Horizont

A győri Rába Hotel összes pincére felmondott

A Kisalföld információi szerint a közelmúltban távozott a győri Rába Hotel összes pincére, ezért a szálloda földszintjén működő Belga söröző nem is fogad most külső vendégeket. A szállóban lakók ellátását beugró emberek segítségével tudják csak megoldani.

Macron: Orbánéknak igazuk van, ha bennem látják a fő ellenségüket

"Ha bennem látják a fő ellenségüket, akkor igazuk van" - reagált Emmanuel Macron a magyar kormányfő és az olasz belügyminiszter keddi sajtótájékoztatójukon elhangzottakra. A francia elnök a Politico szerint azt is megjegyezte újságíróknak Dániában, hogy semmiféle gyűlöletbeszédnek nem fog teret engedni.

Óriásit esett Putyin népszerűsége, mert megpiszkálta a nyugdíjkorhatárt

Nem engedik el nyugdíjba 55 évesen a nőket, és 5 évet emelnek a férfiaknál is. Putyin a tízezreket megmozgató tüntetések hatására csak a nők tervezett korhatáremelését volt hajlandó mérsékelni.

Hetente tört fel a fekália a budapesti mentőállomás vécéjében, úgy oldották meg, hogy lezárták

Nagy Anikó, az egészségügyért felelős államtitkár nemrégiben úgy fogalmazott, a mentők olyan hivatást választottak, amivel minden nap példát mutatnak, és ezzel a példával tanítanak az élet feltétlen tiszteletére, „az élet mindenekelőttiségére”. Éppen ezért „a magyar kormány kiemelt feladatának tartja az OMSZ...

A Fideszen belül is volt kétség, hogy jó-e csak a migránsveszélyt sulykolni a kampányban

Mitől tartottak a Fideszben a választási kampányban és a választás napján? Miért sajnálják még ők is, hogy bénázik az ellenzék? Ezekre is választ adott L. Simon László fideszes parlamenti képviselő egy kolozsvári pódiumbeszélgetésen, ahol Schiffer Andrással vitázott. Hódmezővásárhelytől az EP-választásig kiértékelték,...

„A Fidesz benne volt a Jobbik és az LMP alakulásában”

A műsorvezető Rónai Egon.Szentpéteri Nagy Richárd szerint a Fidesz elsöprő fölényének alapvető okait kutatva akár egy évtizedet is visszamehetünk az időben, ugyanis ekkoriban jöttek létre azok a pártok, amelyek a centrális erőteret a mai napig biztosítják Orbánék számára.Szerinte világos, hogy a jelenlegi, szanaszét tagolt...

Márki-Zay: Még az idén kell egy új párt vagy mozgalom

Csak olyan formációhoz hajlandó csatlakozni, ami következetesen kiáll a jelenlegi autoriter rendszer ellen, és ami a teljes ellenzéki összefogást képviseli.

Kikerült a kereszt a Parlamentre

Áder János a Kossuth téri, ünnepi tisztavatáson felsorolta, milyen bűnöket nem szabad feledni.

Balmazújvárosban elbukott a Fidesz által támogatott polgármester-jelölt

A független Hegedűs Péter több mint 300 szavazattal nyomta le a Fidesz által támogatott Nagy Tamást.

Emlékeznek még Kaya Ibrahimra? És Josip Totra?

A Fico Kft.-t 1990-ben egymillió forint törzstőkével alapította a Fidesz. Azóta pártközeli vállalkozások sokasága jött létre, vezetőségükben ugyanazokat az ismert neveket találni. Van viszont két olyan cég is, amelynek bejegyzett tulajdonosa egy létező horvát személy, aki e tényről mit sem tud.

Nincs megállás: elérte az 1400 milliárdot az államháztartás hiánya

Teljesült az éves hiánycél 109 százaléka.

46-an fulladtak eddig vízbe Magyarországon

46 esetben történt vízbefulladásos haláleset idén január 1. és július 31. között – írja az ATV oldala az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott adatok alapján.

Hiába titkolta másfél éven keresztül az állam, végül el kellett árulniuk, hányan fagynak halálra az országban

Még tavaly év végén indították a pert a rendőrség ellen, azután , hogy a rendőrség fél éven keresztül azzal ütötte el a kérdéseiket, hogy nincsenek adatok a birtokukban a halálra fagyott emberek számáról.„A kihűléses halálesetek száma azért fontos, mert ez egy civilizációs halál. Ma, 2018-ban Magyarországon, illetve...

Tiltakozás egy rágalmazó cikksorozat ellen

Hazai értelmiségiek tiltakoznak a Magyar Idők című napilap művészeket, intézményvezetőket támadó cikkei, cikksorozata ellen.

Tényleg halált érdemelnének a családsegítők? – Egy volt szociális munkás döbbenetes beszámolója

Vendégszerzőnk tizenkét évet dolgozott szociális munkásként, ebből hetet családsegítő szolgálatoknál, vidéken és a fővárosban egyaránt. A 33 éves férfi 2016-ban, végső elkeseredésében hagyta ott a szakmát, amikor összevonták a családsegítő és a gyermekjóléti szolgálatokat. Néhány nappal ezelőtt Inárcson egy 61 éves...

