Paul
Komárom-Esztergom megye: hitelt ígértek, még ő fizetett
Klasszikus eset: hitelt ígérnek az ügyfélnek, akinek szüksége van a pénzre. Aztán "elfelejtik" megfelelően tájékoztatni, és ahelyett, hogy hozzájutna, még azt az összeget is keresheti, amit regisztrációs díjként, és úgynevezett havi részletként befizetett...
Vízivárosi felújítások 2014-ben
A Vízivárosban idén megvalósuló felújításokról, fejlesztésekről tájékoztatta a lakókat és a sajtó képviselőit Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő. A 3-as számú választókerületben utakat, járdákat, parkolót, gyalogátkelőhelyet és játszótereket újítanak fel, illetve sportpályák állapotát állítják...
Székesfehérváron rendezik az idei öttusa Európa-bajnokságot
A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) rendezi a sportág idei Európa-bajnokságát, melynek házigazdája Székesfehérvár lesz július 9. és 14. között.
Fűtött sátor, bővülő vízfelület a fehérvári uszodában
Átadták az új eredményjelző táblát a Csitáry G. Emil uszodában, és az infrastruktúra javítás érdekében megkezdődött a strand medencéinek felújítása.
Országos természetvédelmi státuszt kapott a fővárosi állatkert
Országos jelentőségű védett természeti terület minősítést kapott a Fővárosi Állat- és Növénykert - jelentette be Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója az intézményben keddtől vasárnapig zajló Föld Fesztivál nyitónapján.
Legegyszerűbb az úgynevezett söralátét bevallás
A személyijövedelemadó-bevallás legegyszerűbb módja az adónyilatkozat, amit sokan csak ?söralátét-bevallásként?
Fény derült a fehér gólyák egyik afrikai telelőhelyére
Északra, hazafelé tartanak azok a másod- és harmadéves, fiatal fehér gólyák, amelyeket az elmúlt két év során láttak el GPS-GSM-alapú jeladóval: kettő közülük kedden már az Egyenlítőt is átlépte vonulása során, illetve a faj újabb telelőterületére is fény derült a jeladóknak köszönhetően
7.Tatai Patara Török-kori Történelmi Fesztivál
2014 május 30 - június 1. - A 7. Tatai Patara 1957 Török-kori Történelmi Fesztiválon idén is a bátorságot, a leleményességet és a hűséget ünnepeljük, és kínálunk családoknak, baráti vagy munkahelyi társaságoknak, közösségeknek, vagy akár iskolai osztályoknak tartalmas szórakozást, feledhetetlen élményeket és különleges...
Rekordszámú résztvevő a Gerecse 50-en
Még soha nem indultak el ennyien a Gerecse 50 Decathlon teljesítménytúrán Tatabányán, mint 2014. április 18-án. 7092 túrázó indult el a különböző távokon (legnépszerűbb az 50 km volt), így megdőlt a 33 éves rekord !
SZJA Bevallási Fórumok Komárom
Ha még nem töltötte ki, nem küldte be a 2013. évi személyi jövedelemadójáról a megfelelő nyomtatványt, érdemes részt vennie az adóhatóság által városunkban rendezendő fórumán, melynek helye, időpontja alább olvasható:
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság árverési hirdetménye
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyilvános árverésen értékesít 35 gépjárművet 2014. május 12-én 11.00 órakor. Az árvetés helye: Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 2800 Tatabánya, Komáromi utca 2. /Kistanács terem/
A móri úszók újabb húsvéti ajándéka: 7 arany, 13 ezüst, 4 bronz !
Húsvét vasárnap arról számoltunk e, hogy a magyar úszóválogatottnak már móri versenyzője is van Leitner Zsófia személyében. Az élet nem állt meg büszkeségeink háza táján ! Most a MUSZE 2014. áprilisi eredményeit oszthatjuk meg olvasóinkkal. Két hétvége három helyszínén rengeteg érem, sok kiváló helyezés született....
Móri úszó a magyar válogatottban !
Többször adhattunk hírt a Móri Úszó Egyesület kiváló eredményeiről. Most egy újabb mérföldkőhöz érkeztek, hisz egyik versenyzőjük, Leitner Zsófia az elmúlt hétvégén immár a magyar válogatottban mutatkozott be, mégpedig sikeresen !
V. Csákberényi Betyárnap programja 2014
2014. május 24-én (szombaton) 8.00 órától május 25-én 02.00 óráig a régi sportpályán egész napos programokkal! A tombola fődíja egy csikó !
Fölszállott a páva: Különdíjas az Alba Regia Táncegyüttes
A legnagyobb siker nem sikerült ugyan, de nem jött haza üres kézzel az Alba Regia Táncegyüttes. A vidéki hagyományőrzés különdíja az övék lett.
