Tehenész

Így zavarták el a riportert, aki lefilmezte a közszolgálati egyetemről távozó holokauszttagadó iráni exelnököt – videó
@KisTehen: Úgy látom magadra ismertél. Amit írtál azért te jársz ide mivel látjuk imádsz szopni . Egyébként azért járok ide, hogy az ilyen ökröket visszatereljem ahová való a tehénszaros karámba ahonnan megszöktél amikor nyitva hagytam az ajtót.
Így zavarták el a riportert, aki lefilmezte a közszolgálati egyetemről távozó holokauszttagadó iráni exelnököt – videó
Ezt a két baromfi udvar lakót nem lehetne innen eltirhítani. Ekkora ember-állatot mint ezek ketten még nem hordott hátán a föld.
Csak a nyakkendő változott – szóról szóra ugyanazt a beszédet mondta el Halász János a parlamentben egy hónap különbséggel
Ismétlés a tudás anyja/ latin eredetű közmondás/ Igen okos ember a Halász még ezt is tudja és gyakorolja is. De talán nem a parlamentben kellene.
"Eddig, és ne tovább!" – Fideszes plakátokat gyújtottak fel az I. kerületben, kiakadt a polgármesterjelölt
Ismerős a történet, ez a gyújtogatás olyan Fideszes. Mintha a Tv székháznál már lett volna hasonló.
Orbánnak innen is mennie kellett – Csepel kitiltotta
@Nanya: Tőlem szökött meg az a nagy állat a többivel, alacsony volt a kerítés, nem olyan mint a a határon. Olyan kellett volna ide is, talán már a ott felakadt volna és nem fárasztana bennünket ez a másik döggel, az egér zabálóval.
Orbánnak innen is mennie kellett – Csepel kitiltotta
Nem elég nektek az M1, M2,M3, M4 / ezek nem autópályák csak a hívek részére/ TV2 , Kossuth , Petőfi rádió stb., és a megyei napi lapok. Több kell nem elég- idézet.
Ungár Péter valódi szabadságharcra hívja Orbán Viktort – Ha kell a miniszterelnök mellé áll és kész küzdeni az Unioval a magyar érdekekért
Petike! A nálunk dolgozó külföldiek béréből mi a helyzet. Miért nyomják le a magyar béreket. Talán a hazai dolgozókkal sem ártana foglalkozni.
40 millió forint kenőpénzt vett át egy bőröndben? Gyanúsítottként hallgatták ki Molnár Zsolt MSZP-s képviselőt
Kedves ügyészség és Völner úrral mi a helyzet a bizonyítékok ellenére. Itt csak egy hamis tanú bizonyíték nélkül. Valószínű, hogy most nem lesz hiba a nyomozásban és persze minden jogszerű is lesz.
Telex: Balog Zoltán nem mond le
Te Kis Tehénnek álcázott nagy ökör nem veszed észre, hogy jön a böllér. Hamar látni fogod a feliratot: VÁGÓHÍD.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint Európa térdre esett
Igen, és bennünket figyel térdelve a szakadék széléről ahogyan mi ott lent egyedül maradva kapálódzunk.
"A fideszes polgármester nem bírta a helyi döbrögi képviselő kiskirályságát"
Esetleg ha már jól tele etted magad, a túlárazáshoz van véleményed. Talán csak nem így éled az életed?
Deutsch Tamás: "Teljes lelepleződés"
@csak úgy.”Kis Tehén” elsőnek már szopja is magába.
Hivatalos: a NER által behúzott Vörösmarty téri karácsonyi vásár a környék legdrágábbja
Úgy látom ennek a kérődző állatnak ehhez is van véleménye, pedig ő a legelőn szokott étkezni.
Újabb részletek Orbán brüsszeli „kávéjáról”: Kinevették a miniszterelnököt az EU-csúcson
Ideje volna már ez a tehenet vágóhídra vinni, hiszen mindenki látja, hogy mekkora ökör lett belöle.
Pintér nem kér a lövöldözésből Magyarországon
Bezzeg amikor nem ők voltak kormányon akkor lehetett robbantgatni, lövöldözni, gyújtogatni, autókat rongálni és lehetne még sorolni. Biztos ezt is a mostani ellenzék szervezte magának, ugye Don Pintér elvtárs?
A DK bejelentette egyik fővárosi polgármester-jelöltjét
Ezt mondja olyan -a Tehén. aki még a saját hátsó felét sem tudja tisztán tartani. Neki semmi nem jó csak a saját meleg ürüléke.
Nagyot változik mindkét üzemanyag ára szerdától
Király. Egy teli tank 50 liter 30 000.- azaz a gyengébbek kedvéért harmincezer forint. A színtiszta megtakarítás 250 forint, azaz kb. 3 kifli. Az út a benzinkút ig és vissza 10 km, 0,8 l benzin 480.Ft. Lehet örülni kedves M1 -esek.
Hollik István szerint a gyurcsányi politika miatt volt egekbe ugró államadósság, államcsőd-közeli állapot
@KisTehen: Mióta kiengedtek a karámból elszabadultál mint egy hajó ágyú, és írogatsz ökörségeket tehén létedre.
Hollik István szerint a gyurcsányi politika miatt volt egekbe ugró államadósság, államcsőd-közeli állapot
Kis Tehénnek úgy látom jól fizet s seggnyalás. Balatoni nyaralás, Horvátország, állandó kommentelés. Munka, dolgozni, ja azt nem próbálta, mert nehéz. Meg persze talán ész is kell hozzá.
Orbán Viktor bejelentette a nyugdíj-kiegészítést: ennyi érkezik novemberben
Hát a 37,2% igen messze van a fél havi 50%-tól. De hazudni könnyebb és milyen jól hangzik a közel fél havi, ami igaz már szart sem ér.