Fejenként csaknem 4 millió forintnyi kunát kap vissza 120 ezer horvát devizás

Semmissé nyilvánította a svájci frank alapú jelzáloghitelt a horvát legfelsőbb kereskedelmi bíróság arra hivatkozva, hogy a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról - írta a Vecernji List című horvát napilap csütörtökön.

Mindenki elégedett, kivéve Macron Orbánnal

Önkéntes alapon épülhetnek migrációs központok az Európai Unió területén belül – erről állapodtak meg az unió tagállamai a brüsszeli migrációs csúcson. Az EU Észak-Afrikában is központokat hozna létre a menedékkérelmek elbírálására. Orbán Viktor a francia elnöktől kapott éles kritikát a találkozó után.

Kínos videó: levegőnek nézte Orbánt Merkel és Macron

 A 444.hu-n megjelent egy videó arról a pillanatról, mikor Orbán Viktor miniszterelnök az EU csúcs után próbál az Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök közti viccelődésbe bekapcsolódni, de nem sikerül neki. Merkel a felvételen jelzi, hogy majd később beszélnek.

A hét képe annyira delejező, hogy nem tudod levenni a szemed róla. De vajon miért?

A hét képe annyira delejező, hogy nem tudod levenni a szemed róla. De vajon miért?

Kövér: Az Index nem sajtó

Az Országgyűlés elnökét a folyamatban lévő alkotmánymódosításról és a Stop Sorosról szerettük volna kérdezni.

25 előtt-utána fotó, ami teljesen megváltoztatja a véleményed az utcai művészetről!

Ugyanis a szépség nemcsak képeken ábrázolható, hanem bármilyen felületen, csak a képzelőerőnket kell hozzá használni.

Eszméletlen képek, amik bebizonyítják a Japánok társadalma egy másik bolygóról származik!

Két hetet töltöttem el áprilisban Japánban utazgatva, és bizton állíthatom a képek nem beállítottak és nem állítanak valótlanságot. Szinte nevetséges, hogyan képesek ilyen szabálykövetően és harmóniában együtt élni… egy Neandervölgyi előembernek éreztem magam, pedig nem is vagyok az a szemetelős kultúrálatlan fajta:

Degeszre keresi magát a magyar államon a Valton

Története legnagyobb sikerét könyvelhette el 2017-ben a Valton Security őrző-védő szolgálat: Bessenyei István és Varga Lajos cége már az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülése óta dinamikusan fejlődik, de tavaly minden korábbi rekordot megdöntöttek.

Az állam megveszi Mészáros Lőrinctől az ország legnagyobb naperőművét

Mészáros Lőrinc eddig állami megrendeléseken keresztül jutott elsősorban pénzhez, illetve komoly hiteleket is felvett bevásárlásaihoz bankoktól, továbbá a tőzsdén részvények eladásával is szedett be pénz vállalatai számára, szóval sok forrása volt fantasztikusan gyors meggazdagodásának.

Bezáratja a kedvelt családi kisvendéglőt a fideszes önkormányzat, hogy hittantermet csináljon a helyén

Szarvas Ferenc idestova 20 éve visz egy családi kisvendéglőt a Körönd közelében, a Felsőerdősor utcában. Gulyáslevest, resztelt májat, rántott húst ás más, ma már ritkábban kapható, egyszerű magyaros ételeket süt-főz a környéken dolgozó bankároknak, tanároknak, vámosoknak, bejárnak hozzá nyugdíjasok és diákok is.A...

Nagy Boldizsár: "Szégyellem magam egykori tanítványaim miatt"

Ízekre szedte a Stop Soros törvénycsomagot a nemzetközi jogász, a kormány javaslata számos kérdést felvetett benne.

Dollármilliárdosaink a mezőgazdaságban is arattak

Hatodik éve dolgozzuk fel az agrártámogatások adatait, hogy a közvélemény is tájékozódhasson arról, kik Magyarország legnagyobb zöldbárói és hogyan alakulnak az erőviszonyok az agráriumban.

Videón a brazil rendőrnő, aki lelőtte a gyerekekre fegyvert fogó férfit

Anyaként volt az iskola előtt, de egy pillanat alatt szolgálatba helyezte magát. Kitüntették.

Simicska már nem kegyvesztett? Milliárdos állami szerződést kapott

Zsíros szerződést kapott Simicska és Kuna Tibor cége a Szerencsejáték Zrt.-től – írta a Zoom.hu. A portál szerint a szerződéseket még az áprilisi választások előtt közzé kellett volna tenni, ám ezt valószínűleg szándékosan, elmulasztották megtenni.

Ők működtetik a NER üzleti hátországát: bemutatjuk az oligarcha utánpótlás-válogatottat

42 éves, jogot végzett férfi – így fest a NER másodvonalbeli haszonélvezőinek átlagos pedigréje.