Nyírfa

Végigbeszéli az országot, de az nem derül ki, hogyan bontaná le az Orbán-rendszert – Magyar Péter politikai arcéle
@kereső: 17.41

Ezek szerint nem járok messze az igazságtól.
Ez a gyermeki lelkesedés szíven ütött, mert csak igazolja azt a szomorú tényt, hogy a magyar társadalom nem képes a higgadt, felnőtt gondolkodásra.
Látod, ezért állnak olyan közel hozzám Kovács Gergelyék. Mert ugyan hülyülnek vég nélkül, de olyan komoly, olyan érett világképük van, amely leginkább a jézusi életmodellhez hasonlít.
Várom a nyolc órát.
„Háborúpárti?” – A volt miniszterelnök dühében a Fidesz édesanyja térde kalácsát emlegette
Hát igen, így is tud a Feri. Talán, előbbre lennénk, ha sűrűbben kelt volna ki magából ilyen elemi erővel. És persze mentünk volna a Kossuth térre, de nem ám úgy, hogy aztán hazajövünk, az ellenállás kipipálva.

No, a fidesz viszont olyasmire vetemedett, amire egyelőre nincsenek szavaim, tetteim lennének, ha nem lennék kultúrember. De az vagyok.

Itt a link: nyugatifeny.hu/2024/05/30/szentkiralyi-alexandra-fidesz-kampany-kinaiak
Szijjártó Péter: Gőzerővel zajlik a NATO ukrajnai missziójának előkészítése
:)) Kivételesen busszal jöttem haza a piacról, semmi kedvem nem volt ebben a melegben gyalog cipekedni.
No, végigélvezhettem egy előadást, amely a magyarok ezer évéről szólt, de nem ám dicshimnuszként, ellenkezőleg. A két férfi egymás szavába vágva elemezte történelmünket a sztyeppéktől napjainkig, különös tekintettel a harci kedvre: mert mindig csak a harc, ezek mást sem tudnak, ha ketten lennének, akkor is utálnák egymást, hárman már hadsereget állítanak fel, nézd meg, harcol az utcán, harcol Brüsszellel, harcol mindenkivel, harccal kel, és harccal fekszik. Ilyen a magyar, mondta ki a végszót az eggyik, magyar? olyan már nincs is , én is szláv vagyok, meg német, szólt a másik, én pedig jeleztem, mert megérkeztem.
Végig mulattam az utat, kár, hogy a stílust, a hanglejtéseket, a mozdulatokat nem tudom visszaadni.
Miért Orbán a legkisebb királyfi, és miért Soros a hétfejű sárkány?
Orbán mint legkisebb királyfi! Ez a hét legjobb vicce! :))))
Hova gurulsz, kis kriályfi? Messze még a Prüsszel!
Meloni még gondolkodik, hogy mondja meg: tűnj el!
Szétaláznak, ingyom-bingyom,
vége már a dalnak,
elreptetnek, egyenesen
a kínai falnak.
Figyelmeztetnek a gyógyszerészek: nagyon komoly májkárosodást tudnak okozni a táplálékkiegészítők
Milyen megtévesztő cím!

Ez a szakmaiatlanság netovábbja. Az első hely a gyógyszereké, a 2. a helytelen életmódé, amely a betegségek forrásává válik, a 3. az információhiány, a 4. a mentális és a fizikai higiéne alacsony szintje.
És , mivel minden összefügg mindennel, nem is kell sorrendet felállítani.
A táplkálékkiegészítők a legkevésbé hunyók , nyilván akárkit nem szabad a gyártás közelébe engedni.
"Ha Meloni összeáll Orbánnal, búcsút inthet a Néppárt támogatásának" - Vincent Collen francia újságíró a Fülkében
@Horizont: 11.44

Tőlem azt ír, amit akar. A munkába állásom első napján a pszichiátria főorvosasszonya azt mondta, az első, egyben a legfőbb szabály az, hogy beteggel nem vitatkozunk.
Én azóta is ehhez tartom magam.
Végigbeszéli az országot, de az nem derül ki, hogyan bontaná le az Orbán-rendszert – Magyar Péter politikai arcéle
@Pusztai: 08.57

Én inkább azzal a meglátással értek egyet, hogy Orbán nélkül a fideszben megindulna egy öntisztulás, ugyanis nyilvánvaló, hogy a párt mai vezető rétege mellett a fidesz a jövőben már labdába sem rúghat. A szervezet túlélése a tét. Szerintem. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy Magyar erre játszik, ő akar Orbán nyomdokaiba lépni , de kétséges, hogy ez sikerülne. Bár, bár...miután a fideszben becsületes ember nincs porondon, és, akibe szorult némi önmérséklet, már olajra lépett, szóval, lehet, hogy mégis lenne esélye, feltéve, hogy a párt megszabadul az első vonaltól.
A valaha volt legnagyobb akcióba kezd mától a Fidesz
Ez a fidesz! Ahol csak megfordulnak, törnek, zúznak, csalnak, önkényeskednek, rágalmaznak. MIlyen ember az, akinek ezek kellenek? Az amerikai magyarok nagy része, hál'isten, nem viseli a NER-stílust.

mfor.hu/cikkek/kozelet/los-angeles-fideszes-fokonzul-szeles-tamas-amerikai-magyarsag-perehazy-miklos-egyesult-magyar-haz.html
"Ha Meloni összeáll Orbánnal, búcsút inthet a Néppárt támogatásának" - Vincent Collen francia újságíró a Fülkében
@Pusztai: 09.09

