Molnár Zsolt MSZP-s képviselőt gyanúsítottként hallgatták ki a Központi Nyomozó Főügyészségen. A politikus mentelmi jogát azért kérték feloldani, mert gyanú szerint 2019-ben, még Tarlós István főpolgármestersége alatt, 40 millió forint kenőpénzt fogadott el egy cégvezetőtől. Ezt azért tette, hogy politikai befolyását felhasználva ne akadályozza a cég sikerét a BKV által kiírt informatikai beszerzési pályázaton.

40 millió forint kenőpénzt vett át egy bőröndben? Gyanúsítottként hallgatták ki Molnár Zsolt MSZP-s képviselőt

Fotó: Molnár Zsolt / Internet

Fogadott-e 40 millió forintot bőröndben vagy sem? – ezzel a kérdéssel állította meg az ügyészség előtt egy riporter Molnárt, aki így válaszolt:

Nagyon örülök, hogy két év után tisztázódhat, hogy sem bőröndben, sem táskában, sem zacskóban nem fog

- mondta, és teljes blöffnek nevezte az ügyészség állításait. Elmondta, hogy ártatlan és panaszt tett a gyanúsítás ellen.

A Mandiner az ügy kapcsán hozzáteszi,

az ügynek már több szocialista gyanúsítottja van, köztük Baja Ferenc volt miniszter, Horváth Csaba, Zugló polgármestere és Tóth Csaba, a zuglói szocialisták erős embere. Egy vallomás szerint az ellenzéki politikusok összesen háromszázmillió forint vesztegetési pénzhez jutottak hozzá. A zuglói ügyben azután kezdtek nyomozni, hogy Fuzik Zsolt, a helyi parkolási cég egyik befolyásos munkatársa – egy alku keretében – az ügyészségi nyomozók előtt részletesen beszámolt arról, hogy ki, mikor, milyen összegű korrupciós pénzt kapott a SIS Parking Kft. profitjából.

Forrás: 24.hu, Mandiner

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Tehenész
Kedves ügyészség és Völner úrral mi a helyzet a bizonyítékok ellenére. Itt csak egy hamis tanú bizonyíték nélkül. Valószínű, hogy most nem lesz hiba a nyomozásban és persze minden jogszerű is lesz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jáger laszló
Zavar a zavarosban!
Ennek LNLre érdekes..
csak ennyi
barátilag
J.L.
CsipkeRózsa
Annak idején a Nokiás doboz sem volt igaz, csak nagy hűhó semmiért.
Tehenész
Kedves ügyészség és Völner úrral mi a helyzet a bizonyítékok ellenére. Itt csak egy hamis tanú bizonyíték nélkül. Valószínű, hogy most nem lesz hiba a nyomozásban és persze minden jogszerű is lesz.
szaboria1
Ki hiszi el, hogy 300 milliót osztott szét a SIS Parking kft. Inkább hazugsággal akarják az ellopott pénzt legalizálni.
sokanvagyunk
Ideje lesz már bevezetni az 50 ezrest, ne terheljük már politikusainkat bőrönddel közlekedni... :)
Géza
Mindig a liberális kommunista banda lepleződik le, amíg bő nyállal tolvajozzák a Fideszt.
human
Na. Hát működik itt a korrupció elleni harc, ha nem fideszes fejesről van szó.
Pusztai
Eza gazember régóta ingatlan bizniszel a fidesszel.
Ritka unszimpatikus, hányadék, anno még Gönczöt fütyülte ki náci széljobberként.
Béla333
"Baja Ferenc volt miniszter, Horváth Csaba, Zugló polgármestere és Tóth Csaba, a zuglói szocialisták erős embere. Egy vallomás szerint az ellenzéki politikusok összesen háromszázmillió forint vesztegetési pénzhez jutottak hozzá."

Ez a Csabi érti a dörgést ott Zuglóban, ezért ragaszkodik hozzá a DK-MSZP-Párbeszéd csodaszövetség is, nemsokkal az előtt, hogy rengeteg milliárd közpénzért kormányzati negyedet építene Zuglóban a maffia...
Ő már kiépítette a maffiához a kapcsolatot, ezért jó embere a szövetségnek!
sokanvagyunk
@Béla333: Ő a saját Balog-páterük?
balos
Nem ide tartozik,de ebben a kuplerájban 1 vas geci albert a tetűk útja!A meggyilkolt RADNÓTI MIKLÓSNAK meg a nyomát is elakarják tüntetni a nyilasok fattyúi!Szarmegyei urak előre a turulbasznádi úton!kitartás éljen a megbonthatatlan muszka kinai és a keleti turhátok szövetsége!Lehetőleg minél távolabb!
lusta
@CsipkeRózsa: Közben rájöttek, hogy a mindenfajta nokiás, whiskys és egyéb dobozokat a méretük miatt már a nemzethy matyar gyapjasok sem hiszik el.
lusta
@szaboria1: Egy nagyon kedves ismerősöm most nyert egy 500 millás pályázatot. Ebből 200 millát vissza kell osztania.
sokanvagyunk
Az lett volna a minimum, hogy a dollárbaloldaliaknak nevezettek megtudakolják egy fideszes kollégájuktól, melyik svájci bank biztonságos a kötegpénzek elhelyezésére a feljelentések elkerülése érdekében. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.