben.
Milliós jutalmak az AKSD-nél? Ilyen jó világ van Debrecenben?
Az a hír járja, magas (15 millió forint feletti) béren kívüli juttatást kapott a közelmúltban az AKSD két felsővezetője.
Bajnai Gordon és a cikkcakk
A volt miniszterelnök előadást tartott szerdán Washingtonban, a Johns Hopkins Egyetemen.
Orbán Áderből csinál államfőt
Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt javasolta köztársasági elnöknek Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a kormánypárti frakciószövetség hétfői esti ülésén.
Az MSZP visszavonást és lemondást követel
Az új vasúti menetrend visszavonását és a felelős államtitkár lemondását követelte vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese
A TASZ nyomására a Fidesz visszavonta elképesztő javaslatát
Font Sándor fideszes képviselő visszavonta azt a módosító javaslatát, amely szükséges szakértelem meglétét szabta volna az információszabadság gyakorlásának előfeltételéül.
Ismét ócsárolta egymást a Fidesz és az MSZP
Nem telik úgy el nap, hogy „nagyreményű” pártjaink ne rónák fel egymásnak kölcsönösen az ország katasztrofális állapotát.
A Jobbik Izrael, a zsidók, a romák, Európa és a demokrácia elleni párt – így a nagykövet
Izrael budapesti nagykövet is megszólalt Baráth Zsolt jobbikos parlamenti képviselő keddi napirend előtti felszólalása kapcsán.
Marad; schmitt tegyünk most?
Az igazat megvallva, nekem Schmitt Pálhoz a mai napig se volt, de holnaptól se lesz semmi közöm azon túl, hogy az újévi Himnusz után ő kíván erőt és körmondatokkal álcázott vakhitet nekem a következő esztendő túléléséhez.
Szanyi kiütné a nyeregből Mesterházyt
Az MSZP történetében először fordul elő, hogy a hivatalban lévő elnöknek kihívóval kell megküzdenie, és nyolc éve arra sem volt példa, hogy verseny legyen a szocialista párt vezetéséért.
Úgy néz ki, akvapóniában nagyhatalom leszünk!
Volt, aki kiásott gödörrel várta, hogy kijöjjön a tervrajz, van, aki csak annyit írt ki a Facebookra: „Köszönöm Péter, megváltoztattad az életem”. A Cívishír lejegyezte a csapókerti halas-zöldséges vezér monológjait a kőkemény télről, az egyre bővülő magyar akvapóniseregről.
Schmitt Pál feloldozása
Schmitt Pál minden – akarom mondani: mind a két – rendszerben olyan szép karriert épített, hogy az már szinte csodálatra méltó, ráadásul ő az első áldozata annak, hogy kezd hígulni a „szakma”. Ő sportoló, nem ideológus, alktománybíró vagy halálraítélt.
Az őszödi sztár is megszólalt Schmitt
Hogy a magyar politikusok képén vastag a bőr, arról nap mint nap meggyőződhetünk.
A Magyar Nemzet nem járatos Debrecenben...
A Magyar Nemzet online kiadása, az mno.hu egy a Diósgyőrrel foglalkozó cikkében a Loki címerét használja illusztrációként.
Száműzik a sovány nőket a tévéből!
A modelleknek minden fotózás előtt egy 3 hónapnál nem régebbi egészségügyi igazolást kell bemutatniuk arról, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szabványa szerint nem alultápláltak.
200 milliót bukhatnak Gyurcsányék
Érthető a Demokratikus Koalíció erőlködése a parlamenti frakcióalakítás érdekében.
Háznagy és főigazgató; új funkciók a parlamentben
Az új országgyűlési törvény szerint új tisztségek jönnek létre a parlamentben: a háznagy és a főigazgató.
Hétfőn csoda történik Debrecenben: lerakják az alapkövet!
Szakmai nappal kötik egybe az alapkőletételt.
Kovács Ákos is Kossuth-díjas
Nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a parlamentben szerdán.
Az EU nem viccel: 495 millió eurót fagyasztanak be, ha nem lépünk
Ez volt az első alkalom, hogy története során az EU túlzottdeficit-eljárás keretében kohéziós források befagyasztásáról döntött, még ha csupán a jövőre nézve és feltételesen is.