Ez a "lábasfejű" annyira nem tényező, hogy sár sem lehet a cipőd talpa alatt. ENNYI!, kedves.
Végigbeszéli az országot, de az nem derül ki, hogyan bontaná le az Orbán-rendszert – Magyar Péter politikai arcéle
@Dr. Proktor: 08,38

Kedves @Dr. Proktor: , 2026-ot még meg kell érni! És ki tudja, mi minden történik még addig. Már többször írtam arról a vélekedésemről, hogy Orbánnak ez az utolsó éve. Lehet, hogy nagyot tévedek, de tény, hogy nem áll jól a szénája. Ha az unióban bukik, azt mentálisan már nem éli túl, és itthon is nagyon nagy az elégedetlenség.
Véget ért Putyin hatalma? – Már az utódja is megvan
2036-ig? Meg sem érem. De ő sem.
Erősen remélek egy pozitív fordulatot Oroszországban, hogy ne kelljen már ennyire utálnom őket.
Végigbeszéli az országot, de az nem derül ki, hogyan bontaná le az Orbán-rendszert – Magyar Péter politikai arcéle
@kereső: 08.15

Csak az EP-jelölt kérdéses. Ezt fogják eldönteni a viták, és az utolsó hét történései. A Partizánnál Marietta - Kutyapárt - harmatgyenge volt, de a következő vitákban már nem őt indítják. Meglátom.
Magyar Hang: Nyolcszáz venezuelait jelentettek be az I. kerületbe, szavazhatnak is
@Pusztai: 08.,07

Igen, Naszály gyenge, nem lett volna szabad őt indítani, pláne egy olyan fajsúlyos , történelmi kerületben, mint a Vár és környéke.
Végigbeszéli az országot, de az nem derül ki, hogyan bontaná le az Orbán-rendszert – Magyar Péter politikai arcéle
@Pusztai: 08.02

Nálunk Momentumos a jelölt, mögötte áll az összes ellenzéki párt, úgyhogy könnyű dolgom van.
Nagyon féltem Budapestet.
Végigbeszéli az országot, de az nem derül ki, hogyan bontaná le az Orbán-rendszert – Magyar Péter politikai arcéle
@kereső: 07.50

Még van egy bő hét, és több vita. Valószínűleg az utolsó napig fogok mérlegelni, de a Kutyások már belopták a szívembe magukat, több az esélyük nálam. Nem szeretem a matekot, az intuitív létezést annál inkább.
Magyar Hang: Nyolcszáz venezuelait jelentettek be az I. kerületbe, szavazhatnak is
@szegfue: 07,37

Oké, de eddig nem rendelkeztek állandó lakcímmel, ezért a választások előtt egy-két héttel bepasszírozni őket első kerületi lakásokba, nemcsak több mint gyanús, hanem hatalamas lólábak lógnak ki.
Ezt mindenképpen meg kell vétózni!
Végigbeszéli az országot, de az nem derül ki, hogyan bontaná le az Orbán-rendszert – Magyar Péter politikai arcéle
@Pusztai: 06.42

Én már leszűkítettem a kört: Momentum vagy Kutya, de így is nehéz a döntés. A szívemmel Kovács Gergelyék felé hajlok, és , lehet, hogy már el is dőlt. Pláne, hogy ők Baranyit támogatják a helyhatóságin, márpedig Baranyi a nagyon kevés hiteles politikusok között van.
Akkor ezt megbeszéltem magammal. :)
"Ha Meloni összeáll Orbánnal, búcsút inthet a Néppárt támogatásának" - Vincent Collen francia újságíró a Fülkében
Tegnap meghallgattam a beszélgetést, isten bizony élveztem - volt magyar fordítás -, hogy két értelmes felnőtt disputájának lehettem a részese.
Meloninak fel van adva a lecke, és, ha jól dönt, akkor Orbán nem lesz tagja egyetlen frakciónak sem.
Magyar Hang: Nyolcszáz venezuelait jelentettek be az I. kerületbe, szavazhatnak is
@szegfue: 07,23

Igen, ha valóban magyar állampolgárok, és állandó lakhellyel rendelkeznek az adott helyen. De, hogy ippeg most lettek bejelentve, a szavazás előtt, ez akkora és olyan vérlázító csalás, amit nem lehet annyiban hagyni.
Váratlan fordulat Putyintól – Ezt akarja tenni Zelenszkijjel
Putyin úgy döntött, elnökválasztás lesz Ukrajnában. Világos, mint a nap. Én pedig azon morfondírozom, hogy hány ablak van az ő lakosztályaiban.
És, hogy ez a Putyin még az a Putyin?
Dobrev Klára beintett a rettegő köztv-nek
A vita megrendezését már nem lehet visszacsinálni, kíváncsi vagyok a hírhedt vitavezető reakcióira.
Az biztos, hogy ilyen silány közszolgálatija még nem volt az országnak. Kérdés, hogy lefedi-e a lakosság kritikus többségét. Mert, ha igen, akkor ezt a többséget vissza kell irányítani az őshazába. Mi pedig édenkertet varázsolunk ezen a gyönyörű földön, békés szomszédságban az európai népekkel.
Megkérdezték Szijjártót, hogy behívja-e az orosz nagykövetet a hackertámadás után
Fordítva: az orosz nagykövet hívja eligazításra az ő Petyájukat. Szörnyű lehet árulónak lenni.