Kisbér: kábítószerterjesztő és birtoklók ellen indult eljárás
Ugyanazon a napon fogták el a rendőrök a kábítószert birtoklókat és a terjesztőt is. A bakonysárkányi körzeti megbízott szemfülességét dicséri az ügy, akinek gyanúsak lettek a kocsiban ülő férfiak. A terjesztőt a kisbéri rendőrök fogták el.
Egy bakonysárkányi anya éjszakai kálváriája
Nagy szüksége volt a segítségre annak a bakonysárkányi asszonynak, akit Bokodon találtak meg a rendőrök éjszaka. Odáig bírta a gyaloglást és a hideget a kórházban tatabányai tett látogatása után.
Személyi sérüléses baleset Tatabánya és Oroszlány mellett is
Rosszul kezdődött a hosszú hétvége és a Húsvét többek számára Komárom - Esztergom megyében. Közlekedési baleset történt az 1-es úton Tatabányánál és Oroszlány - Majk között is.
Belehalt a verésbe egy férfi Székesfehérváron
Valószínűleg a verésbe halt bele egy férfi Székesfehérváron a Horváth István lakótelepen április 17-én.
Másodfokú viharjelzés Fejér megyére április 14-én !
Sajnos, elég rossz hírt kaptunk az április 14-én (hétfőn) délután - este Fejér megyében várható időjárásról. Jobb, ha komolyan vesszük, akkor kevésbé érhet bennünket meglepetés !
Kisvasúttal Mórról a Vértesbe ?
Magyarországon - így a Dunántúlon is - számos helyen működik kisvasút.
Bányagépeket lehet örökbefogadni a Tatabányai Ipari Skanzenben
A Tatabányai Múzeum különleges kiállítóhelyén, a Bányászati és Ipari Skanzenben szerdán hivatalosan is örökbe fogadta több civil szervezet és magánszemély a szabadtéri múzeum egy-egy kiállított gépét, berendezését, hosszú távon vállalva a masinák karbantartását.
Új fejlemények a fehérvári belváros fejlesztéséről, szépítéséről
Kormányhatározat született a Belváros rehabilitációjának folytatásáról. Az „Új Belváros – Várkörút rehabilitációja” című pályázattal lehetőség nyílhat a Várkörút és kapcsolódó területek rehabilitációja révén a szűken vett belváros „kiszélesítésére”, a 30-as évek fasorral díszített hangulatának...
Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok 2014., Fehérvárcsurgó, Károlyi-kastély
2014. május 30 - június 1. (péntektől vasárnapig) a Károlyi - kastélyban.
Szent György Napi Lovasünnep Tatán 2014. április 25-27.
A város legnagyobb ingyenes rendezvényét a népszerű ló- és lovas áldással egybekötött Szent György napi lovas ünnepet 2014-ben április 25-27. között rendezi a Tatai és Térségbeli Lovasélet-fejlesztő Szövetség. Díszvendég Mongólia és Kazahsztán lesz.
Nem tartanak ebédszünetet, viszont sok kávét isznak a magyar dolgozók
- A magyar munkavállalók csaknem fele egyáltalán nem tart ebédszünetet és csak 15 százalékuk eszik naponta ötször. A dolgozók 73 százaléka kávézik rendszeresen, nem ritka, hogy akár napi négy alkalommal is - derül ki egy friss felmérés eredményéből.
Szja-bevallás elektronikusan
Egyre több személyijövedelemadó-bevallás érkezik az interneten a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Tavaly az összes bevallás mintegy negyede elektronikus formában jutott célba. Idén - egyebek mellett - már az adónyilatkozat is letölthető néhány kattintással a NAV honlapján található banner segítségével.
Minden eddiginél több érmet kaptak magyar borászatok Bordeaux-ban
Minden eddiginél több, 49 érmet, köztük 18 aranyat kaptak idén magyar borászatok az egyik legrangosabb nemzetközi borversenyen, a bordeaux-i Challenge du Vin-en.
Felszámolták, mégis működött a tatabányai étterem
Nem zavarta egy tatabányai étterem vezetőjét, hogy már a cégnyilvántartásból is törölték, felszámolták, tovább működött. Ráadásul még egy nyilvántartást is vezettek a bevételekről, mely tízmilliós nagyságrendű volt.
Két autó személyi sérüléses karambolja Móron
A móri Lidl újranyitása - ahogy az várható volt - nagy tumultussal járt április 10-én csütörtökön az áruház környékén. Sajnos, két személy sérülésével járó közlekedési baleset történt a kereszteződésnél.