pro
Szacsvay László 70
“A humort a patikában nagyon drágán adnám, ha lehetne kapni.
Nem csak pontos órák
Amellett, hogy nap mint nap viselhetjük, kifejezhetjük vele egyéniségünket, gyűjthetjük, sőt tovább is örökíthetjük őket.
50 éves a Hair musical
50 éve, 1967. október 17-én mutatták be a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozó mozgalom jelképévé vált Hair című musicalt.
Ünnepel a pilzeni sör
Csehországban a sörfőzésnek komoly hagyományai vannak, az első sörfőzde 1118-ban nyitotta meg kapuit.
Meg kéne nősülni?
A Katona előadása Ascher Tamás rendezésében maximálisan kiaknázza a helyzet- és jellemkomikumokból fakadó lehetőségeket.
Festői szerelmek a REÖK-ben
A hatalmas sikert elért Így szerettek ők után új felolvasószínházi sorozat indul októberben a palotában.
110 éve volt a "vörös csütörtök"
110 éve, 1907. október 10-én a szociáldemokrata párt felhívására országos politikai sztrájk zajlott le, miközben közel százezer munkás tüntetett Budapesten a választójog érdekében.
Vers a hétre – Mihail Jurjevics Lermontov: Monológ
"“Légy boldog, ha semmi se vagy a földön!
Szárnyas fejvadász 2049
„Mi tesz bennünket emberré?” – teszik fel a Szárnyas fejvadász 2049-ben Ryan Gosling és Harrison Ford főszereplésével.
Lola estje, Lola könyve
Ki volt Márai Sándor, a XX.
A West Side Story sikere
60 éve, 1957. szeptember 26-án mutatták be a West Side Storyt a New York-i Broadway-n.
Vers a hétre – Weöres Sándor: Bartók Béla
"nyugodt velőn és zűrös véletlenen keresztül / vándorol az isteni gazda" Ezen a héten a 72 éve elhunyt Bartók Béla emlékére Weöres Sándor gyönyörű versét ajánljuk.
Caligula, az őrült császár
2005 éve, Kr. u. 12. augusztus 31-én született Caligula, azaz a Csizmácska néven ismertté vált római császár, aki uralkodása alatt szörnyen kegyetlen és gátlástalanul pazarló volt.
Vers a hétre – Nick Cave: Hajódal
“Fordítsd felém hajóid / Gyújts fel minden hidat / Pár történelmi percünk / Örökre megmarad” Ezen a héten a 60 éves Nick Cave költő, író, az alternatív rockzene “angyala" gyönyörű versdalát ajánljuk.
Pető András, A Pető
50 éve hunyt el Pető András orvos, aki visszafordíthatatlannak hitt rendellenességgel küzdő gyermekekkel foglalkozott, az idegrendszer károsodása ellenére új idegkapcsolatok létrehozásával próbálkozva.
"Különös pálya Gellért Oszkáré"
135 éve, 1882. szeptember 10-én született Gellért Oszkár Kossuth-díjas költő, újságíró, kritikus.
Az Amazonas "felfedezése"
Az Amazonason 475 éve hajóztak végig először, a kalandos út során szinte hihetetlen módon csak tizenegy embert vesztett Francisco de Orellana spanyol konkvisztádor.
Beethoven múzeum nyílik Bécsben
Beethoven itt írta 1802-ben a testvéreinek szánt heiligenstadti végrendeletet, mivel kétségbeesett elhatalmasodó süketsége miatt.
Hajnal Anna, a "magasan szálló költő"
40 éve, 1977. szeptember 6-án halt meg Hajnal Anna költő, műfordító, a Nyugat harmadik nemzedékének tagja, aki írt gyermekverseket, gyermekeknek szóló elbeszéléseket, fordított ifjúsági irodalmat..
"Pécs városában legyen studium generale…"
“Pécs városában legyen studium generale…” Boldog V. Orbán pápa 650 éve, 1367. szeptember 1-jén hagyta jóvá Nagy Lajos királynak a pécsi egyetem alapításáról szóló oklevelét.
Móricz Zsigmond világa
"Nincs itten semmi baj ebben az országban: csak a politika…"
Charles Baudelaire mennyországa
150 éve, 1867. augusztus 31-én hunyt el a modern francia líra egyik legnagyobb hatású alakja, Charles Baudelaire, aki radikálisan megújította a költői eszköztárat.
Búcsúzunk Makk Károlytól
Makk Károly az 1945 utáni rendezőnemzedék legegyénibb hangú, különös látványérzékenységű tagja a magyar és az egyetemes filmművészet meghatározó egyénisége volt.
Színház az egész – Nádasdy Ádám fordításában
Shakespeare és Dante olvasatának és tanításának óriási hagyománya és bőséges irodalma van Magyarországon.
Vers a hétre – Johann Wolfgang Goethe: Vallomás
"Gyöngy betűkkel kivitelezve, / hogy az egész világ szeresse."
Vers a hétre – Nemes Nagy Ágnes: Mindent tudunk
"Mindent tudunk.
Ahol Kölcsey nyugszik
Kölcsey Ferenc 1838. augusztus 23-án hunyt el Csekén, a mai Szatmárcseke elődtelepülésén.
Pest első állandó magyar színháza
180 éve, 1837. augusztus 22-én, 180 éve megnyílt Pest első állandó magyar színháza, a Pesti Magyar Színház, 1840-től Nemzeti Színház.
Castro néhány “csúcsteljesítménye”
91 éve, 1926. augusztus 13-án született Fidel Castro, aki csaknem 50 éven át vezette Kubát, és aki hatalomra kerülése és Kuba élén töltött évei során nem egy "csúcsteljesítménnyel gazdagította" a világot.
A hódító Dzsingisz kán
Dzsingisz kán a történelem egyik legvitatottabb személyisége.