Amerikai elnök még sohasem nézett szembe büntetőeljárással, de ez a per már 2018 óta érlelődik. Donald Trump ellen a vád az, hogy üzleti dokumentumokat hamisított annak érdekében, hogy a 2016-os elnökválasztási kampányára káros információkat és törvénytelen tevékenységeket titkoljon el az amerikai választók elől.

Durván őszinte pornós is vallott Donald Trump ellen – Így áll most a per

Fotó: Wikipedia

Az első fontosabb tanúvallomást Hope Hicks korábbi volt fehér házi kommunikációs igazgató, Trump közeli bizalmasa adta. Hicks 2016-ban a republikánus elnökjelölt kampányszóvivőjeként dolgozott, így közvetlen belelátása volt a kampány megannyi botrányának kezelésébe. A bíróságon például felemlegette, hogyan szerzett tudomást az Access Hollywood néven elhíresült felvételről, amelyen Trump arról beszél, hogyan fogdoshatja a nők nemi szervét azért, mert híres – közölte a Telex.

Vallomása során Hicks elárulta, hogy az Access Hollywood-botrányra és más hasonló helyzetekre adott első reakciója a teljes tagadás volt. Arra a kérdésre, hogy Trump hogyan reagált a felvételre, Hicks azt válaszolta, szerinte az elnökjelölt úgy érezte, „ez teljesen szokványos beszélgetés két férfi között”.

A vallomást követően megjelentek olyan vélemények, melyek szerint Hicks beszámolója egyenesen pusztító volt a védelemre nézve.

A második koronatanú a Stormy Daniels művésznevet használó Stephanie Clifford pornósztár volt, aki azt állította, 2006-ban lefeküdt a politikától akkor még távol álló Trumppal. Az időnként zavarbaejtő részletekkel megtűzdelt vallomás a legtöbb elemző szerint nem segítette túlságosan a vádat, páran viszont arra mutattak rá, hogy a pornósztár tanúskodása színt adhatott a tágabb történetnek.

Az ügyészség utolsó koronatanújaként tett több napon keresztül vallomást Michael Cohen, Trump volt ügyvédje és néhai hű szövetségese. Cohen 2006 és 2017 között dolgozott a Trump-szervezetnek, ám utána szembefordult korábbi főnökével, és börtönbe került, miután bűnösnek vallotta magát a hallgatási pénzzel kapcsolatos kampányfinanszírozási jogsértésekben.

Korábban Trump ügyvédei azt sugallták, és Hicks vallomásában is elhangzott, hogy Trump a családját akarta megvédeni. Cohen azonban arról beszélt, hogy egyáltalán nem a családja, hanem kizárólag a kampányra gyakorolt hatás érdekelte Trumpot.

Cohen kulcsfontosságú tanú, ugyanis ő az egyetlen, aki Trumpot közvetlenül összefüggésbe hozta az üzleti dokumentumok állítólagos meghamisításával. Ennek megfelelően a védelem napokon keresztül keményen támadta, mániákus hazudozónak és bosszúszomjasnak beállítva az exelnök volt bizalmasát.

A tárgyalás során nemcsak a tanúk, hanem a vádlott is központi szerepet játszott. Trump már a tárgyalás megkezdése előtt betámadta a vádat vezető Alvin Bragg kerületi ügyészt, akit többek között dagadtnak, lustának és alkalmatlannak nevezett. Hasonlóan járt el Merchan bíróval, akit elfogultsággal vádolt meg, míg Trump régi szövetségese, Rudy Giuliani azt vetette a kolumbiai származású bíró szemére, hogy nem képes fenntartani az angol–amerikai igazságügyi hagyományokat.

A sorozatos támadások hatására Merchan nyilatkozati tilalmat rótt ki Trumpra, ami elviekben megakadályozza, hogy a politikus kárt okozzon a tárgyalás menetének és a tanúknak.

Trump ezt a tilalmat többször megszegte nyilvános posztokkal. Miután pedig a kilencedik ilyen alkalommal a bíró kiszabta a pénzbüntetést, és börtönnel is megfenyegette.

Forrás: telex.hu
Fotó: Wikipedia

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
érdekesek ezek az amik, clintont majdnem kicsinálták mert mónika lepippantotta, ennek a tramplinak meg az összes fizetett kurváját és adócsalásait elnéznék...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pusztai
Én tsakkk aszt kérdem:
- ha Ocsmány Vigyor Bidennek drukkolna, akkor is ez lenne Trumpliról a vélemény???
ezerre fogadom, akkor rohatt kurvázó, azódacsaló, hazaáruló, államelleens erőszakos puccsista, ... stb lenne.
Csizmás Kond
...sokmindent el lehet hinni Trumpról de nem mindent...szeret színészkedni, szeret kérkedni, de szerintem van annyi pénze hogy ne holmi pornóskurvákkal kelljen enyelegjen, akik pénzért bármire képesek.
sokanvagyunk
Az urológusát mikor hallgatják meg? - ja, annak esküje van hogy hallhasson.
Őrnagy
@Pusztai Gyagyás: Ugyan Gyagyás! Ennek semmi köze ahhoz, hogy ki szereti, ki utálja, kit meg egyáltalán nem érdekel!
Az USA-t mintademokráciaként propagálják, és példát is kellene mutatniuk au ügyészi és bírói függetlenségből, a tárgyilagos perekből, a demokratikus választásokból, a halottak szavazatainak az elhagyásából, stb. De az USA ezekből mindből csúnyán megbukott!
jesz
Trump tudhatná, hogy a tevepatát nem tapizni kell, hanem rendesen kinyalni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.